KINEK A MÉLTÓSÁGA? A Trafó és a TÁP Színház konfliktusáról
A hatalmi pozíció automatikus kiutalása az elismert, adott esetben zsenikultuszt is élvező művészeknek jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a színházi szférán belül számos munkakör, elsősorban a háttérdolgozóké leértékelődjön, hovatovább láthatatlanná váljék. A Trafó és a TÁP Színház konfliktusa ezt is példázza. DÉZSI FRUZSINA ÍRÁSA.
GENGSZTEREK ÉS CSIRKÉK Úriemberek / Netflix
Az ember vagy túlél a dzsungelben, vagy szimplán létezik az állatkertben. Eddie apja örökségének köszönhetően Maugliként csöppen az erőszakkal, droggal, alkohollal, vérrel és verejtékkel átitatott abszurd alvilágba, ám az esőerdő agresszívan szorító karjaiból csak úgy találja a kiutat, hogy közben egyre mélyebbre süpped a bűn mocsarában. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
„TUDOM, MIT ÉREZHETSZ MOST, BRAD…”Roy Lichtenstein / Albertina, Bécs
A Roy Lichtenstein születésének százéves évfordulója alkalmából nyílt bécsi kiállítás összetett képet ad a művész életéről, alkotói módszeréről, valamint a pop art irányzatára és a 20. századi művészettörténetre tett hatásáról is. Egyszerre szórakoztató és tanulságos tárlat, amelyben gondos válogatást kapunk a munkáiból, legyen szó a korai pop art kísérletekről, a
VAN ÉRTELME AZ ÁRRAL SZEMBEN ÚSZNI?Borbély Szilárd: Nincstelenek / Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
A Nincstelenek nem ígér szórakozást, a kőkemény valóságot mutatja meg. Küzdés, tenni akarás, tehetetlenség. Nem simogatja a lelkünket, inkább felpofoz a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadása. HRESKÓ ANITA ÍRÁSA.
A MASZKKÁ VÁLT ARC Horváth M. Judit: Apu kabátja / Artphoto Galéria
Horváth M. Judit fotókiállítása az Artphoto Galériában látható 2024. március 12-től április 11-ig. A fotográfus mindig kéznél lévő témából, saját testéből, arcából és mindennapi tárgyakból merít. Romlandó, esendő testét mobiltelefonnal dokumentálja. Hogyan változik az arc a képalkotás révén? DECZKI SAROLTA KRITIKÁJA.
BARTÓK MEGSZELÍDÍTÉSE Sárik Péter Trió: X2 Bartók / Óbudai Társaskör
Bartók Béla születésnapján mutatta be új lemezét a Sárik Péter Trió, amelyen az eddigi hagyományaik mentén folytatják a Bartók életműve és a szélesebb közönség közt feszülő távolság felszámolását. Ugyanezt csinálják a jazzel is, azt pedig a koncert is megmutatta, mennyire könnyen áthidalhatók ezek az elsőre beláthatatlannak tűnő távolságok. RÁTOSI MILÁN KRITIKÁJA.
Hirdetés
„NAHÁT, EZ MIND KORTÁRS TÁNC!”Beszélgetés a hongkongi Unlock Dancing Plaza vezetőivel
A héten Hód Adrienn-premier lesz a Trafóban: ez önmagában nem meglepő, de ha hozzátesszük, hogy a magyar Hodworks és a hongkongi Unlock Dancing Plaza táncművészei az alkotó-előadók, máris izgalmasabban hangzik a dolog. A távol-keleti társulat két tagjával, Joseph Lee művészeti vezetővel és Wendy Lam ügyvezetővel beszélgettünk a közös munka kihívásairól és örömeiről. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
ÉN NEM ADOM FEL SOHA! Beszélgetés Schiff Andrással
Ezt mondta Schiff András, amikor bécsi hangversenye előtt – a drezdai Staatskapelle zenekarát vezényelte és természetesen zongorázott is – hajlandó volt gyakorlását megszakítani beszélgetésünk és a Revizor olvasói kedvéért. A világ furcsaságairól, Bachról, a zenélés lélekjobbító missziójáról, politikáról, mindenről szó esett. Még a lépcsőházban is. GYENGE ENIKŐ INTERJÚJA.
