Tizenhat év után, a Magvető Időmérték sorozatában jelent meg új kötete Várady Szabolcsnak. Az alig negyven versből álló gyűjtemény a De mennyire címet viseli. Tovább a cikkhez
Sokadszorra is rácsodálkozom arra a minőségre, amit Fejérvári Zoltán képvisel, pedig a Francia szvitekben a technika csupán eszköz. CSABAI MÁTÉ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Klasszikus skandináv atmoszférája, sötét tónusai és kritikus egzisztenciális kérdésfeltevései ellenére az Öngyilkos túra, bármennyire is elszánt, nem tud felnőni bizarr premisszájához. HARSÁNYI DOMONKOS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Elia Suleiman, a „palesztin Buster Keaton” olyan bravúrosan beszéli a némafilmvígjátékok nyelvét, hogy azzal szavak nélkül is rengeteg elmond arról, hogyan élünk manapság. Modern burleszk és globális abszurd egy filmtörténeti ínyencségben. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Noha bőven van mondandója az Ördögöket megrendező Béres Attilának a mi saját világunkról, a fontosabbik kérdés mégiscsak az volna, hogy miként, miféle dramaturgiai redukció által válhatnának nyomatékossá a színpadon az ördögi eszméket – mindmáig ható érvényességgel – hordozó regényalakok. Tovább a cikkhez
Az operett olyan anyag, amely képes a színház törvényeinek alávetni magát. Rendkívüli rugalmasságát mutatja, hogy az aktuális igényeknek megfelelően lehet alakítani szövegét, cselekményét, zenéjét; igaz, a változtatások csak akkor működnek, ha a műfaj szabályait figyelembe veszik. Tovább a cikkhez
A Budapest Bábszínház új bemutatója azt mutatja meg, hogyan lehet a gyerekekkel a másságról őszintén beszélni, sőt azt is el lehet nekik mesélni, hogy az ilyen történetek végén a happy end egy kicsit felemás, nem száz százalékig megnyugtató. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
