A számos nemzetközi díjjal elismert Lech Majewski művei megtalálhatóak a világ száz legjobb plakátja közt, ezenkívül évtizedek óta ő a legjelentősebb plakátesemény, a Varsói Nemzetközi Plakátbiennálé igazgatója. Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező, író, az említett varsói biennálé bronzérmes díjazottja, plakáttervező és animációsfilm rendező.
„…nos, ez az igazán érdekes. Olyan dolgokat megjeleníteni, vagy olyan világot fölépíteni, amely ott születik meg a rajzasztalon. Nem tudtam elképzelni, de valahogy mégis fölépül és láthatóvá válik. Ha valami olyan történik, amely engem is váratlanul ér, amelyre nem vagyok felkészülve, az teszi igazán érdekessé a szakmát.“ – vallja Orosz István egy interjúban. Orosz Majewskihez hasonlóan már a pályája elején foglalkozott tervezőgrafikával: alkalmazott műveiben kettős jelentésű képeket, szimbólumokat használt. Mindig is a szürreális elemek és a geometrikus és optikus témák érdekelték.
Orosz azon kevés magyar képzőművész közé tartozik, akiknek munkái megtalálhatóak a Tate Modern gyűjteményében, alkotásait rendszeresen beválogatják grafikai biennálékra és nemzetközi képzőművészeti kiállításokra. A krakkói Animációs Rövidfilmfesztivál különdíját elnyert Álomfejtő (1980) című filmje a mai napig legismertebb animációs filmjei közé tartozik. Lech Majewski plakátjai mellett tervezőgrafikai és oktatói tevékenysége meghatározó volt több generáció számára, ő animációs filmek helyett kortárs zenével foglalkozik számos képzőművészeti tevékenysége mellett. (Nem összekeverendő az azonos nevet viselő lengyel film- és színházi rendezővel, akinek a MoMA rendezett retrospektív kiállítást 2006-ban.)
Majewski ugyan a plakáttervezésre specializálódott, alkotásai mégis képzőművészeti értéket képviselnek. Ahogy az már a lengyel plakáttervezőkkel általánosságban lenni szokott, az egyes fesztiválok mellett számos színházi esemény plakátja is az ő keze alól került ki. Csakúgy, mint Tomasz Bogusławskinak, akit Majewski legnagyobb mesterének nevezett. A plakátra interdiszciplináris műként tekint, amelyben együtt kell működnie rendezőkkel, színészekkel, valamilyen módon meg kell tudnia vizuálisan fogalmazni, kinyerni az előadás ízét, velejét, visszatükrözni valamit a lényegéből.
A plakát ilyesformán visszhang; olyan visszhang, amely megelőzi az eseményt, vagy a színházi darab egészét közvetíti később a közönségnek. Az is fontos persze, hogy spoilert se tartalmazzon, miközben mégis felkeltse az érdeklődést. A lengyel plakátiskola mesterei már korán tisztán látták, hogy a plakát kulturális értéket képvisel, sőt többet annál: önálló képzőművészeti műfaj. Az olyan mesterek, mint Henryk Tomaszewski, Jan Lenica, hamar kialakítottak egy egyéni hangvételű, ugyanakkor humorral, gyermeki játékossággal egyaránt rendelkező designvonulatot, amely már a kezdetektől összeért a lengyel kultúrával.
És akkor újra itt a bevezetőben feltett kérdés: hogyan kerülhet egymás mellé Orosz és Majewski? Míg Orosz egyértelműen optikai illúziókkal játszik, például a kép a képben motívumával, vagy éppen a trompe-l’œil technikával, addig Majewskinél is megtalálható ugyan a két irányból nézhetőség jelensége, bár ő inkább kollázsszerűen alkalmazza azt. Míg Majewskinél ez inkább a humor forrása, addig Orosz grafikusként – Hans Holbein Követek című festményéhez hasonlóan – több esetben él az anamorfizmus technikájával, és kétértelmű, kétféleképpen nézhető képkompozíciókat hoz létre.
Majewski plakátkompozícióin a néző elé tárt látványnak énekelnie, kiabálnia és csábítania kell: a plakát nézőjét bizonyos értelemben be kell csapnia, játékra kell hívnia, a lengyel plakátművészet nagyjaihoz hasonlóan. Félméteres nagyságban kinyomtatott tervezőgrafikai munkáit nézve talán nem okoz meglepetést, hogy Majewski képzőművészeti tevékenységén túl oktatással és zenével is foglalkozik, így sokszor játszik a kihagyás, elhagyás technikájával. Plakátjait egyéni hangvétel és sajátos dinamika jellemzi – mintha csak zenélne.