MINDENKI A SAJÁT TÖRTÉNETÉRE KÍVÁNCSI A szomorú királykisasszony / Vaskakas Bábszínház
Mit lehet egy rendkívül egyszerű népmeséből kihozni? Hogyan lehet azt a mai gyerekek számára aktuálissá tenni? Ezeket a kérdéseket igyekszik megválaszolni Maróthy Anna Zorka A szomorú királykisasszony című előadásában, a Vaskakas Bábszínházban. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
ELMENNI AZ ISMERETLEN SZÉLÉIGBeszélgetés Hollán Sándorral
Festőként megpróbál nem-látni. Szélnek ereszteni a koncentrált odafigyelést. Legkedvesebb motívumával, az örökzöld tölggyel szemben állva lecsendesíti a szellemet, hogy a szemlélődés elvezesse a valódi látnivalóhoz. Kilencven éves. Az időt is asszisztensének fogadta. Érzékelni tanít önmagunk határvidékén. BÖRCSÖK DÓRA INTERJÚJA.
„RUHÁT KÉSZÍTÜNK, VAGY BINGÓZUNK?” Cristóbal Balenciaga / Disney+
Ha nem is korszakalkotó sorozat a divatkirály, Cristóbal Balenciaga életét feldolgozó produkció, a címszerepben brillírozó Alberto San Juan szívmarcangoló alakítása egyike az év legütősebbjeinek. SUGÁR BERTALAN KRITIKÁJA.
MOZART-KOKTÉL A ZENEAKADÉMIÁNConcerto Budapest: Mozart-nap / Zeneakadémia
Ha március, akkor Mozart-nap – amelyet idén március 3-án rendezett meg a Concerto Budapest a Zeneakadémián, Keller András művészeti vezetésével és Batta András házigazdai közreműködésével. A kínálatban négy hangverseny és Simon Izabella délutáni gyermekprogramja szerepelt; utóbbira a Kupolateremben, míg a „felnőtt” zenekari hangversenyekre a Nagyteremben, a koradélutáni kamarazenei koncertre pedig a Solti teremben került sor. MALINA JÁNOS BESZÁMOLÓJA.
FEKETEISKOLA A HATÁRON Otfried Preußler: Krabat a Fekete Malomban / Budapest Bábszínház
A lenyűgöző, gótikus-indusztriál látványvilág és Hegymegi Máté rendezésének határozott víziója mellett is töredezett és helyenként következetlen az összkép, a cselekmény megmarad egy ódivatú ifjúsági fantasy történetvezetésénél és toposzainál, ez pedig egyszerre hat bosszantóan meghaladottnak és nyújt biztonságot az előadás horrorisztikus miliőjében. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.
TÜNDÖKLŐ PENÉSZ A múlt megjövendölése – a Zohar Studios fotói Stephen Berkman interpretációjában / Mai Manó Ház kiálítása
Szó van egy bizonyos XIX. századi, Amerikába bevándorló zsidó fotográfusról, az általa készített képek megtalált és sajnálatosan elveszett jiddis nyelvű leírásairól, amelyek nyomán a Mai Manó Házban látható felvételek készültek, a sajnálatos módon lerombolt hajdani műteremházról, az elveszett, bár előtte lefotografált utazóládáról, sőt, a katalógus kommentárjai szerzőjének szomorú, idő előtti haláláról. FORGÁCH ANDRÁS ÍRÁSA.
„…LEFORDÍTJUK A SAJÁT KÖZEGÜNKRE AZT, AMIT A SZÍNHÁZBAN LÁTUNK”Beszélgetés Hegymegi Mátéval
A Budapest Bábszínház március elején mutatta be Otfried Preußler Krabat a Fekete Malomban című ifjúsági regényének adaptációját. Az alapmű számos kérdéskört jár be a felnőtté válástól a hatalomnak való kiszolgáltatottságig. Ezen témák feldolgozási lehetőségeiről az előadás rendezőjével, Hegymegi Mátéval beszélgettünk. KESZTE BÁLINT INTERJÚJA.
