Hirdetés
![LENGYEL PROBLÉMA = MAGYAR PROBLÉMA? Perform[ing] Poland fesztivál / Artus Stúdió](https://revizoronline.com/wp-content/uploads/performing-poland-witajcie-welcome-revizoronline-400x250.jpg)
Menekülésről, családon belüli erőszakról, bizonytalanságról alig egy órában. A Perform[ing] Polandon látott performanszok olykor rendkívül sűrű megfogalmazásmóddal voltak képesek összetett társadalmi problémákról beszélni. Van azonban, hogy ezt a beszédet nehéz meghallani. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
Van egy város Dél-Franciaországban, amelyik minden évben lakosságot cserél egy hónapra. A helyiek hosszú kocsisorokban hagyják el a település ősi falait július első hétvégéjén. Ám házaik, lakásaik nem maradnak üresen. Tulajdonosaik helyét átveszik a színház polgárai, hogy együtt éltessék közel négy héten keresztül a földgolyó legnagyobb színházi eseményét: az Avignoni Fesztivált. HORVÁTH PATRÍCIA BESZÁMOLÓJA.
Dinyés Dániel és Göttinger Pál Operabeavatóján oly felhőtlenül szórakozunk, hogy jószerint eszünkbe sem jut a kérdés: vajon tényleg rászorulunk bárminő beavatásra a Bohémélet kapcsán? LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Hirdetés
Három, mindenki számára többé vagy kevésbé ismerős élethelyzetet mutat meg a Novara társulat előadása. A Nézz le! nehéz szituációk csokra pengeélen táncolás, elfojtás és kirobbanás között, a jelenetek végén súlyos záró gondolatokkal, amelyek a civillé átalakuló játszók sajátjai. KÓNYA RITA VERONIKA ÍRÁSA.
Túl bohóctréfán, Avataron, lételméleti artistaszámon és Tóth Mancin a kecskeméti Cirkuszhercegnő-előadásban még Kálmán Imre operettjének is jutott hely. Majdnem minden túl sok itt, de az egész mégis meglepően jól működik. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Öt novella, öt etűd. Különállók, mégis egységet alkotnak. Összeköti őket a zene, a mozgáskép és mindenekelőtt a száz évvel ezelőtt született szűkszavú írások modernsége. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Mi történik, ha az ember nem azt az életet éli, ami neki való? Ez izgatta Maros Andrást transzgenerációs mintákról is mesélő új darabja, a Redőny írásakor. Az ősbemutatót február 25-én tartotta az Orlai Produkció a Hatszín Teátrumban. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
Másfélórás önvallomás, egy korosodó üzletember felmentést kereső, kényszeres, már-már gyerekes szövegelése. Végtelenül közhelyes egy történet, röhejesen tragikus egy életút, amelynek jelen stációjánál ott a tétova kérdés: mi az élet célja? Mivel nem életvégi a számvetés, talán még van esély másképpen csinálni. KÓNYA RITA VERONIKA KRITIKÁJA.
Tankred Dorst Merlin, avagy a puszta ország című drámája időről időre próbára teszi a színházi alkotók kreativitását és állóképességét. Az eredetileg kilenc órában előadható cselekményt a Maladype Színház két óra tíz percbe sűríti. Ez a sűrített anyag pedig valóságos cselekményzuhatagként éri a nézőtéren ülőket. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
Tudom, hogy demerung hajnalban is, alkonyatkor is van, mégis úgy döntöttem, mert a rendezők is úgy döntöttek, hogy a Narratíva Csehov-előadásának címe az alkonyati demerungot idézi. Mint Wagner az istenek kapcsán. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Az utolsó kislányok című opera a fennálló világrendszerrel szembesít nyomasztóan teoretikusan és érzékenyen igazságkeresőn. A színházcsinálók pazarul az arcunkba másznak, hogy félre ne értsük, rólunk van szó. Maja Pelević művét Kokan Mladenović a Kosztolányi Dezső Színház csapatával vitte színre. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
Megesik, hogy egy előadás épp csak érinti az alapművet, amelyből készült, de ez az érintés egyben rámutatás is, melynek remélhető haszna megsokszorozza a produkció jelentőségét. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Hirdetés
Újra a Trafó vendége a kortárs világszínház egyik legsokoldalúbb alkotója, a Belgiumban élő olasz művész, Claudio Stellato. Nem szereti a szűk skatulyákat, és nem is igen lehet eldönteni, hogy színházcsináló, artista vagy performer. Work című munkája alapján leginkább mesterember. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
Furcsán és sokrétűen játszik össze színház és valóság Köles Ferenc monodrámájában, a Tar Sándor novelláiból készült A mi utcánkban. OROSZLÁN ANIKÓ KRITIKÁJA.
Majdhogynem lehetetlen vállalkozás színpadon megmozdítani Bulgakov nagyregényét. A legújabb, miskolci premier estéjén is leginkább a próbálkozás tényét értékeltem. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A Centrál Színház nézőterére lépve tényleg úgy érezhetjük magunkat, mintha egy tévéstúdió kulisszáival szembesülnénk. Vibráló képernyők, kamerák, a műsorvezető pultja, mögötte a szerkesztői szoba. A képernyőkön pedig különböző hírműsorok látszanak – a hetvenes évekből. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
A brémai premier után február 11-én és 12-én a Trafó közönsége is láthatja Hód Adrienn és Molnár Csaba rendhagyó testekre komponált kortárstánc-koreográfiáját, a Harmoniát. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
Antall József miniszterelnököt játssza az 1990-es taxisblokádról szóló filmben, miközben a Konferanszié a Vígszínház Kabaréjában. Mindkét szerep szembesít, nemcsak a közelmúlttal, de a jelennel is. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Szögezzük le villámgyorsan, amit már a színlap figyelmes olvasója észlel: ez a Tartuffe nem az a Tartuffe. Na de akkor melyik? Teszi fel jogosan a kérdést a nevetés közben a könnyeit törölgető néző. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Ha elsőre tán félreérthető is, kezdjük ezzel: az a megrendítő és elérzékenyítő hatás, amelyet Benedek Miklós, Egri Márta és Gálvölgyi János közös játéka a közönségre gyakorol, nagyobbára független Aldo Nicolaj darabjának értékétől. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Ennek a színháznak a története plasztikusan mutatja az elmúlt tizenkét év kulturális háborúját, a színházi megmondók végtelen cinizmusát és dilettantizmusát, miközben ők, a színház nem harcolt, nem háborúzott – csak előadásokat csinált. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.