Az M5 2023. október 20-án sugárzott Kritika című műsorában Gulyás Gábor esztéta és Soós Éva, a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria vezetője éles kritikát fogalmazott meg a Kiscelli Múzeum templomterében október 27-ig látható Szárnyalás – Vol – Flight. Reigl Judit figurális festészete című kiállításról, végső soron Reigl Judit életművéhez méltatlannak nevezve azt.
Eltekintünk attól, hogy Gulyás Gábor „sehogy sem talált arra vonatkozóan adatot”, hogy ki is a kiállítás kurátora, bár ez az információ hozzáférhető a kiállítási falszövegekben, a sajtóban, a szociális médiában vagy a katalógusban, és nem firtatjuk, hogy egy kritikai műsorban szakértőként nyilatkozó személytől vagy a műsor riporterétől, szerkesztőjétől elvárható-e az alapfokú tájékozódás. Nem bocsátkozunk abba a műsorban hangsúlyosan felvetett rivalizációba sem, amely szembeállítana két, Reigl Juditot részben egyidőben kiállító intézményt, a Műcsarnokot és a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtárat. Szóvá tesszük azonban azt, hogy a nyilatkozók múzeumi kiállítást negatívan minősítő megjegyzései kizárólag olyan állításokon alapulnak, amelyek tévesek, ezáltal az interjú egésze félrevezető. Az alábbiakban forrásokra támaszkodva pontról pontra cáfoljuk az elhangzottakat.
Lepel–kódfejtés
A Kiscelli Múzeum Templomterében az életmű kiemelt részeként szerepel a művész Lepel–kódfejtés című sorozata, amely – mondja Gulyás Gábor – ugyan „kapcsolódik [Reigl] egy nagyon fontos művészeti korszakának a műveihez, az Ember-képekhez (…), de ő [értsd Reigl] ezeket nem tekintette műalkotásnak, hanem fölhasznált bizonyos vásznakat a készítéséhez.” Itt tehát két állítás fogalmazódik meg: az egyik szerint ezek az alkotások nem önálló művek, a másik pedig arra utal, hogy a lepleket a művész az Ember-sorozat képeihez hasznosította. Mindkettő tévedés és könnyen cáfolható.
Az a kérdés, hogy egy művet vagy műtárgyegyüttest egy művész autonóm alkotásnak tekint-e, egyértelműen megválaszolható abban az esetben, ha élete során kiállítja, vállalja annak nyilvános bemutatását. A Lepel–kódfejtés esetében erre többször is sor került. Először közvetlenül a művek megszületését követően 1973-ban a Galerie Rencontres termeiben szerepeltek, s Reigl a kiállítás katalógusában a művek elkészítésének sajátos eljárását is publikálta, ezt cikkünk Függelékében közöljük. Elképzelhetetlen tehát, hogy a – Gulyás szerint is – rendkívül tudatosan szelektáló művész általa műtermi mellékterméknek minősített darabokat szöveggel ellátva kiállított, közreadott volna, majd lefényképeztette volna magát a művek előtt, sőt, a felvételek publikálásához is hozzájárult volna, ahogyan ez pl. az alábbi Art Press-cikk esetében és a későbbiekben is többször megtörtént.
Galerie Rencontres, 1973. május-június, Art Press, 1974. február, 30. oldal
A sorozat recepciójára vonatkozó információk egyáltalán nem újdonságok, jól ismertek a magyar nyelvű szakirodalomban is. A Galerie Rencontres 1973-as Lepel–kódfejtés egykori bemutatását rögzítő enteriőrképei megjelentek 2014-ben Sarah Wilson tanulmányának illusztrációiként a Ludwig Múzeum katalógusában (Sarah Wilson: Reigl Judit – jelekről, emberekről és angyalokról. In: Űr és extázis. Reigl Judit. Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest, 2014. 78-79.). A sorozat Reigl életében, 2015-ben szerepelt az egri Kepes Intézetben, s a kiállítás katalógusának belső címlapján épp a fenti fotó látható. Erre a tárlatra a Fonds de dotation Judit Reigl valamint a különböző magángyűjteményekben őrzött művek is Magyarországra érkeztek, a gyűjteménye darabjait akkurátusan megválogató, rangos párizsi Musée National d’Art Moderne – Centre Georges Pompidou-ba került Lepel-példányok pedig reprodukálva lettek a katalógusban. A sorozat egyes darabjai szűk egy évvel később, 2016-ban a párizsi Galerie Anne de Villepoix-ban is láthatóak voltak, s itt is készült magáról Reiglről egy fotó a műtárgyak előtt.
