SZELLEMI ÉS FIZIKAI UNIFORMISBAN
Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság / Radnóti Színház

„… azt mégsem lenne szabad írnod, hogy a négereket nem kell számításba venni, mármint, hogy meg tudnak-e majd élni, vagy sem. Utóvégre a négerek is emberek” – reagál a Tanár egyik diákja, N. dolgozatára Ödön von Horváth 1937-ben megjelent, a náci Németországban játszódó regényében, az Istentelen ifjúságban. A négerek emberségéről szóló, botrányt kavaró megjegyzés erős pillanata, egyben egyik első látványos konfliktusa a nálunk Kerényi Grácia fordításában megjelent, a magyar közönséget hosszú időn át elkerülő műnek. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

Hirdetés

kolibri urbanlegendak revizor
budaors 20240118
szepmu kapuk
orlai lavina 20240110

Hirdetés

bfz jarvi
szfvar 20240118
6szin kizarolag revizor
maimano munoz revizor
bun es bunhodes

LATEX CSACSISZÖRNY A SCALÁBAN
Lidércek, Shaxpeare, Delírium / Örkény Színház

A bivalybasznádi Scala egy málló, széteső, beázott rehabilitációs központ, amelynek függő, zömmel drogos lakói Shakespeare komédiáját adják elő Vazul, a színházterápiás segítő betanításában. Az eredmény távolról sem ugyanaz lesz, mint a charentoni elmegyógyintézet Marat történetét játszó ápoltjai esetében; közbeszól a drog, a vízió – no meg Bodó Viktor. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

EGY HIBÁTLAN FILM
Reisz Gábor: Magyarázat mindenre

Hibátlan, kifogástalan – ezek a fosztóképzős dicsérő jelzők jutottak eszembe, miután megnéztem a Magyarázat mindenre című filmet, Reisz Gábor rendezését. Szeretnék utánajárni, hogy miért éppen ezek. RADNÓTI SÁNDOR PUBLICISZTIKÁJA.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez

A JÖVŐ FOROG EGY RUBIK-KOCKÁN
Pass Andrea: Kő, papír, olló / Pesti Magyar Színház, Árt-Járó

„A mai fiataloknak nincsen jövőképük” – hangzik el gyakran az okos felnőttek szájából. Igaz-e ez az állítás, és ha igen, vajon van-e felelősségünk abban, hogy ezzel kezdjünk valamit? A Pesti Magyar Színház szerint van, és előadásával meg is próbál mélyebbre ásni ebben a kérdésben. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

R-BESZÉLGETÉS: PONTOK, VONALAK, RÁCSOK JÁTÉKA
Rényi András tárlatvezetése a balatonfüredi Modern Műtárban

Nem hétköznapi esemény, ha Magyarországon új kiállítóhely nyílik, amelyben egy modern magángyűjtemény kap helyet. A Balatonfüreden 2023 tavaszán nyílt Modern Műtár különleges épületegyüttesében a közel ötven éve alakuló Szöllősi–Nagy-gyűjtemény látható. A hidrológus és festőművész házaspár kezdetben a magyar Európai Iskola modernista alkotóinak műveit gyűjtötte, később Franciaországban a francia és az emigrációban élő magyar művészek alkotásait, majd a kilencvenes évektől a gyűjtemény valóban globálissá vált: japán, latin-amerikai, német, svéd és holland absztrakt darabok sorakoznak benne. A Momű vezető kurátorának Rényi Andrást kérték fel, a Revizor vele járta végig a Képek játéktere című kiállítást.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez

Hirdetés

magveto krasznahorkai 20240117
btm kozepkor 20240115
szepmu 20240224 revizor
orlai mikor hazudtam 20240110
babszinhaz krabat kicsi revizor

EURÓPA MESSZIRE VAN…
A Teatr Pieśń Kozła budapesti workshopjáról

Idén márciusban Grzegorz Bral és Alicja Bral, a lengyel Teatr Pieśń Kozła társulat művészei háromnapos szakmai workshopot tartottak magyar színészeknek és táncosoknak. A workshopot egy kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen kiderült, hogy bár az igény és érdeklődés megvan, a két szakma között viszonylag kevés az együttműködés. LEVKO ESZTELLA BESZÁMOLÓJA.

Tovább a cikkhez

A PEDOFÍLIA DISZKRÉT BÁJA
Ulrich Seidl: Spárta

Éretlen testek és életlen képek tapogatása: a tavalyi év legbotrányosabb filmje olyan darázsfészekbe nyúl, hogy még a Torontói Filmfesztivál is levette műsoráról. Ha igazán felkavaró, önmagaddal is szembefordítóan ellentmondásos filmet akarsz látni, Ulrich Seidl Spártáját válaszd. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez

VISZONTAGSÁGOS IRODALMI KÖZEG ÉS A NER ÁLTAL LEURALT KÖNYVIPAR
Kapuőrök a magyar kultúrában 2. rész.

A cikksorozat előző részében általánosságban mutattuk be a kulturális tér lehetőségeit szabályozó kapuőrök szerepét. Ebben a cikkben az irodalmi közegen és a könyviparon mutatjuk be a jelenséget, a következő, befejező cikkben pedig a színházi világgal foglalkozunk majd. MERKER IVÁN ÍRÁSA.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez

„NEM VOLT BÁB, AMITŐL ÚGY ÉREZTEM, HOGY TELJESEN PUCÉR VAGYOK”
Beszélgetés Pájer Alma Virággal

A tizenévesek problémáiról szól a Budapest Bábszínház új előadása, a Nem félünk a sötétben. Arról a szorongásról, amely formátlan és nehezen körülírható, és amit a felnőttek többnyire már elfelejtettek, így nem értenek. Pájer Alma Virágot az előadás kapcsán kérdeztük, de nem csak erről az előadásról. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez

SZÍNÉSZOTTHON VAGY KUPLERÁJ?
A Nemzeti Színház nem hosszabbította meg a Jászai Mari Színészház rossz szociális helyzetű lakóinak szerződését

1+1 éves szerződést kötött a Teátrumi Társaság rossz szociális helyzetben lévő színészekkel egy évvel ezelőtt. Ám a Jászai Mari Színészház idén új fenntartóhoz került, a Nemzeti Színházhoz, amely intézmény nem kívánt szerződést hosszabbítani a lakókkal. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Tovább a cikkhez

„VÉGE…, VÉGE VAN…, VÉGE LESZ”
Kurtág György: Fin de partie / Liszt Ünnep 2023

Végre sor került Kurtág György operájának magyarországi premierjére: öt évvel a Scala-beli ősbemutató után, többszöri (covid) halasztást követően. Nagyon vártuk, büszkén a milánói, amszterdami, párizsi, valenciai, londoni bemutatók lélegzetállító visszhangjára, az International Opera Awards világpremier kategóriájának díjára. GYENGE ENIKŐ ÍRÁSA.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez