Leviatánként kebelezte be Linz underground színtereit az immár negyvenedik alkalommal megrendezett Ars Electronica Fesztivál, és ezzel egyidejűleg elképzelhetetlen mennyiségű médiaművészeti munkát, AI-alapú kutatási projektet, interaktív szobrot és részvételi művészetet öntött ki magából. Felső-Ausztria harmadik legnagyobb osztrák városa idén szeptemberben is spektákulumra és tudományos érdekességekre éhes tömegekkel telt meg. Az idei helyszín a poszt-apokaliptikus hangulatot megidéző POSTCITY, amely a belváros szívében található 80 000 négyzetméteres létesítmény, már 2015-ben is otthont adott a Fesztiválnak. (Az egyik legnagyobb európai postai létesítmény 2014-ben zárta be a kapuit, azóta volt menekültszálló és rendezvényközpont is.) A fesztivál programjai már szeptember 5-én elkezdődtek, nyitott városi laboratóriummal, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel és részvételi projektekkel várták a világ különböző pontjairól érkező látogatókat. Julien Green Leviathan című regényének címszereplőjéhez hasonlóan a Fesztivál maga sem valódi szörny, csupán szimbolikus értelemben jeleníti meg kiismerhetetlen, nyomasztó valóságunkat, amelyet egyre inkább átír a részint emberi felügyelet alatt tartott mesterséges intelligencia.
Azok számára, akik nem ismerik az Ars Electronicát, fontos lehet tudni, hogy évente rendezik meg és nagy múltra tekint vissza: az eredetileg Valie Exporttal együtt alkotó Peter Weibel (osztrák újmédia-teoretikus, művész és kurátor) javaslatára létrejött Ars Electronica Központ 1979-ben nyitotta meg a kapuit. A Fesztivál ebből nőtt ki Hannes Leopoldseder, Hubert Bognermayr, Herbert W. Franke és Ulrich Rützel alapításával 1986-ban. Itt fogalmazódott meg elsőként, hogy Linz komor iparvárosi és nemzetszocialista múltjához kapcsolódó profilján úgy lehetne javítani, ha a a digitális művészeteket, és az új médiaművészeti technológiákat támogatnák, és ezek mentén alakult ki a fesztivál koncepciója is. A biennáléformátum nem állt messze az alapítók szándékától, így vált hatalmas, világhírű művészeti fesztivállá, bekebelezte Linz underground színtereit, a Stadtwerkstadtot, a DH5-öt, vagy a Tabakfabrikot.
Photo: Martin Hieslmair
A nyugati országok fővárosaihoz képest perifériára szorult Linz városa rengeteg tőkét pumpál a fesztiválba, mert azt reméli, hogy újrapozicionálhatja magát a nemzetközi világkiállítások és biennálék fősodrában. A szenzációra éhező nézőkön kívül a tudományos megismerésre vágyó célközönséget kívánja szórakoztatni, és nem utolsósorban oktatási platformként is működik. Az AI által írt és vezényelt komolyzenei koncert vagy a robottal kapcsolatot teremtő interaktív installáció mellett olyan innovatív konferenciákkal találkozhatunk a programkínálatban, mint a Re-build Together: Digital, Human and Arts-driven Innovation in Africa (Újjáépítjük együtt: Digitális, humán és művészetvezérelt innováció Afrikában), ahol többek között a benini bronzok restaurátori kérdéseire is választ kaphattunk.
Mindamellett, hogy az Ars Electronica Fesztivál mára már jóval inkább brand lett, mint kulturális esemény, az art fairt továbbra is nagyon erősen áthatják a gazdasági érdekek és a politikai erőviszonyok. Bár a fogyasztói kultúra és a jet set gyűjtők fontos szereplői az eseménynek, azt érdemes tudatosítani, hogy az Ars Electronica nem hagyományos értelemben vett art fair vagy vásár, tehát nem kínál eladásra képzőművészeti munkákat. Ennek ellenére jól érzékelhető a háttérben a politikai hegemónia térnyerése, hiszen az egykori harmadik világ és az első világ művészei mellett egyáltalán nem állít ki a kelet-európai térség alkotóitól. A fesztivál bizonyos szempontból a Velencei Biennáléhoz hasonlít: az esemény kialakulásának hátterében a szponzorok mellett főként a galériák és a gyűjtők állnak, ők vásárolják meg a kiállítási termeket, így tulajdonképpen fizetnek saját reprezentációjukért. Kivételt képeznek ez alól az oktatási projektek, köztük a Campus, amely magába foglalja az ötvenhat nemzetközi művészeti egyetem diákjainak kiállítását a Taipei Nemzeti Egyetemtől a linzi Kunstuniveristätig.
