 T.E.S.T. (Gresó Nikoletta) Forrás: cedt.hu |
Halk, vészjósló morajlás. Félhomály. Lágyan kirajzolódó, fokozatosan elhalványuló fénynyalábok a padlón. Vakító villanás, majd tökéletes sötétség. A káprázó szem másodpercekre megvakul. Az ember kifelé nem lát. De befelé még nézhet.
Ebbe a sötét, időtlen, csupasz térbe lép be az első a hét misztikus alak közül a T.E.S.T. című előadásban. Gresó Nikoletta fekete uszálya színpadra léptekor lehullik válláról, anélkül kezd táncába. Bármit is (kép)viselt odakint, itt lefoszlik róla. Gergye Krisztián koreográfiája ezúttal is az ösztönök által mozgatott félvilágba, a tudatos és a tudattalan határvidékére kalauzol minket. Formálatlan indulatok, a csonkaság birodalma ez. A mozgás görcsös, a test kicsavart, a hang artikulálatlan.
Mindezt azonban átgondolt koncepció fogja össze. A kísérletező művész előadása egyszerre precíz kísérlet és maga a teatralitás. Amit mozgás-laboratóriumában kikísérletez a test szóra bírásáról, a szubjektum és test viszonyáról, azt színpadias gesztussal mutatja fel nekünk. Színpadiassága nem hatásvadászat vagy a színházi eszközök túlzsúfoltsága. Kiüresedett klisék helyett archetípusok körvonalait látjuk. Ez a fajta színpadiasság közel áll a rituálishoz, Schnittke zenéjével párosítva pedig hidegen emelkedetté válik.
 T.E.S.T. (Fodor Katalin) Forrás: cedt.hu |
Az ünnepélyes teatralitás a záró, meghajlást is helyettesítő képben a leginkább tetten érhető. A hét táncos Schnittke operaáriájára egyenként bevonul, és egy mozdulatba, arckifejezésbe sűrítve újból megjeleníti az általa játszott karaktert. Amikor néhány másodperccel később újból fény vetül a színpadra, már egy emelvényen, áttetsző fátyolszerű függöny mögött sorakoznak. Talpuk alatt vörös, leomló kárpit. A nézőknek háttal, válluk felett visszanézve állnak mozdulatlanul, akár egy panoptikum érinthetetlen figurái.
A Károlyi Balázs által készített smink és a táncosok expresszív arcjátékának hatására a szereplők maszkot viselő bábokká lényegülnek. Gresó Nikoletta hófehér arcával, pirossal kihúzott szemével, apró, telt, pirosra festett ajkaival, és fekete hajával gésára emlékeztet. Fodor Katalin feje tetején szorosan összefogott, oroszlánsörényre emlékeztető göndör hajával egyszerre sugároz szigorúságot és agressziót. Ahogy arca mozogni kezd, pirosra festett nyelvét ránk ölti, tíz ujjával feszíti szét száját: az eltorzult vonások mögül mitikus szörnyeteg, félelmetes hárpia néz ránk.
 T.E.S.T. (Négyesi Móni) Forrás: cedt.hu |
Négyesi Móni a rejtőzés és megmutatás bravúros váltogatásával alkotja meg a rá osztott titokzatos figurát. Babaarcát erős smink fedi. Fekete fűzője mellét, fehér fodros szoknyája pedig combját engedi látni. Egyszerre barokk és modern ruhája a feltárás mellett azonban a takarás gesztusát is kifejezi. Erőltetett kecses pózokba merevedik, finnyásan kitartja kezeit, nagy kerekre nyitott szemeivel kacéran tekintget felénk. Mintha festőnek állna modellt. Mintha szerepeket próbálgatna pillanatról pillanatra változó figurája. Kifinomultan forgatja kézfejét, csodálkozón biggyeszti ajkait, kiszámított lassú mozdulattal megcsippenti mellbimbóját, hüvelykujját közönségesen szopogatja, ágyékát markolássza. Elegáns hölgy, szexi lolita, provokatív démon, olcsó ribanc. Mintha egyszerre szeretne megfelelni minden női szerepnek. De eközben szájának alig látható remegésében, madárka mozgását idéző, apró fejrándításaiban örökkön ott bujkál a kétségbeesés és a bizonytalanság, mely azután tánca végén a felszínre tör. Mellét görcsösen markolja, görnyedt teste rázkódik, szája vonaglik. Hangtalan bőgése egyszerre tiltakozás, menekülés és rettegés.
A néma vagy hangos ordítás, zihálás, állatias hangok kiadása az egyik jellegzetes ismétlődő eleme az előadásnak. Gresó Nikoletta kétségbeesett kiáltását elnyeli a harsogó zene. Blaskó Borbála ugató, hörgő hangok kíséretében jelenik meg.
Gyakran felbukkanó motívum a haj mozgatása. Gresó Nikoletta és Virág Melinda saját kezükkel fogják össze, hogy megfelelő pillanatban elengedjék. Az ötödik és hatodik tánc közé iktatott közjáték három táncosa a zene ütemére lehajtott fejjel rázza hosszú, sötét haját. Ambivalens érzéseket kelt Hargitai Mariann, ahogy karba font kézzel állva, fél arcát takaró hajzuhataga mögül égető tekintetét ránk emeli. Testtartása sértődött büszkeséget, erőt sugároz, mégis haja mögé bújik. Visszatérő képe az előadásnak, amint a táncosok a kezüket jelentőségteljesen lábuk közé viszik, ujjaikat, öklüket szájukba tömik, tenyerüket ajkaikra tapasztják. Elfojtásról és kényszerességről árulkodó gesztusok. A test nem felszabadít, hanem korlátoz. A táncosok olykor csonka szárnyukkal repülni képtelen lényekké lesznek. Virág Melinda bábjából éppen kibújó lepkére emlékeztet, ahogy összekuporodik, s meztelen hátán egyesével moccanni kezdenek az izmok. Miközben feláll, mozdulatai egyre szélesebbé válnak. Az eleinte kimért ütemben fel-le vándorló lapockák hektikus rángásba kezdenek, keserű vergődéssé lesznek. Blaskó Borbála akár egy gúzsba kötött, fegyelmezett, ám szabadulni vágyó állat. Mikor háta mögött összekulcsolt karjait végre kiszabadítja, tenyerét vállára téve könyökével hadonászik a levegőben.
A cezúrát képező trió után színpadra lépő Domokos Flóra tánca összegzi, a lezárás felé viszi az előadást. Saját testére alakítva megismétli az eddig látott táncok jellegzetes mozdulatait, miközben a kamaszosság, a sunyiság, és visszahúzódottság keverékét megjelenítve létrehozza saját önálló figuráját is.
Egységes mozgásrendszer, hasonló ruhák és sminkek, visszatérő motívumok. Mégis hét különböző, önmagában is értelmezhető produkciót látunk. Hét nő, hét szólótánc. Egyedül harcolnak láthatatlan démonaikkal, még akkor is, ha egyszerre többen vannak a színpadon. Bár az előadás címe T.E.S.T., amit lemeztelenítve látunk, az a lélek. Noha szavak nem hangzottak el, az előadás után mégis történetfoszlányok visszhangoznak a fülemben. A műsorfüzet szerint, amit láttam, mozgás-laboratóriumi színházi kísérlet. Szerintem színtiszta test-beszéd, hétfelvonásos dráma.
V.ö.: Péter Márta: Szenvedéstörténetek
Horeczky Krisztina: Holt lelkek – avagy szellemjárás
Pap Gábor: Néma sikolyok