A formálódó hálózat 2022 nyarán megjelentetett célkitűzése a következőképpen hangzott: „A lengyel-belorusz határon zajló humanitárius válság, Oroszország Ukrajna elleni agressziója, valamint a Lengyelországban növekvő etnikai sokszínűség mobilizálta a kulturális szcénát, hogy újragondolja a kulturális események misszióját, programját, valamint azok befogadóival és résztvevőivel való kapcsolatát. Hogyan nyissanak a kulturális tevékenységek és intézmények egy multikulturális társadalomra? (…) Hogyan definiáljuk és valósítsuk meg egy kulturális intézmény misszióját? Hogyan készüljünk fel a jövőre?
Tudatában vagyunk annak, hogy a fenti kérdésekre csak akkor adhatunk válaszokat, ha összefogunk, ezért kezdeményezzük egy nyílt hálózat elindítását, valamint találkozók szervezését kulturális szereplők számára – nagyvárosi közintézményektől kezdve kisebb települések kulturális központjain keresztül független vagy informális kollektívákig. Közösen szeretnénk létrehozni egy olyan platformot, ahol megoszthatjuk egymással gondolatainkat és tapasztalatainkat a kulturális szektorban a multikulturális társadalomért végzett munkánkról. A jelenlegi környezetben, ahol egyre gyakrabban kap hangot a xenofób diskurzus, a párbeszéd és független együttműködés terének megteremtését különösen fontos feladatnak tartjuk.”
Az első találkozóra a 2022-es Festiwal Malta keretében került sor Poznańban a nyolc alapító szervezet – Festiwal Malta, CK Zamek, Pawilon, Teatr Polski (Poznań), Europejskie Centrum Solidarności, Teatr Szekspirowski (Gdańsk), Teatr Łaźnia Nowa, Centrum Wielokulturowe (Krakkó), Galeria Labirynt (Lublin) – képviselői és „külsős” érdeklődők részvételével, ahol egyfelől olyan nemzetközi példákkal ismerkedtünk meg, ahol az etnikai kisebbségi közösségekkel folytatott munka nem merül ki egy-egy projekt megszervezésében, hanem az intézmény működési stratégiájának egészébe íródik bele, másfelől néhány helyi multikulturális vállalkozással is találkozhattunk, ily módon elkezdődött a lengyelországi helyzetet diagnosztizálása, valamint a hálózat lehetséges jövőbeli céljainak és működésének felrajzolása.
A hálózat egyik kezdeményezőjével és a 2022-es poznańi találkozó szervezőjével, Dorota Semenowicz-csal nagyjából egy évvel az első találkozó után beszélgettem.
Revizor: A 2022 júliusi megnyitón elhangzott, hogy Poznań után más lengyelországi városokban is sor kerül találkozókra, illetve a résztvevők körét is ily módon igyekeztek bővíteni. Mi történt az elmúlt egy évben, hogyan működik a hálózat azóta?
Dorota Semenowicz: Tavaly óta a kör valóban jelentősen bővült, további szervezetek csatlakoztak Gdańskból, Krakkóból, Lublinból, Varsóból, Poznańból, és a közeljövőben valószínűleg Wrocław is bekapcsolódik. A hálózat munkája jelenleg informális, nincs rá dedikált pénzügyi támogatásunk, alulról szerveződő kezdeményezésként működünk, olyan szervezetek együttműködésében, amelyek meg kívánják osztani a multikulturális munkában szerzett tapasztalataikat és eszközeiket. Minden alkalommal más-más városban találkozunk – Poznań után Gdańskban, Krakkóban, Varsóban, majd Lublinban került sor találkozókra, továbbá havi rendszerességgel szervezünk online megbeszéléseket is.
Az élő találkozók rendszerint két napból állnak. Az első napon olyan helyi szervezetek képviselőivel találkozunk, akik adott közösségekkel és közösségekért dolgoznak – gyakran migráns hátterű emberekkel, főleg, de nem kizárólag ukránokkal és beloruszokkal. Megismerkedünk a munkájukkal, illetve azokkal a problémákkal, amelyekkel az adott városban meg kell küzdeniük. Azért is fontos, hogy minden alkalommal más városban találkozunk, mivel mind a kisebbségi közösségek, mind a felmerülő problémák rendkívül különbözőek lehetnek egyes városokban.
R: Tudnál példákat hozni arra, hogy milyen jellegű szervezetek képviselőivel találkoztok az első napon?