Enteriőrkép az egri Kepes Intézetben 2015-ben megrendezett kiállításból
Galerie Anne de Villepoix, Párizs, 2016. március
Gulyás Gábor másik következtetése, miszerint ezeket a vásznakat Reigl az Ember-sorozathoz használta volna fel, szintén hibás, hiszen ez utóbbiak 1966–1973 között születtek, s – a művész saját beszámolója szerint (erről ismét lásd a Függeléket) – épp az utolsó Ember-képekre helyezve festette meg az említett lepleket. Reigl számára a Lepel–kódfejtés-ciklus jelentette a továbblépést, majd a több évig tartó figuratív korszakának a lezárását. A Műcsarnok kiállítását laudáló Gulyás figyelmét feltehetőleg elkerülte az a tény, hogy a Műcsarnokban jelenleg is látható a sorozat egyik darabja – szokatlanul installálva, megfordítva, vakkeretre feszítve –, vagy egyszerűen nem kívánt tudomást venni róla. Mindenesetre ami Kiscellben eszerint nem mű, az a Műcsarnokban már az. A cikkünkhöz csatolt fotók tanúsítják, hogy Reigl életében a Lepel–kódfejtés darabjai sosem voltak vakkereten kiállítva, ezeknek a lepleknek a lényege a lebegés. A festett oldal valójában a hátsó oldal (lásd erre vonatkozóan Reigl instrukcióit a Függelékben), a Műcsarnokban tehát ez a festett felület a fő nézet, az alak ezért a sorozat többi darabjához képest tükörfordított.
A Műcsarnok Reigl Judit 100 című kiállításán bemutatott Lepel–kódfejtés
Madarak
Gulyás az interjú egy másik szakaszában így fogalmaz: „Zavarnak az olyan apróságok is, amikor téves egy adat; a Madarak tusképénél az szerepel, hogy 2012-ben festette vagy rajzolta Reigl Judit, vagy írta, mert ő írásnak nevezte ezt a fajta rajzolást, de ugye ez a sorozat, ez ki volt állítva 2010-ben Debrecenben.”
Csakhogy, a debreceni MODEMben 2010 júniusa és szeptembere között megrendezett, A létezés ritmusa című Reigl-kiállításon nem a Kiscellben látható figuratív és vertikális Madarak-sorozat darabja szerepelt, hanem – mint az alábbi fotón is látható – a 2010–2011 között készített Absztrakt folyamat horizontális kompozíciója! Tehát nem a datálás hibás, hanem Gulyás két elkülönülő sorozatot mos össze, s ebből a kiscelli kiállítás komolytalanságára és méltatlanságára vonatkozó sommás végkövetkeztetésre jut.
Enteriőrkép a debreceni MODEM A létezés ritmusa című Reigl Judit kiállításról, az Absztrakt folyamat-sorozat egyik lapjával, 2010
Enteriőrkép a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár Szárnyalás – Vol – Flight. Reigl Judit figurális festészete című kiállításról, 2023
Robbanás
Az interjú vége felé közeledve Soós Éva és Gulyás Gábor egyaránt értetlenségének ad hangot a tárlat záró szakaszában a Robbanás előtt (1954) és a Robbanás (1955) című absztrakt művek szerepeltetése kapcsán. A falra kihelyezett, egész termet értelmező szöveg Reigl Judit saját indoklásával ismerteti meg a látogatót: „Sok képem van madármotívummal: első budapesti emlékem az Egyetemi templom öntöttvas kerítése, amelyet a pálosok hollója díszített. (…) A második Robbanás-festményemen ezt a madarat látni, és ezt a madarat rajzoltam meg többször is 1954 végén”– mondta időskori visszaemlékezésében. Ezért kerülhetett egymás mellé a korai absztrakt munkákból két mű és a késői Madarak két lapja, rekonstruálva azt az összefüggést, ami a pályájára visszatekintő művész önreflexív elbeszélésében jelent meg.
Az emlékezet ideje
A stúdióbeszélgetés végén Soós Éva vitatja egyik, a vezetéseken és a sajtókommunikációban elhangzott állításunkat, nevezetesen hogy a 2010-es évek elején magában a művészben felmerült volna, hogy Kiscellben épp a Lepel–kódfejtés sorozatot lehetne bemutatni. A Gát János és Reigl Judit közötti párbeszédre egy 2011 augusztusában történt kiscelli látogatás során került sor, amelynek részleteit Gát elbeszéléséből ismerjük. Ez valóban nehezen ellenőrizhető, személyes emlékezeten alapuló információ, ami így okkal nem került be a falszövegekbe és a katalógusba, vagyis a múzeum nem a tudományos tények szintjén, hanem a megfelelő helyen, szigorúan az emlékezet diskurzusában kezelte.
A tárlat koncepciója azonban – mert volt ilyen –, nem az emlékezeti narratíván alapult. Ahogyan a kurátori bevezetőben megfogalmaztuk – a kiállítás „Reigl periférikusnak tekintett, kevéssé ismert sorozataira hívja fel a figyelmet, hiszen életműve csak ezek beemelésével, s a művész következetes gondolkodásának a feltárásával értelmezhető.(…) Figuratív munkáinak kiemelése a kiállításon nem jelenti azok radikális leválasztását az életműről, hanem jelentőségük hangsúlyozásával célja épp azok visszahelyezése eredeti kontextusába.” Mindez ugyancsak elérhető a kiállítás beköszönő falán, valamint a sajtóanyagban.