Az idei évben a POSTCITY-ben megrendezett fesztivál különösen sokszínű képet mutat: a volt postaépület több színteret nyújt mind a fesztiválozóknak, mind a résztvevő művészeknek – utóbbiak minden emeletén más-más témát vizsgálnak. A POSTCITY legalsó szintje nem pusztán egy bunkerben kap helyet, de posztapokaliptikus világot idéz. Ez a hely nemcsak a Fesztivál S+T+ARTS programjának a nyerteseinek ad otthont, de az Ars Electronica Gardens kiállításának is, és a fesztivál tematikus tárlata is itt helyezkedik el. A fesztivál témája többek között az AI kapcsán a generatív emlékezet és archiválás kapcsolatának vizsgálata, illetve az AI alkalmazása olyan területeken, mint a gyógyászat (ahol előre nem látható betegségeket segít megjósolni), a haditechnika (ahol radioaktív hullámokat képes észlelni, így segítve azok eltávolítását) vagy éppen az aktivizmus (ahol dél-amerikai nőknek nyújt lehetőséget feminista demonstrációs eszközökhöz menstruációs vérből gyűjtött adatokat tárolni). A mesterséges intelligencia emellett alkalmas albínó növények létrehozására, vagy – ahogy azt Alba Triana interaktív installációján (Vibrant self, 2021) megtapasztalhatjuk – agyhullámok leolvasásából zenei kompozíció létrehozására. Alba műve a Lentos Kunstmuseumban kap helyet, amely ebben az évben is a dél-amerikai médiaművészek munkáinak ad otthont.
Fotó: vog.photo
A fesztiválon bemutatott sok meglepő mű közül az egyik legfurcsább a The Mirage Replicas 2.0. című. Yen-Tzu Chang előadásában egy ember és egy robot táncán keresztül vizsgálta a rendező a generációs különbségeket egy családon és kultúrán belül. A művész saját családi történetből indul ki: édesapja egyszer elfogott egy arany denevért, és az élmény hatására kezdett foglalkozni ökológiai kérdésekkel. A performansz több ízben utal Michel Foucault francia filozófus heterotópia fogalmára: a történetmesélés a képzeletbeli térből indul ki, hogy aztán a megjelenített tér a művész emlékeit és kulturális perspektíváit is hordozza, miközben a robot interakcióba lép a nézőközönséggel. Az előadás vizuális anyagainak egy része mesterséges intelligencia segítségével jön létre, és kritikusan vizsgálható értelmezési keretet kínál a gótikus Mariendom tereiben.
A szakralitás, a törzsi kultúra, a cybervilág, a társadalmi jövő holisztikus elképzelése és a mesterséges intelligencia mellett a Covid hatása érzékelhető a leginkább a fesztivál egyes projektjein, és ezen területek összefonódására nincs is kiválóbb példa, mint Shu Lea Cheang legutóbbi nagyjátékfilmje, amely CGI-animáció és élőszereplős film izgalmas kollázsa, és amely az Ars Electronica után a párizsi Pompidou Centre-ben is bemutatásra kerül. A vírus témájú, sci-fis alt-reality mozi az Ars Electronica fesztiválon ünnepelte világpremierjét, és a berlini vetítéssel egy időben játszották a linzi Movimento moziban. A film cselekményében a főszereplő Reikót megfosztják saját testének adataitól, és Etrashville-ben – egy hatalmas elektronikai hulladék-lerakóhelyen – dobják ki. Ott Reiko „UKI vírus” néven feltámad, hogy szabotálja a GENOM Corporation által kifejlesztett biorendszert, amely a szexuális vágyat tabletták segítségével akarja manipulálni. Hibás humanoidok, transzmutánsok, techno-adattestek és egy fertőzött város csatlakozik az UKI vírushoz. Az UKI egy izgalmas digitális kollázs a játékszoftverek által generált CGI animációból, élő filmmel és vizuális effektekkel kombinálva, a maga nemében egyedülálló kollázsként remekül példázta az idei Ars Electronica Fesztivál kurátori koncepcióját, amely egy kérdés köré szerveződött: ki birtokolja az igazságot? (Wem gehört die Wahrheit?)
A fesztiválról további információk az Ars Electronica honlapján itt találhatók.