DS: Több városban is meghívtunk például olyanokat, akik egy-egy helyi közösséget maguk köré gyűjtő kávézót vezetnek, vagy olyan galériát, amely egy kisebbségi közösséghez tartozó, például ukrán művészek alkotásait mutatja be. Gyakran egyeztetünk olyan szervezetekkel vagy független csoportokkal, amelyek egy bizonyos közösséget segítenek – ezek lehetnek kisebb kollektívák, vagy akár olyan nagyobb és széles körben ismert, migráns hátterű emberekkel foglalkozó szervezet is, mint a lublini Homo Faber, amely épp most nyitott egy saját helyet, ahol fogadja ezeket az embereket. Jegyezzük meg, hogy a határhoz való közelsége miatt Lublin az első város, ahová az ukrajnai menekültek eljutottak, illetve eljutnak, ezért itt nagyon magas a számuk, a Homo Faber pedig jelentős tapasztalattal rendelkezik ezen a téren. Másfelől viszont ugyancsak Lublinban meghívtunk egy afroamerikai diákot, akinek sikerült aktivizálnia a helyi fekete közösséget (a 300 ezer lakosú Lublinban kétezer fős fekete közösség él – a szerző megj). Vagyis a hálózat találkozóinak első napjain a régebb óta Lengyelországban élő kisebbségi csoportok képviselőivel is találkozunk, nem csak az ukrán-belorusz menekültekkel foglalkozókkal.
Fontos számunkra az is, hogy létrehozzunk egy kontaktlistát azokhoz a szervezetekhez és emberekhez, akikkel a helyi találkozók első napján beszélünk – ez megkönnyíti a későbbi információgyűjtést, hiszen nem kell végigcsinálnunk olyan kutatásokat, amiket mások már esetleg elvégeztek, és rendelkezésünkre tudnak bocsátani olyan adatokat, amikre szükségünk lehet.
R: Hogyan néz ki a helyi találkozók második napja?
DS: A második napon egyrészt megbeszéljük azokat a problémákat, sikereket és kudarcokat, amelyek az első napon a helyi szervezetekkel való találkozók során felmerültek. Szintén ekkor kerül sor a hálózaton végzett munkára is. Mivel az együttműködésben közel harminc-negyven igen különböző intézményi és szervezeti hátterű közreműködő vesz részt, eleinte azzal a jelentős feladattal kellett megbirkóznunk, hogy mind egyetértésre jussunk, és definiáljuk magunkat, meghatározzuk céljainkat.
R: A 2022 júliusi találkozón már kiderült számomra, hogy a hálózatot kezdeményező szervezetek rendkívül különbözőek. Hasonló sokszínűség jellemzi a később csatlakozó tagokat is?
DS: A hálózathoz csatlakozó szervezetek többségében kulturális szervezetek, de vannak köztük olyanok is, amelyek kultúra és aktivizmus határmezsgyéjén működnek. A hálózatban megtalálhatók olyan nagy intézmények, mint pl. a gdański székhelyű Europejskie Centrum Solidarności, a varsói Museum Polin vagy a Warszawski Obserwatorium Kultury – de mellettük csatlakoztak kisebb szervezetek, továbbá a kulturális szektorban dolgozó független magánszemélyek is, akik szeretnének tapasztalatot szerezni a migráns hátterű emberekkel végzett munkában.
R: Miben sikerült végül közösen megragadni a hálózat céljait, és milyen eszközök állnak rendelkezésre egy ilyen, feltehetően igen komplex célkitűzés elérésére?
DS: Mostanra eljutottunk oda, hogy sikerült az első lépést meghatároznunk: szeretnénk összeállítani egy útmutatót, amelyben összegyűjtjük azokat a „jó gyakorlatokat”, amelyeket különböző lengyelországi művészeti intézmények a multikulturális művészeti munka során követnek. Ez hosszú folyamat lesz, hiszen rendkívül sok a résztvevő intézmény. Jelenleg még az egyes szervezetek tapasztalatai összegyűjtésének és leírásának fázisában tartunk, e feladat elvégzésére munkacsoportokat hoztunk létre.
R: Ahogy korábban említetted, ideális esetben egy adott közösséggel végzett munka nem merül ki elszigetelt projektekben, hanem az intézmény működésének egészét érinti. Milyen aspektusai merülnek fel ennek a munkának, ahol a „jó gyakorlatok” beépíthetők?
