Naplót színpadra adaptálni nehéz feladat, hiszen az egyes bejegyzések gyakran esetlegesek, egymáshoz csak lazán kapcsolódnak, mégis a visszatérő szereplők és témák komplex hálózatot alkotnak. Így egyszerre inkoherens és szuperkoherens szövegek, amelyek értelmezése hosszas kutatómunkát igényel az irodalmároktól is, a nézőknek azonban csak alig két órájuk van minderre. Ez természetesen az alapanyag szerkesztését és ezen szervezési elvek valamifajta koherenciáját követeli. A 6SZÍNben látható Kizárólag az utókor számára című előadás Janikovszky Éva fiatalkori, 1938 és 1944 közötti naplóin alapul, és bár pár helyen kissé megtörik, összességében lendületes, biztos kézzel végigvitt ívet mutat.
Bíró Bence dramaturg kezdetben a napokra töredezett struktúra meghagyásával próbálta érzékeltetni a szöveg természetes széttagoltságát. A háború kezdetben épphogy csak megjelenik olyan mondatok formájában, mint „mondtam már, hogy háború van?”, meg hogy „nem történt semmi izgalmas, csak volt szabadtéri, ami rém guzi, csuda rendes volt, és most épp kitört a háború, ami kevésbé guzi”. Persze Éva sem tud megmenekülni attól, hogy szembesüljön vele, mit jelent mindez: anyai nagyszüleit elhurcolják, ő pedig egy légoltalmi bunkerben kell hogy a haldoklók kezét szorongassa és fiatalságot, bájt, kedvességet és erőt sugározzon feléjük. Az előadás végére ez lesz a monológ elsődleges kontextusa, mindazonáltal akkor sem válik igazán a fő fókusszá. Keresztes Tamás rendezése ugyanis Éva felnövését helyezi előtérbe, és a gyermekkor végét elsősorban nem a háború tapasztalatához köti, hanem ahhoz a felismeréshez, hogy mit jelent nőként szeretni és szeretetre vágyni a 20. század Magyarországán.
A háború mellett ugyanis elsősorban a szerelem és a vágy az, ami megtölti Éva klasszikus polgári műveltségtől erősen átitatott monológját. Csajkovszkij, Beethoven, Strauss keveredik Gabival, Kornéllal és Ferivel. Amikor először megpillantjuk Évát, egy öltözőfülkéhez hasonló helyiségből lép ki Karádynak öltözve, hogy megossza velünk első naplóbejegyzését, melyben iskolás pontossággal tudatja, hogy 12 éves és elhatározta, hogy mostantól naplót ír.
Sodró Eliza, Martinkovics Máté
Nehéz eltalálni azt a fokozatosságot, ahogy egy ember maga mögött hagyja a gyerekkori lelkesedést, és kijózanodik, de ezt Sodró Eliza nagyon pontosan ábrázolja. Keresztes Tamás rendezésének legfőbb erénye, hogy bár a háború nagyon kézenfekvő hátteret kínálna a felnövés szimbolikus elbeszéléséhez, Éva gyermekkora még a családját is érintő zsidótörvények bevezetése előtt véget ér, mert a nagy illúzióvesztés mindettől függetlenül privát életében is megtörténik.
A nő életében feltűnő, általában néma szerepben jelenlevő férfiakat Martinkovics Máté játssza, aki hol csetlő-botló, lelkes gimnazista, hol sztereotipikus, hallgatag felnőtt férfi. Bár Martinkovics ötletes színész, az ő szerepeltetése nem bír sok funkcióval. Mintha valamiképpen a külvilágot, a polgári világ férfias elvárásait képviselné Éva bensőséges, intim monológjával szemben, legtöbbször mégis inkább csak egyfajta próbababaként illusztrálja a naplóban leírtakat. Egyetlen egyszer tűnik úgy, mintha opponálna: Éva az egyik jelenetben elsorolja, hogy az ismerősi köréből melyik fiúban mi tetszik neki. Hosszú felsorolás, amit egy ponton háttérbe szorít Martinkovics dühös és könyörgő hangja, amint szavalni kezdi Janikovszky Éva egy kamaszkori, háborúellenes versét, ezzel mintegy számonkérve Évát, hogy ha ilyen komoly gondolatok foglalkoztatják, hogy képes ennyit lamentálni olyan felszínes dolgokon, mint a felsős gimnazisták.
Fotók: Szkárossy Zsuzsa. Forrás: 6SZÍN
Bár a jelenetben elhangzó Janikovszky-vers tényleg erős és kimunkált, ez az üzenet kissé ellentmondásosnak hat. Hiszen az előadás erénye éppen az, hogy érzékenyen mutatja be, ahogy Éva fokozatosan kitör a ráosztott női szerepekből és felfedezi önmagát. Azonban e jelenet célja mintha nem a polgári kultúra nőfelfogásának kritizálása lenne, hanem a kamasz Éva fölötti ítéletmondás, ez pedig nem segíti, hanem éppen gátolja a Sodró által jól felépített ív végigkövetését. Egy későbbi jelenetben például Éva említi, hogy nevelőapja úgy gondolja, a nők intellektuálisan alsóbbrendűek, mert csak a férfiak iránt tudnak lelkesedni, míg a férfiak elvont, magasztos gondolatokkal foglalkoznak. Az előadás valamiféle ellentétet mutat fel Éva szerelmei és a háborúellenes vers között, és ezzel mintha épp ezt az állítást támasztaná alá, holott a végén pont oda érkezik el, hogy mennyire tarthatatlan az Évával szemben támasztott elvárás, hogy még az óvóhelyen is ő legyen mindenki támasza, miközben neki nem segít senki átvészelni a háború megrázkódtatását.
A Kizárólag az utókor számára technikailag ügyes adaptáció, bár a gyermekkor túl hosszú, amihez képest a megérkezés a felnőttségbe kissé elnagyoltnak tűnik. Az előadás egyértelmű erőssége a színészi játék, különösen Sodró Eliza jól felépített alakítása. Martinkovics Máté jelenlétét talán azzal lehetne hangsúlyosabbá tenni, ha nemcsak Éva két fiatalkori szerelmét mutatná be, hanem ő lenne a nevelőapa is, aki szintén fontos férfi a lány életében. Ezzel a női-férfi viszony nem csak magánéleti, de közéleti oldala (a polgári neveltetésben reprodukált szerepek és minták) is megjelenne, amiről végül is az egész előadás szól.
Interjúnk az előadásról Sodró Elizával és Martinkovics Mátéval itt található.