A Fővárosi Képtár a kiállítás megszervezésével összefüggésben választhatott egy művet gyűjteménye számára Reigl hagyatékából, a Kívül című figuratív sorozatból, ami alapvetően meghatározta a koncepció kialakítását. A Fonds de dotation Judit Reigllel való együttműködés eredményeként tehát egy rendkívül jelentős műtárgy került magyarországi közgyűjteménybe, bár erről a műsorban egyáltalán nem esett szó.
Reigl Judit: Kívül, 1998, vegyes technika, vászon, a Fonds de dotation Judit Reigl adománya a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményének
A hamarosan bezáró kiállítás megnyitóján Kurtág György barátjának, Reigl Juditnak dedikált, a jelenlévők és az eseményt a médiában követők számára elementáris élményt nyújtó koncertet adott. A tárlat jelentős visszhangot keltett, amiről a nagyszámú látogató és a sajtómegjelenések egyaránt tanúskodnak, s kétségtelenül hozzájárult Reigl művészetének hazai megismertetéséhez. A kritikának nevezett beszélgetés szokatlanul indulatos hangvételét talán épp a kiállítás – ki tudja, milyen érdekeket sértő – láthatósága és sikerei magyarázzák.
Epilógus
Idén három éve halt meg Reigl Judit. Műtermének felszámolása, a művek és dokumentumok biztonságba helyezése hosszú időt igényelt, a digitalizáció, a tárgyak, források és adatok feldolgozása még alig kezdődött el. A kutatás eddig is számos problémával szembesülhetett, mert Reigl nem szignálta a műveit, a festmények hátoldalára utólagosan írta rá a sorozatcímeket, ezeken gyakran változtatott, nem beszélve arról, hogy életművének egy része palimpszeszt-jellegű, vagyis számos festménye különböző korszakokban egymásra festett látható vagy eltakart rétegekből áll. A katalógusban Gát János egy – tanulmányához csatolt – jegyzékben kísérletet tett a sorozatok datálására, egymáshoz való viszonyuk tisztázására, s ez még akkor is jelentős eredmény, ha a jövőben a kutatás árnyalni, esetleg helyenként módosítani fogja azt.
A filológiai kutatás az alapítvány archívumában rendelkezésre álló anyagok alapján csak most indulhat meg, miközben még rendkívül intenzív a személyes emlékezet: barátai, kurátorai, galeristái szívesen nyilatkoznak a művésszel kapcsolatos emlékeikről, melyek tartalmazhatnak a későbbi feldolgozás számára fontos adatokat is. Számos interjú készült életének utolsó évtizedeiben, de ezek forráskritikai elemzése sem történt meg, ennek hiányában nem teljesen világos, hogy megnyilatkozásai közül mi tekinthető az alkotói gondolkodásra és a művek létrejöttének folyamatára vonatkozó egyidejű reflexiónak, és mi az amúgy szintén vitathatatlan jelentőségű, utólagos önértelmező konstrukció. A kutatás jelen állapotában óhatatlanul adódhatnak datálási, címadási, forrás- és műértelmezési problémák, előfordulhatnak tévedések. Úgy véljük, minden információ, minden kérdésfelvetés hozzáadott érték, mely termékeny vitát generálhat. A BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár az elmúlt majd’ egy évtizedben aktív kritikai ágensként működött, és a múzeumot diszkurzív térként értelmezte, így különösen nyitott a szakmai párbeszédre. Ennek azonban alapvető feltétele a partner tiszteletben tartása, a tájékozódás, felkészültség, és a tárgyszerű, szakmailag hiteles hozzászólás. Csak ezekkel a feltételekkel lehet ugyanis releváns kérdéseket vagy kritikát megfogalmazni. Az M5 műsorában elhangzottak adósak maradtak mindezzel. Vajon a téves adatokon, hiányos ismereteken alapuló, minősítő, de érdemi gondolatokat fel nem vető kritika elősegíti-e az amúgy rendkívül összetett életmű kutatását és megértését? E tekintetben bennünk erős a kétség…
Függelék
„Première étape : Voiler d’un drap de coton très fin un tableau raté de la série Homme./ Deuxième étape: Peindre le côté visible avec du tempera liquide (la couleur d’une part traverse le tissu fin et se dépose de l’autre côté comme une légère buée et d’autre part butte contre les épaisseurs et les saillies qui structuraient le tableau raté) ainsi l’empreinte se fait à l’intérieur./ Troisième étape: Dévoiler. Le côté peint devient le verso et l’empreinte le recto.” Magyar fordításban: „Első lépés: Fedj le könnyű lepedővászonnal egy selejtes festményt az Ember-sorozatból. / Második lépés: Fesd meg a lepedő színét temperával, ami úgy van hígítva, hogy a festék csak részben üssön át a finom szöveten követve a letakart, újrahasznosított vászon kidomborodó szerkezeti maradványait./ Harmadik lépés: Fordítsd vissza – a színezett oldal lesz a fonákja, a lenyomat a színe.” Megjelent: Judit Reigl katalógus, Galerie Rencontres, Párizs, 1973. o.n.
A kiállítás kurátorai: Cserba Júlia, Gát János, Róka Enikő,
valamint a Fővárosi Képtár művészettörténész-muzeológus közössége