Egy csellóversenyből lett brácsaverseny és Ravel napfelkeltéje jelentette a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjének fénypontját. Fischer Iván pedig SMS-eket várt. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Woody Allen negyvenkilencedik nagyjátékfilmje, a Rifkin fesztiválja könnyen emészthető, önironikus darab, az elmúlt évtized termését tekintve pedig talán az egyik legviccesebb. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Kate semmi olyat nem mutat, amit ne láttunk volna már korábban, de amit egy sokadik John Wick-klóntól várni lehet, azt magabiztosan szállítja. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„Filológusként állandó feladatom, hogy minden helyzet és minden kör nyelvi sajátosságát megfigyeljem, és eközben magam egészen színtelenül és semleges módon beszéljek, s most kiderült, környezetemnek mégis sikerült kártékony hatást gyakorolni rám." KONOK PÉTER RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
Amikor a miskolci Kasimir és Karoline első része véget ér, pár felháborodott néző azt mondja az előttem lévő sorban, hogy hazamegy, nem jön vissza a szünet után, mert ezt az üvöltözést nem bírja már tovább elviselni. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Hogyan lehet részvételivé tenni egy köztéri installációt? Mivel lehet elérni a bevonódást Budapest egyik legforgalmasabb terén, mindössze egy kisfilm megtekintésével? Ilyen kérdések jártak a fejemben szeptember végén, a Széll Kálmán térre menet. KESZTE BÁLINT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A füstölgő ikertornyok valószerűtlen látványa sokunk emlékezetébe bevésődött; fel tudjuk idézni, hol és hogyan ért bennünket a hír, s elég néhány képkockát látnunk annak a szeptemberi napnak a történéseiből ahhoz, hogy újra eluralkodjon rajtunk a döbbenet. TÓTH IVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
