A győri bábszínház Több, mint 1 népmese című projektjének keretében két, frissen végzett bábrendezőt hívott meg, hogy dolgozzanak fel egy-egy választott népmesét. Ecsedi Csenge Berta A tojásból teremtett leány történetéből készített átiratot, Maróthy Anna Zorka pedig A szomorú királykisasszonyból. Egyébiránt volt már ilyen korábban is a Vaskakasnál: 2011-ben három klasszikus varázsmesét rendezett három akkori pályakezdő rendező, Erdeős Anna a Borsószem hercegkisasszonyt, Fige Attila a Jancsi és Juliskát, valamint Bereczki Csilla a Piroska és a farkast (Kis Piros címmel). Lehetőséget adni a fiatal művészeknek már a 2010-es évek elején is fontos és szép feladat volt, amit a győri bábszínház örömmel vállalt magára. Jelenleg pedig, ha lehet, még fontosabb e szerepvállalás, hiszen azt a bábos osztályt, amelybe Maróthy Anna Zorka és Ecsedi Csenge Berta jártak, hogy úgy mondjam, maga alá temette a Színház- és Filmművészeti Egyetem ledózerolása.
Persze, nemcsak a fiatal művészeknek, hanem a Vaskakasnak is jó a közös munka, hiszen az ő tehetségük, friss látásmódjuk új színeket hoz a színpadra – A szomorú királykisasszony esetében konkrét és átvitt értelemben is. De ne szaladjunk előre! Maróthy Anna Zorka már első, általam látott vizsgarendezésében is bizonyította tehetségét. A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadását a legjobb gyerek- és ifjúsági előadás kategóriájában jelölte díjra a Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben. És bár az alapanyag sokkal kevésbé erős a mostani előadás esetében, azért az jól látszik, hogy Maróthy mindenből igyekszik kihozni a maximumot.
Sebestyén Bernát, Darvas Emőke
A szomorú királykisasszony minden abszurditása ellenére egy elég unalmas mese. Adott egy királykisasszony, aki sosem nevet, egy király, aki közhírré téteti, hogy aki megnevetteti, ahhoz feleségül adja, illetve van egy pásztor, aki rendelkezik egy ragadós, aranyszőrű báránykával. Utóbbihoz mindenki jól oda is ragad, amely jelenség jó kedvre deríti a királykisasszonyt, úgyhogy apja feleségül adja a pásztorhoz. És ennyi. Ha úgy érezzük, hogy ezt az anyagot nagyon meg kell dolgozni, hogy érvényes előadás szülessen belőle, akkor jól érezzük.
Így érezte ezt Maróthy Anna Zorka is. A történetből következne, vagy legalábbis nagyon kínálja magát, hogy az átirat központi témája a szomorúság vagy a hatalom problémája legyen. Ehhez képest nagy meglepetés, és a gyerekközönséghez közelebb álló téma az, amiről végül az előadás szól: a nárcisztikus magamutogatás, az egocentrikus gondolkodás, a másikra való odafigyelés teljes hiánya, valamint ennek ellentéteként a közös történetmesélés kerül a fókuszba. A szomorú királykisasszony Darvas Emőke játékában valójában nem is annyira szomorú, inkább ideges. Ennek kiváltója pedig apja, a király, aki az ország első számú influenszereként önnön dicsfényében sütkérezik napra nap a birodalom összes frekvenciáján. Itt van különben egy furcsa eldöntetlenség Vitányi-Juhász István királyfigurájával kapcsolatban: hogy ő a királylány apja, azt egyedül ő állítja, a királylány azt mondja róla, hogy gonosz varázsló. És miközben a színészek közti korkülönbség szemmel láthatóan lehetetlenné teszi az apa-lánya relációt, a király mégis csak erőfeszítéseket tesz a lány felvidítására, tehát valószínűleg szereti, amelyet a jégszívű királylány semmilyen módon nem viszonoz. Miközben természetesen fontos kérdése az előadásnak az is, hogyan kell jól szeretni a másikat, a válasz pedig az, hogy őszinte odafigyeléssel, amelyre ez a király gyakorlatilag képtelen. És nemcsak ő képtelen rá, a szintén Vitányi-Juhász István által megformált vicces mellékszereplők, a királylányt felvidítani próbáló kérők sem igazán kíváncsiak a királylány igényeire.
Fotók: Vaskakas Bábszínház
A királylánynak, mint később kiderül, nagy problémája az is, hogy nem hallja a saját történetét. És ez a baja a juhásznak (Sebestyén Bernát) is, aki itt inkább amolyan történetmondó figura, és akivel a királykisasszony együtt kezd bele egy mesébe, hogy történetük végérvényesen összefonódjon.
A közös mese pedig a ragadós aranyszőrű bárányról szól, aki úgy verbuvál maga köré jazz zenekart, hogy a bundájához ragasztja a zenészeket. És hát ez a zenekar nem akárkikből áll ám, hanem jó útra tért gonosz mesehősökből – van itt pucér farkas, aki nem akar több nagymamát enni, vasorrú bába, aki csak véletlenül szór átkot, óriás, aki beveri a fejét a holdba, meg kapanyányimonyó, akiről mellesleg kiderül, hogy egy zenei őstehetség. A hátsó mozgatású, színes és vicces bábokat Ragán Edit és Szukenyik Tamás kelti életre.
Az aranyszőrű bárány köré verbuválódott zenekar muzsikája, illetve maga a történetmesélés lesz az, ami a királylány és a juhász közös meséje által felszabadítja a birodalomban élők hangjait az influenszerkirály elnyomása alól. Ennek hatására pedig a fehér tér kiszínesedik, a királylány is ledobja magáról hófehér kabátkáját, ami alatt szép, színes ruha van, majd együtt távozik a színről szíve választottjával. A térben csak a magányos király marad, akit egy kicsit megsajnálunk, és reméljük, hogy egyszer megtanul majd ő is másokkal közösen zenélni.