Hirdetés
Rákay Philip, Szente Vajk, Kis-Szabó Márk forgatókönyvírók és Lóth Balázs rendező filmje, a Most vagy soha! több mint kétórás film az 1848-as magyar forradalom huszonnégy órájáról. De ez a látványos, keresetten régimódi film nem fog lángra lobbantani senkit. Természetesen nem is ez a célja. MESTERHÁZY LILI KRITIKÁJA.
A Forte Társulatban alaptag, de filmen ritkán játszik. A mozinak Hajdu Szabolcs fedezte fel: oldott meg nála életveszélyes dublőrfeladatot, a Békeidőben egy házasság haldoklását játszották el, a Kálmán-napban a sóhajtozásáriája is emlékezetes. De miért nem terápia a színház, és mitől lesz egy színész természetes? A Kálmán-nap mozipremierjén beszélgettünk. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA.
A Dűne a folytatásban még nagyobb port ver fel és intergalaktikus szintre lép egy vonakodó Messiás-jelölttel a főszerepben, akinek rá kell ébrednie, hogy „a nagy erő nagyobb felelőséggel jár”. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Hirdetés
A paraszti lét történelmi szükségszerűségeiben vergődő szerelmi történet egy látványosnak szánt, ám ízléstelenné lett animációban próbálja áthidalni a múlttól és irodalomtól elválasztó távolságot. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Ha összeállítanánk a hetvenes, nyolcvanas évek magyar mozifilmjeinek általános jellemzőit, a lengyel színészek intenzív jelenléte okvetlenül ott szerepelne a listán. Epizódok egy filmtörténeti jelentőségű kapcsolat történetéből. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Béla és Zoé magányban fogant, valószínűtlen barátsága adja Hevér Dániel nagyjátékfilmes bemutatkozásának alapját, melyben a kilátástalanság és a szociális elszigeteltség hozza össze az idősek otthonába dugott férfit az otthonából menekülő tinédzserrel. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Wes Anderson nem először adaptálja Roald Dahlt. A fantasztikus Róka úr után a sokak által rajongott, mások szerint erősen túlértékelt rendező most négy rövidfilmmel állít emlékművet a termékeny szerzőnek, akinek specialitása az antihősök piedesztálra emelése, és a boldogtalan felnőttben lakozó sértett gyermek bizarr történetekkel való kárpótlása. SUGÁR BERTALAN KÜLÖNVÉLEMÉNYE.
A valamivel több mint kétórás Semmelweis az ígéretesebb kezdés után hozza a kötelezőt, vagyis mindent, amit egy kurzusfilmtől elvárhatunk. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Micsoda különleges film! Egyenetlen, hol direkt, hol vicces, elnyújtott, fájdalmasan éles és finom, a közepén egy lenyűgöző, ritkán látott karakterrel. Justine Triet filmje, az Egy zuhanás anatómiája egy halálesettel indul, nyomozással folytatódik, amiből bírósági tárgyalás lesz, hosszúra nyújtott, részletes courtroom drama, majd az ítélet. Megölte a sikeres írónő az egyetemi tanár férjét és gyermeke apját vagy sem? MESTERHÁZY LILI KRITIKÁJA.
Sűrű hónap elé néznek a kultúrakedvelők decemberben is: lapunk főszerkesztőjének szubjektív ajánlójában (majdnem) tíz színház, film, opera, könyv, nem csak Budapesten, hanem a szomszédos Bécsben is.
Elismertségében is ismeretlen lengyel animátor, Mariusz Wilczyński lepett meg néhány éve minden idők legfájóbban varázslatos animációjával. Most utánajártunk, mi mindent rajzolt még. GYENGE ZSOLT ÍRÁSA.
Ridley Scott Napóleonja jó vicc, aminek hiányzik a csattanója, ígéretes revizionista portré, amit csúnyán összemaszatoltak, és gigászi látványfilm, aminek elsorvadnak az izgalmai – miért nem érződik mégsem kudarcnak? SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Hirdetés
Négy művésszel, négy művészeti ág képviselőjével beszélgettünk a kiégés általános jelenségéről. Talán nem meglepő, hogy Simon Márton költő, Fábián Gábor színész-rendező, Grosan Cristina filmrendező és Szeri Viktor táncművész nagyon hasonló problémákat vázoltak fel a téma kapcsán. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
David Fincher név nélküli bérgyilkosa precíz, professzionális gépezet, amelynek működésében egy ponton váratlanul hiba lép fel. A gyilkos ironikus hangvételű, egzisztenciális thriller – többféle értelmezési lehetőséggel. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Szekusok lőnek katonákra lövő rendőrökre lövő szekusokra a román film újabb csúcsteljesítményében, Tudor Giurgiu filmjében. ’89 decemberének erőszakos zűrzavara azonban sokkal többet mond mai önmagunkról, mint szeretnénk. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
A keleti blokkot elhagyó utolsó vonaton a sakk dönt életről és halálról, bűnről és bűnhődésről, üdvről és kárhozatról, múltról és jövőről. Az igazi partit azonban nem a fekete-fehér táblán játsszák. CSOMÁN SÁNDOR KRITKÁJA.
A fikció valóssággá vált: Moldovai Katalin és Palóczi Zita forgatókönyve egy erdélyi, megtörtént eseményeken alapuló tanárdrámának indult, ám azóta Magyarországon törvényi rendelkezés bünteti mindazt, amit Adela Stan tett. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Sopsits Árpád a fotográfiát, mint a tanúságtétel eszközét hozza asszociatív viszonyba az emberi bűnökkel, legyen az egy pap féltve őrzött titka, a céges vezér gátlástalansága, egy keramikus aljassága, vagy az exmodell érzéketlensége. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Könyv, színház, film, koncert, városi séta. 9 + 1 kulturális esemény és termék - közte Teodor Currentzis -, amit a Revizor szerkesztője jó szívvel ajánl mindenkinek novemberre.
Hibátlan, kifogástalan – ezek a fosztóképzős dicsérő jelzők jutottak eszembe, miután megnéztem a Magyarázat mindenre című filmet, Reisz Gábor rendezését. Szeretnék utánajárni, hogy miért éppen ezek. RADNÓTI SÁNDOR PUBLICISZTIKÁJA.
A Patkós Márton hangján megszólaló fekete kandúr elcsavarja Törőcsik Franciska fejét: Szeleczki Rozália már az abszurd alaphelyzettel vonzza a tekintetet, ám az elborult felütés adta lehetőséggel élni is kell. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.