Hirdetés
„A mai fiataloknak nincsen jövőképük” – hangzik el gyakran az okos felnőttek szájából. Igaz-e ez az állítás, és ha igen, vajon van-e felelősségünk abban, hogy ezzel kezdjünk valamit? A Pesti Magyar Színház szerint van, és előadásával meg is próbál mélyebbre ásni ebben a kérdésben. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
Idén márciusban Grzegorz Bral és Alicja Bral, a lengyel Teatr Pieśń Kozła társulat művészei háromnapos szakmai workshopot tartottak magyar színészeknek és táncosoknak. A workshopot egy kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen kiderült, hogy bár az igény és érdeklődés megvan, a két szakma között viszonylag kevés az együttműködés. LEVKO ESZTELLA BESZÁMOLÓJA.
A tizenévesek problémáiról szól a Budapest Bábszínház új előadása, a Nem félünk a sötétben. Arról a szorongásról, amely formátlan és nehezen körülírható, és amit a felnőttek többnyire már elfelejtettek, így nem értenek. Pájer Alma Virágot az előadás kapcsán kérdeztük, de nem csak erről az előadásról. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Hirdetés
Lionel Shriver regényének kiindulópontja egy iskolai tömegmészárlás, amelyet egy 16 éves fiú követett el. A regény és a belőle készült előadás viszont azért jó, mert túllép az egyszerű közhelyek és a bulvár világán. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Élnek-e még a maszkhasználattal kapcsolatos poénok? Érdekes-e annyira egy online szavalóverseny témája, hogy a néző bevonódjon és hajlandó legyen elgondolkodni esztétikai kérdéseken miatta? Ezek a kérdések fogalmazódnak meg az előadás első perceiben, majd sorban a válaszokat is megkapjuk. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
Vagyunk még páran, akik láttuk őt. De az ország alig ismeri Bertók Lajos (1966–2006), a valaha vidéken játszó színészóriás nevét. A Selinunte Könyvkiadó rá emlékező, kivételesen szép albumát Dégi János, Furka Bea és Schiller Kata szerkesztette, Szabó Ferenc Frigya tervezte. GABNAI KATALIN RECENZIÓJA.
A másfél órás darab ha nem is különösebben differenciáltan, de igyekszik több oldalról közelíteni meg a férfi-nő kérdést, az odaéléstől a visszaélésig, elkapástól túlkapásig, a közhelyestől az általánoson át az egyediig. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
A csilivili díszletek lecsurognak a színpadról, elárasztják a bársonyszőnyeges nézőteret is, a hatalmas szereplőgárda ruhakölteményeit elnézegetnénk napestig, itt boldog a jelen (de még boldogabb a jövő!), itt otthon van a remény és a család (a hazáról már ne is beszéljünk!), hej, beh szép hely is Magyarország, bokréta az Úr kalapján! KARSAI GYÖRGY KRITIKÁJA.
A Dühöngő, az Anyaszínház és az RS9 Színház közös előadása a szálakat ügyesen kézben tartva mutatja meg: hiába mossuk arcunkat másban, ha közben tükörbe se tudunk nézni. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA.
A Független Színház Magyarország decemberben nyitotta meg Budapesten, a Páva utca 30-ban új bázisát, a FüSzit. A roma kulturális térhez kapcsolódó tervekről, programokról Illés Márton operatív vezetővel beszélgettünk. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
Egy családi összejövetel kellékei száz évvel ezelőtt: koleszterinben gazdag ételek, alkohol és egy csoport, amit lehet gyűlölni. Az anyagválasztás szerencséje, hogy a világunk ennyi idő alatt vagy nem változott semmit, vagy ugyanoda jutott, ahol akkor tartott. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
Hálás, mármint színészileg hálás szerepek vannak ebben a darabban, bár a játszást nem megkönnyíti, hanem megnehezíti a gyakori, refrénszerű alkoholizálás. Hogy mi itt a tét – no, ezt már nehezebb tetten érni Edward Albee hatvanplusz éves darabjában. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Hirdetés
Kivételezett helyzetben van, aki közelről nézhet olyan nagy színészeket, mint Hernádi és Kern. Négy alkalommal adott lehetőség a Revizor tudósítójaként részt vennem a Kalamazoo próbáin. Az előadást április közepén mutatja be a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció. MIKLÓS MELÁNIA PRÓBANAPLÓJA – 1. rész.
A Nemzeti Színház nagyszínpadán jelenleg futó tizenöt előadásból tízet a direktor, Vidnyánszky Attila rendezett. Négyet három külföldi rendező. És van egy mesemondó est is. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Kisebb, nagyobb megtorpanásokkal, nekilódulással profimód működik a komédia, rendre ülnek a poénok, hőseink nem is hagynak ki egyetlen kínálkozó ziccert sem. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A TÁP Színház A szexualitás története című előadása a vágyaink visszaszerzéséért indított küzdelem reménytelen és abszurd mivoltát mutatja be. Nem szemérmeskedik, őszintén és kiváló ritmusérzékkel adagolja a feszültséget és a humort, hogy végül a kezünkbe adja a felszabadítás kulcsát. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA.
Furcsa cím, kis játszóhely, kevés néző, híres színészek, mitológiai utalás. Szinte kódolva van, hogy valami filozofálgatós előadás lesz. Van-e olyan együttállás azonban, ami ebből a koktélból valami egészen egyedit és ne adj’ Isten szórakoztatót tud létrehozni? Rövid válasz nincsen, csak hosszú. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
Nem, nem a Szentivánéjit láttam, amiben Zuboly az oroszlán szerepét is elkívánja, mondván: „Majd ordítok én, hogy még a fejedelem is azt kiáltja rá: ordítson még egyszer!” Hajduk Károlyt hallottam ugatni Ionesco Különórájának Mozsik Imre által átírt változatában. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Együtt jár-e törvényszerűen a talajvesztettség az álmokba meneküléssel? Meddig zárható ki büntetlenül a külvilág valósága? Az előadásban ábrázolt elbizonytalanodáshoz a közelmúltban kényszerűen átalakult Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős prózai színészosztályának összes kétségének is jó eséllyel köze van. KÓNYA RITA VERONIKA KRITIKÁJA.
A genderkérdés fényében vizsgálja a férfi-nő viszonyt Tasnádi István darabja, a Tapasztalt asszony. Az Orlai Produkciós Iroda bemutatóját a szerző rendezésében március 31-én tartják a Jurányi Ház színháztermében. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
Fájdalmasan ismerős világ rajzolódik ki a Budapest Bábszínház új bemutatójában: Szikszai Rémusz és a népes alkotócsapat igazán mindent bevet, de vajon mire elég ez? BÁLINT ZSÓFIA ÍRÁSA.