Hirdetés
A Kóda című előadás arra bizonyíték, hogy az egyszerű, hétköznapi történetek is tartalmaznak elég muníciót egy jó előadás létrehozására, ilyen például egy életen át tartó barátság elmesélése. Nem kell hozzá sok, csak két hegedű és két jó színész. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
A Magyar Színház társulatának tagjával, Horváth Illéssel színház és film kapcsolatáról, népjóléti intézkedésekről és közönségnevelésről is beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA.
Februárban kettősünnepet ülünk: állandó szerzőnk, Nánay István kritikus, illetve Radnóti Zsuzsa dramaturg is most ünnepli 80. születésnapját. A hozzánk érkezett levelekkel köszönti őket a Revizor szerkesztősége.
Hirdetés
A téma: a szabadság. Drámafoglalkozás hetedikeseknek, Csontketrec címmel (szép, segítő szó azoknak, akik majd belegondolnak ebbe). Egy tipikus élethelyzet közös megbeszélését jelenetek követik – ez már színház. PROICS LILLA CIKKE.
Ödön von Horváth 1929-ből keltezett, s manapság kevéssé kultivált fanyar darabját állította színpadra a Katona József Színház Ascher Tamás rendezésében. A virtigli válságtermék nett előadásban került a közönség elé, csak épp eredeti műfaját cserélte el: bohózatként elbeszélt szatírából könnyed burleszkké alakult. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
Lehet-e időjárás- és helyszínváltásokra épülő, bizarr díszletek közt játszódó, nagy apparátust kívánó kultmusicalt zsebkendőnyi helyen, hatásvadász effektek nélkül játszani? A kérdés költői, mert bármit lehet. Ami nem mindegy, az ennek a bárminek a hogyanja. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.
Bejövünk, elfoglaljuk helyünket a hangsúlyosan (lásd: szimbolikusan) kétfelé osztott, lelátó-szerű nézőtéren, farkasszemet nézünk a szemben ülőkkel (az örök azokkal?), és en garde!, máris kezdődhet a mérkőzés, stílusosan, a Bárka Vívótermében. Kérdés, ki mérkőzik itt kivel? BÁN ZSÓFIA KRITIKÁJA.
A nyaktiló működésére emlékeztető gesztusok sűrűn térnek vissza az előadás mozgásvilágában. Pak-pak: karikázva vagdalják a jégcsapretket, sss-sss: erős mozdulattal szelik a kenyeret, sitty-sutty: kézfej metszi a levegőt. Guillotine-elvű világ – társalgóra, büfére méretezve. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Térey János új darabja furcsa, különleges élményben részesíti befogadóját – akár olvassuk a drámát, akár az előadást látjuk, első, meghatározó benyomásunk az, hogy valami egészen szokatlan művel, valami egészen meglepően stilizált műdarabbal találkoztunk. MARGÓCSY ISTVÁN KRITIKÁJA.
1949-ben az Operettszínház gazdasági osztályának kérésére a Színházi Főosztály engedélyezi, hogy Hadics Lászlónak télikabátot vásároljanak 800 forint értékben. Boldog idők? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Tárgyilagos színháztörténetnek álcázott visszaemlékezés-kötetet nyújtott át Nánay István kritikus és az Alexandra Kiadó az Egyetemi Színpad félévszázados születésnapjára. A fikciógyártó (színház)történész örök dilemmáját Nánay bravúrosan oldja meg: látszólag levéltárban ellenőrizhető adatok hosszú sorát adja, ám a szigorú rendben megírt fejezetek olvastán kibontakozik egy korszak, és meghatározó intézményének markáns portréja. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Téli vasárnapok bearanyozója a Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború a Stúdió K-ban: gyerekekkel és gyerekek nélkül, párban, barátokkal, vasárnapi szülőként – vagy magányosan, mintegy antidepresszánsként alkalmazva – egyaránt élményszámba megy. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Hirdetés
A gyermeklélek mélyén kavargó vágyörvényt tornadresszbe szorítja a valóság. A gimnasztika a létért folyik. A tornatermi sterilitás és az izzadságos hajsza áthatja az előadást. Túlontúl magabiztos, mégis lenyűgöző vállalkozás Horváth Csaba költői tinédzsereposza. HALÁSZ GLÓRIA KRITIKÁJA.
Spiró keserű komédiájának hősein, a lecsúszott, középkorú vidéki házaspáron semmi sem segít. A telitalálatos lottószelvény több problémát vet föl, mint amennyit megold: a szűkösségre berendezkedett lélek nem tud mit kezdeni a tágasság ígéretével. KERESZTESI JÓZSEF KRITIKÁJA.
Robbanás. Nem az ős, hanem az, amelyet a buszon követett el egy terrorista. Egy lány. Vagyis egy nyúl. Semmi esetre sem görény, hiszen az a szeretője. A felügyelő egyébként szereti a görényeket, hacsak nem az ő feleségével… De a nyomozás nehezen halad, mert mindenki halott. A merénylő is. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Bár Spiró György vitán felül a legtöbbet játszott, legsikeresebb kortárs drámaírónk, ez a darabja tizenkét évet várt, hogy színpadra kerüljön. A Budapesti Kamaraszínház vállalkozása így mindenképpen méltánylandó. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKÁJA.
Lepusztult művház, elhanyagolt iskolai díszterem, szociális otthon átrendezett tv-szobája, székraktár egy elfekvőben? Mindegy. A magasból bánatos lampionok fittyednek, az L alakú asztal terítéke lomos-romos, egy kalitkába zárt fehér galamb magokat csipeget. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A test beszél, a lélek némán üvölt, az arc maszkká válik. Hét női test – a GK Impersonators és a Közép-Európa Táncszínház táncosai – lényegül mitikus lénnyé a Mu Színház színpadán. Gergye Krisztián biztos testtudattal vezet a tudattalan bizonytalan világában. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
Barokk feketébe öltöztetett húsportrék függenek a falon Gergye Krisztián tárlatán. Ágens Kúrós verseit köti bőrbe, majd küldi kéjes éji táncba a rendező-koreográfus: a fülledt és sajgó sorok a női test és szexus költeményét üvöltik, suttogják el a közönségnek. Az Édes szívem, ribanc vagy ködfüstös kiállítócsarnokában a múlt szerelmei és aktusai vallanak kavarogva. HALÁSZ GLÓRIA KRITIKÁJA.
Csak egy őrültnek juthat eszébe színre vinni ezt a több idősíkon játszódó, rengeteg szereplőt mozgató, cselekményben, filozófiában egyaránt bonyolult regényt – vélhetné a felületes szemlélő. Ám a végén azt gondolhatja, „őrültség” tán, de van benne rendszer. Talán több is. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS ÍRÁSA.
Nem előnytelen az egy óra húsz percet szünet nélkül felölelő előadás számára, ha szokatlan helyszínen vagy szokatlan időpontban játsszák. Ősbemutatóként a Művészetek Völgyében, később az Új Színházban és a TÁP Színház rendszeres játszóhelyén volt látható, aztán este tízes kezdéssel a Gödörben. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.