Hirdetés
Megérkezik bátyjához és annak családjához a gyászoló özvegy – oldalán fiával és halott férjével. Igaz, ez utóbbi kartonból van, ám a nő és a fiú elmondása szerint ő vezette az autót idáig… URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Berlin, a húszas évek vége, a harmincasok eleje. Weimarizálódás, szokás rá mondani finoman; fasizálódás, így durvábban. Christopher Isherwood és Alfred Döblin műveiből két, egymástól formailag élesen elütő, tartalmilag azonban egy irányba húzó mű készült: a Kabaré és a Berlin, Alexanderplatz. Miskolcon és a Katonában. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Nem minden az, aminek látszik – irgalmatlan nagy közhely, tudom, de végül is megbocsátható, ha arra gondolunk, hogy az európai drámatörténet jó része ennek a klisének szétszálazására, folytonos újragondolására épül. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Hirdetés
A Katona Macbeth-előadásában a legrövidebb Shakespeare-tragédia nem kapkod levegő után a ráerőltetett koncepció szorításában. Zsámbéki Gábor „csupán” elemezte a drámát, majd visszafogottan, mégis határozott olvasattal a birtokában színpadra állította. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A LOW Fesztivál felolvasó-színházi sorozatának keretében három kortárs németalföldi drámát láthattunk – és nem csupán hallhattunk! – a félig szcenírozott előadásokon. A sorozatnak az Első lépcső címet adták. PAPP TÍMEA CIKKE.
Ha van tökéletes ellentéte a halott színháznak, a Holland cunami az. Van azonban az előadásnak egy olyan rétege is, amelyet úgy lehetne megragadni, hogy elment az értelmiségi közönség színházba, ahol látá, hogy a tolerancia jó. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.
Minden magyar állampolgárnak jár egy telek a Holdon, hiszen a földi létet elviselhetetlenné tettük. A felparcellázás megtörtént; afrikai, ázsiai és óceániai holdbéli telekszomszédaink lettek, és maradtak a románok és a szlovákok. Egy jóságos cég állja az utazási költségeket. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Amikor a Trepljovot játszó Balázs Zoltán a végső nagyjelenetben már-már egy orosz Mokány Berci szenvedélyével a fejére zúdít egy kancsó vizet, és ott áll a nagy érzeményektől csöpögő fejjel, a Recenzens azt gondolta, ennél mélyebbre már nem süllyedhet a Szász János rendezte előadás. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS ÍRÁSA.
Azt képzelem, hogy bármit megtehetek – mondja a csaknem háromnegyed órája mozdulatlanul fekvő színésznő a While We Were Holding It Together című előadásban. A néző ekkor már nem csak tudja, hanem el is képzeli, hogy bármit elképzelhet. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.
Kevés kortárs táncegyüttes büszkélkedhet azzal, hogy valamely darabja akár egy évadot is „túlélne”. Azt még kevesebben mondhatják el magukról, hogy előadásukat nyolcadik éve életben tudják tartani, ráadásul a közönség töretlen érdeklődése mellett. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.
Két nap fékevesztett duhajkodás, túlhevült magyar haláltánc. Rusznyák Gábor izzó színpadra állította Móricz Zsigmond drámáját. SZÉL JÁNOS ÍRÁSA.
Felmerül a kérdés a Stefánia palota nézőterén, hogy micsoda is ez a Bevetés, amit nézünk és hallgatunk. De talán könnyebb onnan megközelíteni, hogy mi nem. Nem zenés játék, nem zenedráma, nem eredeti musical. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Hirdetés
A botrányos cicavíziójáról elhírhedt Toepler Zoltán ezúttal egy bölcselkedő rémblődlivel állt elő, és – alighanem sokoldalúságát bizonyítandó – a darab egyik szerepét is enmaga alakítja a Stúdió K előadásában. Hát nem egy Mel Brooks! LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Nem olvasásra termett a 2006/2007-es évad rengeteg információját összegyűjtő Színházi évkönyv. Számok, nevek, adatok állnak glédában benne: akár egy sűrű erdő. Legjobb, ha belevág az ember, és ha kitartóan bandukol, bizony, nagy összefüggéseknek jöhet a nyomára. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Ritkán nyúlnak az underground színházi világ képviselői operához „szabad színházi” körülmények között. Az pedig különlegességnek számít, ha valaki megszólaltatni próbálja a zeneművet, nem pedig átforgatni lila ködökből eszkábált teóriákba. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Mielőtt a Petőfi Irodalmi Múzeum felolvasószínházi estje megkezdődne, Kosztolánczy Tibor irodalomtörténész tart rövidebb felolvasást, amolyan ismeretterjesztést Osvátról és a Nyugatról. Kicsit furcsa ez, hiszen nem egy neves irodalmárt látni a nézők között. URBÁN BALÁZS ÍRÁSA.
A vőlegény apjának ültetnek be alkohol elleni kapszulát, hogy ne igya le magát, mint a disznó. Van vőlegény, menyasszony, nászszülők. Ami legbővebben akad a feszes, szórakoztató, kevéssé jelentős előadásban, az a kapszula. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A Trilógia, Ágota Kristóf kivételes regénye a színpadon is megáll; nyelve dramatikus, szikár, helyzetei kiélezettek. És kihívás is: bizonytalan, hogy ami történik, hol megy végbe, ha egyáltalán végbemegy: a tudatban vagy odakünn, egy bármikori háborúban. TOMPA ANDREA KRITIKÁJA.
A Hólyagcirkusz Társulat 2006-os bemutatójának, a Don Cristóbal pályázatnak a sajtóvisszhangját áttekintve egy dolog azonnal feltűnik. Az ti., hogy az előadásnak gyakorlatilag nincs kritikai recepciója. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.
Nemigen tudok felidézni más független színházi előadást, amelyről hasonlóképp egyöntetű szeretettel emlékeztek volna meg a kritikusok. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.
Az Artus – korábbi munkáival összhangban – a Sztélé című produkcióban rejtvényt fejt és rejtvényt ad fel. Kultúrturisztikai ősperformansz és élő emlékmű-rekonstrukció egy órában, „godásan”. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.