A Pesti Magyar Színház a 2022-es évadtól kezdve nem csupán az előadásokhoz kapcsolódó foglalkozásokra helyezi a hangsúlyt, de létrehoz saját, önálló színházi nevelési előadásokat is. A tavalyi évadban bemutatott Szárazság Szivák-Tóth Viktor rendezésében egy disztópikus jövőbe vezeti a résztvevő fiatalokat, ahol a vízhiány okozta kiélezett társadalmi helyzetről, az ott hozható döntésekről gondolkoztatja őket.
Keresztény Tamás idei rendezése három mai középiskolás fiatal történetét mutatja be. A nyitókép már a diákok megérkezésekor, helyük elfoglalásakor zajlik. A három végzős diák Nati (Péteri Lilla), Keri (Eszenszky Gergely, más szereposztásban Keresztény Tamás) és Tomi (Kocsis Gábor, más szereposztásban Jaskó Bálint) éppen a szalagavató tánchoz választanak zenét, egymás után hallgatva bele a BEKVART zenekar dalaiba.
Az előadás látványvilága egyszerű eszközökkel operál. A pástszínpad közepén fehér, színes vonalakkal tarkított szőnyeg található, amelyhez hasonló a tér egyik végére helyezett asztalt is borítja. Ezeken és néhány plexi kockán kívül más díszletelemet nem találunk. Az előadás központi eleme a Rubik-kocka. Hagyományos megjelenésén túl lépten-nyomon találkozunk vele: Nati füzetén vagy egy telefontok hátulján. Az egyébként eszköztelen előadás miliőjében az ilyen apróságok különös jelentőséggel bírnak. Hamar felfedezhetjük, hogy az előre tervező, az élete irányát tudatosan megválasztani akaró lány Rubik-kockaszerű logikus lépések szerint él. A fiúk azonban az utolsó pillanatig elkerülve a felnőtté válás terhét, még a fontos kérdésekben is kő-papír-olló alapján választanak utat maguknak. Az előadásban a karakterek olykor kifelé beszélve mesélik el a velük történt eseményeket. Így láthatnak bele a diákok a három barát kapcsolatába, a kialakuló szerelmi szálba Nati és Keri között, illetve a fiatalok szüleikhez fűződő viszonyába.
A tér szűkössége egyfajta visszafogottságot követel a színészi játékot illetően, ezt pedig a rendezés igyekszik is észben tartani. A nagyszínházi harsányság csak ritkán bukik ki, a hétköznapi jeleneteket mutató előadás pedig csak kevés ponton emelkedik el a szimbolikus jelentések irányába. A Rubik-kocka jelentésszintjei, vagy Keri monológjának különös koreográfiája nem bontja meg szélsőségesen az előadás közvetlen megszólalásmódját, nem idegeníti el a befogadót.
Eszenszky Gergely, Péteri Lilla, Jaskó Bálint. Fotók: Juhász Éva. Forrás: Pesti Magyar Színház
A negyvenöt perces színházi rész után a színészek szerepükből kilépve kezdeményeznek beszélgetést a résztvevőkkel. A különálló foglalkozás első részében a diákok különböző állítások szerint választanak oldalt, annak függvényében, hogy egyetértenek-e az adott mondatokkal. Az első tíz percnyi mondatzápor után a moderátor szerepét felvevő Eszenszky Gergely lelassul és a következő három kérdést már mélyen igyekszik megvitatni a résztvevőkkel. A kérdések kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy egyiknél sem borul fel túlzottan a két oldal aránya – mindegyik térfélen helyet foglalnak diákok. A színészek az aránytalanságot ellensúlyozva igyekeznek mindig arra az oldalra ülni, ahol kevesebb diák helyezkedik el. Habár a foglalkozás ezen részét főként Eszenszky Gergely irányítja, a többi színész saját érvekkel és kérdésekkel próbálja megnyitni a diákokat. A foglalkozásvezetők irányából érkező provokációk láthatóan akkor működnek a legjobban, amikor az előadáshoz, az ott látott helyzetekhez kapcsolódnak. A diákok ugyanis kezdetben általános kérdésekben foglalnak állást. A moderátornak így lehetősége van a kérdést az előadásban látott helyzetre lefordítani, így késztetve a diákokat állításuk felülvizsgálatára. Amikor ugyanis arról vitatkoznak, hogy kinek van joga beavatkozni mások életébe, a foglalkozásvezető mélyítésének hatására arról tudnak beszélni, hogy vajon Nati pályaválasztásába beleszólhatnak-e a szülei. A színházi nevelési konzulensként közreműködő Szalai Ádám munkáját dicsérheti, hogy a foglalkozás éppen azokon a pontokon mélyül el, amelyeken már zavaróvá válna a felszín kapargatása.
A foglalkozás első része tehát nagyrészt elrugaszkodik az előadástól, és inkább az abban felvetett kérdéseket fogalmazza meg általánosan. Fél óra elteltével azonban visszatérünk az előadáshoz, és egy rövid, kiscsoportos beszélgetés, színészfelkészítés után azt a pillanatot láthatjuk, amikor Nati, Keri és Tomi év végén beszélgetnek a jövőt illető döntéseikről. Ez a forma akkor válik teljessé, amikor a diákok által meghozott döntések és megfogalmazott gondolatok visszaköszönnek a színészek játékában.
Az előadás és a hozzá tartozó feldolgozó foglalkozás különös egységeket alkot. A laza kapcsolódás azonban éppen elégnek bizonyul ahhoz, hogy a történet által felvetett kérdéseket a diákok saját életükre vonatkoztatva vizsgálhassák.