A lengyel képzőművészettől nem idegen a Majewski által is oly sokszor alkalmazott, kétféleképpen nézhető kép jelensége, vagy a játék a kettős jelentésekkel, hiszen már Lengyelország felosztásának idején kialakult az a sajátos kultúrpolitikai közeg, amely implicit és rejtett jelentéseket alkalmazott nem csak a képző- és iparművészetben, de a kortárs költészetben és az irodalomban is. (Elég pusztán Jan Matejko történelmi tematikájú festményeire gondolnunk.) Az egyes művészeti területek tehát értelemszerűen hatottak egymásra, és a sokszor kétféleképpen értelmezhető jelentéstartalmakkal rejtvényeket kínáltak a plakátok nézőinek.
Nem okoz az sem meglepetést, hogy Majewski varsói akadémiai diákévei alatt professzora Henryk Tomaszewski volt, akit a lengyel plakátművészet atyjának is neveznek. Ahogy Majewski fogalmaz: „A lengyel plakátszervezők individualisták voltak. Ellentétben, mondjuk, a svájci iskolával, amely egyfajta kiszámítható mintát jelentett, ők sokkal emocionálisabb, szubjektív irányt képviseltek.” Nemcsak dadaista motívumok, mint például fényképek és rövidítések jelentek meg, de akciófestészeti eszközöket is alkalmaztak. Lengyelországba a világ minden részéről áramlottak tanítványok, csak azért, hogy Tomaszewskinél tanulhassanak. Akkoriban a koncepció számított, és az eszközöket ennek megfelelően választották ki, és ez a fajta konceptualizmus jól érződik Lech Majewskinél is.
A Tomaszewski-korszakot természetesen számos hullámvölgy követte, a hetvenes években kialakuló tendencia, mikor is a grafika és az illusztráció különvált, a gyermekkönyvillusztráció az alkalmazott művészeti ágak kistestvére lett, és kifejezetten presztízs nélküli szerepbe került. A kilencvenes évek eleji hanyatlás után a lengyel plakát mostanra azonban visszatért a fénykorába, és a kortárs lengyel alkalmazott művészet egyik kiemelkedő ágává vált.
De vegyünk szemügyre közelebbről egy konkrét példát: Majewski Cat Sticks Poster címet viselő filmplakátján például egy jin-jang arc jelenik meg, amelynek negatív kivágásában szintén két félprofil sziluettje vehető ki, hasonlóan Orosz Faust-kompozíciójához, ahol szintén kivehető a háttérben egy koponya.
Orosz István 2004-ben az Ernst Múzeumban megrendezett egyéni kiállításán, Keserű Katalin művészettörténésszel közösen pöttyöket tett a padlóra, amely jelezte a látogatónak, hogyan lehet a legjobban vizsgálni optikai illúzióktól hemzsegő képeit. Bár Majewski nem él efféle segédeszközökkel, plakátjait gyakran csak második pillantásra lehet összefüggéseiben látni, a humor nyelvét dekódolni. Lech Majewski Lengyel Intézet-beli kiállításához 2022-ben Orosz István plakátja mise en abyme technikát alkalmaz, és a kép-a-képben motívumot egy plakátot tartó alak kezében vehetjük szemügyre, míg a háttérben a szürreális elemként ható szemgolyók jelzik, hogy itt vizuális tartalmakra lehet elsősorban számítani. Az, hogy a lengyel plakátiskola egyik legnagyobb alakja Budapestre látogatott, nem elhanyagolható jelentőségű esemény, amelyről Orosz plakátja is tanúskodik.
S míg Orosz István a képzőművészet felől indult, és onnan lépett át a plakátművészetbe, addig Lech Majewski éppen fordítva közelített, és plakátművei váltak képzőművészeti minőségű alkotásokká. Az is elmondható mindkét alkotóról, hogy barátságukon túl sokat vettek át egymástól, és a mai napig inspirálják a fiatal pályakezdő művészeket nem csak Lengyelországban és Magyarországon, de világszerte. Bízzunk benne, hogy kétféleképp nézhető dolgaikkal hamarosan újra találkozhatunk Budapesten is.
