Hirdetés
Lehet-e Arany-balladákat rockosítva előadni? Miért ne, ha van hozzá elegendő zenei muníció… KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A Vérmedve metaelőadás, posztmodern játék, határait feszegető formai kavalkád, politikai kinyilatkoztatás és/vagy egy agyevő zombis zsánerparódia művéres, hasfelmetszős színpadi megvalósítása. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Milyen könnyed, milyen kedves, s egyben milyen szomorú is ez a szépen kivitelezett szerelmi tanmese! S illik rá az ismert mondás: „A helyzet reménytelen, de nem súlyos.” GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Hirdetés
Mondják, minden márványtömbben ott szunnyad a mű, csak hántsa le a fölösleget a véső. De mi a teendő, ha szoborból kell szobrot faragni? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Thália fintorgó papjaiként, a rossz színház apostolaiként, minden szentséget kigúnyoló csepürágókként tartotta nyilván a szakma a mára több mint másfél évtizedes történelemmel rendelkező Táp Színházat – amennyiben egyáltalán tudomást vett róla. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.
A budapesti LOW fesztivál keretében mindössze egyetlen előadásban láthattuk a rotterdami Schouwburg alig néhány hetes, Peter Greenaway fémjelezte bemutatóját. RÉNYI ANDRÁS KRITIKÁJA.
Csak ennyi az élet? Irdatlan demiurgoszok közönyösen pakolásszák a néma embertömeget a vonatról a gázkamrába, láthatatlan kezek tolják be a meztelen hullákat a kemencékbe. Perfekcionista munkájukba olykor hiba csúszik: egy rab megkínzott társainak hullái között éledez. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Képszobrok, tér- és időkollázs – az ilyesféle műfaji megjelölés nem ígér középutat a verzátus néző számára. Revelatív élményben lesz része, vagy a szélhámia minősített esetével kényszerül szembesülni. Az Andaxínház produkciója hamar eldönti a kérdést. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Istenkísértő vállalkozás az Ipsum. Ágens korábbi ősanya-szerepei után ezúttal a világmindenség boszorkánykonyhájának főszakácsaként tevékenykedik. Biztosan lesznek, akiknek nem fog ízleni a főztje. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Shakespeare királydrámáiból szemelget az összeállítás, amellyel Zsámbéki Gábor osztályának végzős hallgatói ballagnak. Kemény vizsga és jeles rendű előadás. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
Nem hiszem, hogy akarhat mű ennél többet: megmutatkozni egy személyiség által, kérdésekkel ostromolni a nézőt, bizonyosságait megkérdőjelezni, bizonytalanságaiban válaszokkal segíteni. TOMPA ANDREA ÍRÁSA.
Ha az Ascher Tamás Ivanovjáról szóló hazai elemzéseket szemlézzük, úgy tűnik, a külföldi kritikusok egyöntetű, olykor viharos lelkesedése nálunk az előadás nagyszámú erényeinek elismerésévé, s egynémely hibáinak felrovásává szelídült. Így láttuk mi. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE, 2. RÉSZ.
Hirdetés
„A hely pusztító volta rémisztően összevág a be nem teljesített ígéretektől szenvedő, csalódott értelmiségi mélységes levertségével. Hogy meneküljön az ember egy ilyen világból?” JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE, 1. RÉSZ.
A kezdő Woyzeck-koncertnéző nyilván zavarba jön, hogy voltaképp milyen műfajú produkciót lát a Sirály érdekes, oszlopokkal, emelt színpaddal, lépcsőkkel tagolt, intim terében. O. Caruso víziójának távoli ihletője Büchner klasszikusa. PAP GÁBOR KRITIKÁJA.
Vajon több ez, mint papír nélküli felolvasószínház, kistafírozott irodalmi est? Mit számít! Ahol jó színészek okos és szép szövegekkel állnak a közönség elé, rosszul aligha járhatunk. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Ilyen nincs, és mégis van: felszabadultan jövök ki egy kortárstánc-előadásról – gondoltam 2004-ben, miután Szabó Réka Karc című produkcióját láttam. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.
A debreceni MODEM Leonardo kiállításán debütáló Deus tardatról elmondható, hogy igazán elegánsan ível a „le kell menni kutyába”-állapottól az éteri magaslatokig, elszántan keresgélve ezen a széles skálán az emberi lények helyét. Az Alternatív Thália Projekten vendégeskedő előadást Ágens írta és rendezte, és egy kivételes zenei kaméleon, Philipp György viszi a hátán. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Szeszfőzés indítja és zárja az előadást, ám ez a momentum nem csupán egyszerű ismétlés. Az események abszolút értéke állandó, a szögletes zárójel eltávolításával az előjelek azonban ellenkezőjükre váltanak. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.
Nem tévedett az sem, aki színdarabnak vélte a Marczibányi téri Művelődési Központ Színházi Lecke című rendezvényét, és úgy ülte végig a három felvonást, mint egy egész napos, helyenként fárasztó, de alapvetően igen szórakozató, komoly előadást. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
A maga korában Dürrenmatt élő klasszikusnak számított, ám a közeli utókor ma kissé tétován latolja a svájci szerző világirodalmi súlyát. Tragikus komédiáját most Zsótér Sándor állította színpadra. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
„Mekkora dudája van!” – zendül fel gong helyett egy rap-ritmusban átszabott népi rigmus. Szókimondó, vaskos bolondozásra is felkészül a néző. Erre utal a harcra kész nemi szervekből kreált szürreális festmény is a vásári paravánon. Buja növényzet helyett miért szikkadt sivatag a kép háttere – ekkor még nem világos. TEGYI ENIKŐ KRITIKÁJA.