DS: Az útmutató struktúrájának felvázolásakor előzetesen hat területet határoztunk meg. Ezeket a „szektorokat” az első napok találkozóiból szűrtük le, ott sok minden kiderül, hogy mi mindennek van hatása arra, hogy a migráns hátterű látogatók úgy érezzék, szívesen látják őket egy intézményben. Általában elsőként a programstruktúra, a művészeti program kínálat kérdése merül fel. Ugyancsak elsők között említendő a kulturális intézmény fizikai terének kialakítása: mennyire bizonyul hívogatónak a migráns hátterű látogatók számára. Természetesen rendkívül fontos aspektus a nyelv és kommunikáció, az, ahogyan kommunikálunk az adott közösségekkel. Újabb szektor a jogi szerveződés, hiszen gyakran azoknak az embereknek, akikkel dolgozni szeretnénk, jogi tanácsadásra van szükségük, és kulturális szervezetként nem feltétlenül rendelkezünk ezzel a kompetenciával. Végül igen lényegesnek számít a pszichológiai támogatás is, vagyis annak a kérdése, hogyan segítünk a közösségekben felbukkanó pszichológiai problémákon.
Fotók: Maciej Zakrzewski
R: Kiket tekintetek az útmutató célközönségének?
DS: Elsősorban olyan kulturális intézményeket, szervezeteket és személyeket, akik multikulturális közegben dolgoznak – vagyis azokat is, akik nem feltétlenül „terveztek” kisebbségi közösségekkel dolgozni, ám a lengyel társadalomban az elmúlt években végbemenő jelentős változások miatt óhatatlanul találkoznak ezzel a kihívással. Célunk összegyűjteni, hogy adott problémákat bizonyos kulturális szerveztek hogyan oldanak meg, és strukturáltabbá tenni ezt a „szétszóródott” tudást, hogy könnyebb legyen megtalálni azt az információt, amit keresel.
R: Említetted, hogy vannak olyan kulturális szervezetek, amelyek nem feltétlenül „tervezetten” dolgoznak migráns hátterű emberekkel, hanem kvázi belátják, hogy nem tehetnek mást. Ez a magyar kormány által gerjesztett kirekesztő, xenofób és migránsellenes klímában nehezebben elképzelhető. Hogyan működik a folyamat Lengyelországban?
DS: A folyamat valójában két irányban működik. Lengyelországban olyan mértékben megváltozott a társadalmi helyzet a menekültek számának drasztikus megnövekedésével, hogy a városi önkormányzatok kulturális hivatalainak szintjén foglalkoznak a kérdéssel, illetve a helyi önkormányzatok bizonyos iránymutatásokat is kell adjanak. Másfelől viszont amikor elkezdődött az ukrajnai háború, a kulturális intézmények bebizonyították, hogy mire képesek, megmutatták, hogy rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyek alkalmasak arra, hogy bekapcsolják, aktivizálják a migráns hátterű embereket. A hivatalok számára is egyértelművé vált ez az erő, ezért jelenleg számos városban az önkormányzat kulturális hivatalai beépítik a kulturális szervezetek tapasztalatait az iránymutatásaikba, illetve pályázatokat írnak ki, támogatásokat biztosítanak ezeknek a szervezeteknek. Természetesen ez messze nincs így minden városban, de működik például – többek között – Varsóban, Poznańban, Gdańskban. És persze nem minden kulturális intézmény nyitott erre, nem mindenki látja meg a lehetőséget a multikulturális működésben, vagy nem érzik hivatásuknak e szükséglet kielégítését.
Érdemes még megemlíteni, hogy az elmúlt két évben az ukrán és belorusz menekültek hulláma felnyitotta a szemünket más, már régebb óta az országban élő kisebbségek felé is, mint amilyenek a csecsenek, afgánok, szíriaiak, irániak, törökök vagy vietnámiak…
[Dr. Dorota Semenowicz – a varsói Színházi Akadémia adjunktusa. A párizsi Paris III Sorbonne-Nouvelle Egyetemen szerzett diplomát (BA, Master II). 2009-től 2023-ig a poznańi Festiwal Malta kurátora. 2009 és 2017 között a varsói Nemzeti Színház irodalmi osztályának munkatársa. Az Ez nem egy festmény. Romeo Castellucci and the Socìetas of Raffaello Sanzio (2013, angol változat – 2016) és A botrány mechanikája (2023) c. könyvek szerzője; tanulmánykötetek szerkesztője (többek között: García. A világ maradványai, 2014), valamint rendszeresen publikál cikkeket kortárs színházi témában.]