Hirdetés
VÉRZÜNK, SZERETÜNK, MEGHALUNKMozart: Don Giovanni / Magyar Állami Operaház
Claus Guth 2008-as salzburgi Don Giovannija, több más európai állomást követően most Budapestre is megérkezett. Óriási dolog, hogy egy ennyire markáns rendezés évtizedeken átívelve sem öregszik meg, azzal együtt, hogy a kerekerdő csupán a darab háromnegyedéig érdekes. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ KRITIKÁJA.
VÉR, VEREJTÉK, NYAKKENDŐBeszélgetés Mészáros Máté táncművész-koreográfussal
Mi a tánc? Hogyan születik meg egy koreográfia? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a sokoldalú táncművésznek, Mészáros Máténak a Trafóban márciusban zajló különleges sorozata, a Máté és én. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
„MONDANIVALÓS” KONCERTBudapesti Fesztiválzenekar – Ravel, Dohnányi, Mendelssohn / Müpa Budapest
Hogy a zene nem jelent semmit, csak önmagát? Néha így van, máskor meg nem. Múltidézés és gyász, bohókás fricska és utánzás, vallás és történelem – ennyi mindenről szól az a három mű, amely a Budapesti Fesztiválzenekar legutóbbi hangversenyén követte egymást. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.
LECSAP A SIVATAGI VIHAR Denis Villeneuve: Dűne 2.
A Dűne a folytatásban még nagyobb port ver fel és intergalaktikus szintre lép egy vonakodó Messiás-jelölttel a főszerepben, akinek rá kell ébrednie, hogy „a nagy erő nagyobb felelőséggel jár”. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
A MI FELELŐSSÉGÜNK10. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál
„A te tíz éved hogy telt?” – kérdezi a jubileumi alkalommal megrendezett BIDF. A választ azok a dokumentumfilmek adják, amik évről évre beszámolnak a polarizálódó, az igazság és morál fogalmait fokozatosan darabokra törő valóságunkról. A történetek közös világunk lenyomatai: felhívják a figyelmet, provokálnak, kérdéseket tesznek fel és hihetetlen sztorikat mesélnek múltról, jelenről és jövőről. CSOMÁN SÁNDOR BESZÁMOLÓJA.
KELL EGY CSIPET… Kolozsi Angéla: A só / Ciróka Bábszínház, Kecskemét
Az előadás azt a hangulatot idézi, amikor az ovisok tésztát gyúrnak a nagyszülők lisztben és tojásfehérjében úszó konyhájában vagy kekszformákat szaggatnak ünnepek előtt az oviban és otthon. Mikor van idő és szeretet főzőcskézni, sütögetni. Mikor van idő a mosolygásra, az alkotásra. SZEMERÉDI FANNI KRITIKÁJA.
ZONGORAÓRÁN TÚL, HÁBORÚN INNEN Janikovszky Éva–Bíró Bence: Kizárólag az utókor számára / 6SZÍN
Bár a közvélekedés szerint egyéni és társadalmi között éles határvonal feszül, egy élettörténet szoros olvasása felfedi azokat az eleve adott szerepeket, amik meghatározzák a hétköznapi viselkedési mintákat. Mintha ez a kutatómunka lenne a legfontosabb a 6SZÍNben látható, Janikovszky Éva fiatalkori naplóin alapuló Kizárólag az utókor számára című előadásban. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA.
CSENDES ÖSSZEOMLÁS Krusovszky Dénes: Levelek nélkül
Fojtogatóan szűk világban játszódik Krusovszky Dénes második regénye, a Levelek nélkül. A kelet-magyarországi kisváros magyartanárát családjának, lakóhelyének dinamikája és saját döntésképtelensége is béklyózza. Vagy éppen a kevéssé látványos mindennapi aprómunka ad egyéniségének tartást? SZARKA JUDIT KRITIKÁJA.
A REMÉNY RABJAIPuccini: Manon Lescaut / Müpa Budapest
Fájó, de tény: Manon varázsos csábereje a szokottnál kisebbnek bizonyult a Müpa február 25-i előadásán, és ezért leginkább a színpadra állítás minőségét okolhatjuk. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.