Égető kérdés, hogy az elmúlt évek kultúrpolitikai viharában mit kezdünk a kultúrafinanszírozás kérdésével. Az Egyensúly Intézet független agytröszt 2024 tavaszán megjelenő szakpolitikai javaslatában ezzel foglalkozik, döntéshozók, szakértők és művészek bevonásával. A készülő szakpolitikai anyagról Filippov Gáborral, az agytröszt kutatási igazgatójával beszélgettünk. LEVKO ESZTELLA INTERJÚJA.
Színház
Hirdetés
KETTŐS KUDARC?
A SAROKBA ÁLLÍTOTT CARPE DIEM Tom Schulman: Holt költők társasága / Kultúrbrigád, Átrium
Hogyan „élj a mának”, ha a „ma” tele van keretekkel, amik börtönbe zárnak és elutasításokkal, amik elnyomják a benned rejlő vágyakat? A Holt költők társasága jó ürügyet szolgáltat arra, hogy ilyen, egyre aktuálisabbá váló kérdésekről gondolkodhassunk. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
„BAGEL VAGYOK EGY TÁL VAJAS ZSEMLE KÖZT!”Barbra Streisand: My name is Barbra
Az idén nyolcvankét éves szupersztár a kilencvenes évek végén ígérte meg először, hogy megírja autobiográfiáját, de állítása szerint mindig akadt más dolga. A tavaly novemberben megjelent, közel ezeroldalas kötetet a New York Times egyik kritikusa – szerényen – a memoárok anyjaként emlegette, más nagyágyúk az év legjobb nem-fikciós könyveként. SUGÁR BERTALAN ÍRÁSA.
Hirdetés
„MOSTANRA A VILÁG BELEFULLADT A SAJÁT ABSZURDITÁSÁBA” Interjú Geszti Péterrel
Még alig mutatták be az Ezeregy éjszaka című musicalt Szegeden, már Best of Geszti című koncertjére készül a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, illetve új tévéműsorára, az augusztus végén induló Adom a napomra. Geszti Péter kétszázzal pörög, miközben saját bevallása szerint elmúltak már a munkamániában töltött hosszú évek, így szabadidejében például ráér megnézni a Barbie-filmet és az Oppenheimert, hallgatni Azahriah számait. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
MINDENKI MINDENKIVEL Cirque du Sziget / Sziget Fesztivál 2023
Lehet ezt ragozni és szépíteni, de hosszú évek óta a Sziget cirkuszsátrában fellépő külföldi csapatokért érdemes kilátogatni a nem koncertrajongóknak Óbudára. Idén cseh és ukrán, kanadai és ausztrál truppok lépnek fel, és a cikk végén az is kiderül, kit muszáj közülük látni. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A BOLDOGÍTÓ NEM Händel: Semele / Bajor Állami Operaház
Néha tényleg összejön minden: szereposztás, rendezés, vezénylet. A Bajor Állami Operaház parádés, Claus Guth által rendezett Semele-előadása nemcsak igazi Sternstunde, de tán annak is ígérete, hogy a Nikolaus Bachler másfél évtizedes regnálása alatt elsorvadt Händel-játszás új lendületet kaphat a müncheni opera színpadán. GYÁRFÁS ORSOLYA ÍRÁSA.
KI TUDJA, HOLNAP MIRE ÉBREDÜNK Pintér Béla–Darvas Benedek: Gyévuska / Miskolci Nemzeti Színház
Hosszú idő után az egyik legkimunkáltabb előadás, ami úgy szól a magyar történelemről, hogy el is tartja magától a tárgyat, és alá is merül benne. Ez így elég szerencsés kombó. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
NÉGYSZEREPLŐS VÁLTOZAT Thomas Vinterberg – Tobias Lindholm: Még egy kört mindenkinek / Városmajori Szabadtéri Színpad, Orlai Produkció
Az alkohol vagy bármely bódítószer mint munkaeszköz (és / vagy munkaártalom) nem újkeletű témája az irodalomnak; Szádeq Hedájat A vak bagoly című kisregényének tolltartófestőjétől az azt a Perzsiában idéző Hajnóczy Péterig számtalan példát sorolhatnánk. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.
GYORSÉTKEZDE Lehár Ferenc: Luxemburg grófja / Kecskeméti Katona József Színház, Margitszigeti Színház
A Luxemburg grófja margitszigeti előadásán a címszereplőnek jutott az a ki tudja, mennyire hálás feladat, hogy egy refrén erejéig táncszerű hadonászásra és ritmusos tapsolásra bírja a közönséget. STUBER ANDREA ÍRÁSA.
GYÓGYÍTHATATLAN Robert Icke: Az orvos / Átrium
Ennél többet nemigen tehettek volna az alkotók a darabbal, amely sajnos gyógyíthatatlan. Miként a benne ábrázolt társadalmi betegségek is gyógyíthatatlannak tűnnek. Ebben élünk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
A 20. SZÁZAD BIZTOS BÉKÉSEBB LESZ Göttinger Pál: A nulladik perc / Orlai Produkciós Iroda
A nulladik perc című előadás mintha egyszerre próbálna prózai opera és annak kritikája lenni, azonban egyik irányba sem tesz egyértelmű lépést, így biztosan csak azt tudhatjuk, hogy a 19. század óta sem rendezzük jobban a problémáinkat, és még a hasis is illegális. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA.
