Az öt műsorszám közül négy a 19., egy pedig a 21. században keletkezett, s közös vonásuk, hogy mindegyik programzenei alkotás, amelyben boszorkányok, kísértetek és/vagy varázslók szerepelnek. (Meglehet, találóbb lett volna a „Romantikus varázslók” cím; sőt, a „Boszorkányos romantika” sem hatott volna rosszul…)
Alapjában véve könnyen emészthető, népszerű és hálás családi programról volt szó tehát – mondhatnánk első ránézésre, de nem mondjuk: ez ugyanis nem volna egészen igazságos. Mert volt ugyan az előadott darabokban csillogás, mozgalmas drámai jelenet, festői effektus éppen elég, de az igazság az, hogy a Berlioztól a Harry Potter-filmzenék meghatározó komponistájáig, John Williamsig terjedő műsor rendkívül igényes válogatás volt, nagy zeneszerzők műveivel és jó zeneszerzők rendkívül sikerült darabjaival. S nyugodtan idevehetjük a Williamstól eljátszott húsz percnyi zenét is, hiszen ő nem csupán az egyik legsikeresebb figurája a 20–21. századi filmzenének, hanem – a műfaj „arisztokratájaként” – ízlésbeli igényességéről és ragyogó hangszerelői képességeiről is méltán jól ismert.
A lényeg, amelyet immár nem kerülgetek tovább, mindenesetre az, hogy Nicolò Umberto Foron és a Pannon Filharmonikusok nem elégedtek meg a műsor látványos oldalának hatásos megszólaltatásával – ami technikailag önmagában véve is kihívást jelentett volna bármely zenekar számára –, hanem megalkuvás nélküli igényességgel közelítettek a pusztán népszerűnek elkönyvelt darabokhoz is, igyekezve a felszín alá hatolni, és az olyan eredeti és komplex alkotásokat, mint a Fantasztikus szimfóniából eljátszott két tétel, teljes mélységükben megmutatni.
Mindez persze a legkevésbé nem meglepő egy olyan huszonéves, de máris sok rangos elismerést szerzett dirigens részéről, aki többek között elkötelezett a kortárs zene interpretációja iránt is, s mint ilyen, Eötvös Péter patronáltjai közé tartozik. Nicolò Umberto Foron 15 évesen már Lorin Maazel asszisztense volt; és a következő hetekben együtt koncertezik majd a London Symphony Orchestrával, Patricia Kopatchinskajával és az Ensemble Intercontemporainnal. Foronnak már a megjelenése: magas, csupa-végtag figurája, mozgásának hajlékonysága, intenzív kisugárzása is magára vonja a figyelmet, azelőtt, hogy a karmesteri pálcát a kezébe vette volna. Az első számban, Muszorgszkij (valójában a Muszorgszkij „alapanyagaiból” önállóan dolgozó Rimszkij-Korszakov) Éj a kopár hegyen című szimfonikus költeményében azután atmoszférateremtő képességére, a zenekart maradéktalanul kézben tartó, dinamikus és koncentrált vezénylésére is fény derült.
Pannon Filharmonikusok
A következő szám, a legrövidebb a koncert programjában, Saint-Saëns Haláltánca volt, kifejezetten a kemény, perkusszív, „csontzenés” hatásokra koncentráló, erőteljes előadásban, amely a szokásostól eltérő, inasabb-izmosabb képet rajzolt a konzervatív mesterről. Telitalálat volt a fugato fölényes könnyedsége, és Deák Márta jelentékeny előadói kalibere maradéktalanul mutatkozott meg a hegedűszólókban.
A hangverseny tetőpontját azonban mindenképpen Berlioz Fantasztikus szimfóniájának IV. és V. tétele (Menetelés a vérpadra, illetve Boszorkányszombat) jelentette. Itt mutatkozott meg leginkább, hogy Nicolò Umberto Foron több tehetséges karmesternél: fajsúlyos művészegyéniség ő, aki Berlioz látomásos és egészen új hangvételű zenéjét magával ragadóan és a maga teljes jelentőségében – ráadásul a lehető legerőteljesebb hangszíneffektusokkal – tudja megjeleníteni, élettel megtölteni, eközben azt is bizonyítva, hogy rendkívüli képességgel rendelkezik a feszültség, az intenzitás szinte minden határon túli fokozására. Annyiban viszont könnyű dolga volt, hogy a zenekar egyrészt érezhető lelkesedéssel követte irányítását, másrészt a vonósoktól az Esz-klarinét játékosán át a nagyszerű rézfúvósokig mindenki makulátlan egyéni teljesítményekkel hálálta meg a tőle kapott inspirációt.
A hangverseny második része a Harry Potter-zenékkel kezdődött, amelyek műfajilag azért tagadhatatlanul kiríttak valamelyest az est programjából – bár a kviddics-meccshez tartozó, szellemes-dinamikus szakasz például határozottan jobb volt igen magas színvonalon megírt limonádénál. A zárószámban, Paul Dukas A bűvészinas című kis remekében az előadók – a Saint-Saëns-műhöz hasonlóan – ezúttal is a megszokottnál robbanékonyabb-disszonánsabb, drámaibb képet adtak a zenéről, mintegy elégtételt szolgáltatva a perfekcionista, keveset komponáló szerzőnek.
Nicolò Umberto Foron és a Pannon Filharmonikusok találkozása tehát emlékezetesnek bizonyult. Remélem, sok ilyen alkalom lesz még (remélhetőleg a meglehetősen iskolás színvonalú, ifjúsági koncerten sem nagyon vállalható „házigazdai” közreműködés nélkül).
Időpont: 2023. október 20.; helyszín: Pannon Központ, Pécs.