AMIRŐL NEM LEHET, ARRÓL NEM IS KELL Olivier Py: Apropó, Hamlet / Városmajori Szabadtéri Színpad
A Hamlet apropóján Olivier Py létről, embermivoltról, a színház erejéről, lehetőségeiről és kötelességéről gondolkodik, és ez a gondolkodás a színház keretrendszerében csupa érzelem, zaj, feszültség és humor. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.
Hirdetés
LÉCCI. LÉCCI. Hajdu Szabolcs: Legközelebbi ember / Radnóti Színház
Elöljáróban talán csak annyit: szégyellje magát hetediziglen mindenki, aki oka/felelőse/kerékkötője annak, hogy Hajdu Szabolcs nem rendez filmet Magyarországon. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
EGYENRANGÚ BOLYGÓK ArtMenők – HODWORKS: Idol / Trafó
Hét ágra süt a nap – elgondolom, hogyan történne mindez, ha épp szakadna az eső. A Trafó akadálymentesített oldalbejáratánál állunk az utcán; mindenki mosolyog, örül a másiknak, s annak, ami miatt eljött. Hód Adrienn az ArtMenők csoportnak rendezett. LŐRINC KATALIN ÍRÁSA.
A MISKA A BORKAI JACHTJÁN Szirmai Albert–Bakonyi Károly–Gábor Andor: Mágnás Miska / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
A színpadon egy jacht és ízléstelen mai ruhákba öltözött, felkapaszkodott nyárspolgárok, akik arisztokratát játszanak – ám a Telihay Péter által rendezett székesfehérvári Mágnás Miska párhuzama a jelen felső tízezrével csak részben működik. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, ARANYBULLA! Totth Benedek: A jeruzsálemi király / Vörösmarty Színház
Zavarba ejthet egy szerzőt, ha azt kérik tőle, írjon egy darabot az Aranybulla születésnapjára. Ez történhetett Totth Benedekkel is, aki a körülményekhez képest egészen izgalmas értelmezést választott mindehhez. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
HOGYAN VÁLHAT ÉRTÉKKÉ EGY SÉRÜLT EMBER MOZGÁSA? Interjú Gyulavári Ágival és Mészöly Andreával, az ArtMan Egyesület csoportvezetőivel
Különleges közös munka kezdődött szeptemberben a Hodworks tánccsoport és az ArtMan Egyesület Artmenők csoportja között. Az Idol című előadás, amelyet május 31-én láthat a közönség először a Trafóban, arra a kérdésre keresi a választ, hogyan válhat egy társadalmi tabu a színpadon mindannyiunk szemében értékké. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
BIZTOS, HOGY NEM BIZTOS Michelle Kholos Brooks – Kelly Younger: Kalamazoo / Orlai Produkció, próbanapló 2
Az előadásban elhangzik egy dal, benne az általam címként idézett mondat, amely magáról az életről állítja fanyar humorral, hogy egyetlen bizonyossága a kiszámíthatatlanság. Élőben adja elő Kern András és Hernádi Judit, azaz a legény- és lánybúcsúját karaoke-sztriptízbárban ünneplő Irving és Peg. A dal saját szerzemény, szövegét Kern András, zenéjét Cári Tibor írta. MIKLÓS MELÁNIA PRÓBANAPLÓJA – 2 . rész.
KUTYA KRÉTA SZIGETÉN Mozart: Idomeneo, Kréta királya
A vírusok, a háborúk, na meg az elmagányosodás és a depresszió korát éljük. Létezésünk egy távoli szegletében azonban a modern operaértelmezésekét és azon belül Almási-Tóth Andrásét is. A Magyar Állami Operaház bő negyven év után új rendezésben játssza az Idomeneót. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ ÍRÁSA.
EGY IGAZGATÓVÁLTÁS TÖRTÉNETE Jean-Luc Lagarce: A várományos / Örkény Színház
Nincs remény – sugallja iróniával elegyített finom tapintatossággal Ascher Tamás legújabb rendezése. Nem állítja persze, hogy az „emberfaj sárkányfog-vetemény”, mint Vörösmarty Az emberekben: remény nem azért nincs, mert az ember áldatlan küzdelmekbe bonyolódna csakúgy, mint a sárkányfogból kikelt mitologikus lények, hanem mert az embertől egyre idegenebb a nyílt küzdelem. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.
CSUPASZ TUDATALATTI EGY CENTRIFUGÁBAN Fekete Ádám: Hat medúza egy tepsiben / Örkény Stúdió
Fekete Ádám új bemutatójában az álom a maga elmaszatoltan is éles, könyörtelen humorú szürrealitásában többet mond két ember kapcsolatáról, mint maga a valóság. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.