A kezdet, vagy legalábbis az egyik kezdet több szempontból is atipikus volt. A tartósan alulfejlett és sérülékeny nívójú magyar krimigyártás egyik meglepően életképes zsánerdarabjában, Bán Róbert A gyilkos a házban van című 1971-es filmjében a főnyomozó, Tímár százados szerepét a lengyel Stanisław Mikulski alakította. S habár ő már ott szerepelt Andrzej Wajda 1957-es Csatornájában is, a magyar felkérés ötletét aligha ez, ahogyan nem is Mikulski (film)színészi működésének mérsékelt művészi rangja motiválta, hanem a friss tévés népszerűség: Kloss kapitány főszerepe a Kockázat című második világháborús sorozatban, amely 1969-70-ben aratott valószínűtlen méretű közönségsikert a magyar televízió műsorán. Mikulskit a krimiben is Bitskey Tibor markánsabb-megnyerőbb orgánumával hallhatta a közönség (mint Földes Anna egykorú kritikájában áll: „Bitskey Tiborral szoros szinkronszövetségben”), s a lengyel színész szerepeltetése és beállítása egyebekben is jótékonyan kamatoztatni kívánta Hans Kloss kapitány közszereteti tőkéjét.
Alig néhány hónappal később, 1971 tavaszán azután egy olyan filmdráma került a hazai mozikba, amely a magyar filmek-lengyel színészek kapcsolat jellemzőbb és rangosabb vonulatát reprezentálta. Jancsó Miklós Égi báránya volt ez, a fehérterrort jelenetező „antimisztérium” egyik főszerepében Daniel Olbrychskivel. Ha igaz, ő – már túl A kislovagon, de még innen a legnagyobb nyugati sikereken – szinte véletlenül csöppent a félig már leforgatott Jancsó-film forgatásának kellős közepébe, ahol azonmód hálásan démonikus szerepet kreáltak a lengyel film rézsút emelkedő pályájú ifjú csillagának.
Daniel Olbrychski az Égi bárányban
Az eset több szempontból is reprezentatívnak ítélhető. Egyrészt érzékeltetheti Jancsó Miklós működésének nemzetközi léptékét: a rendező Olbrychskit rögtön az Olaszországban forgatott filmjébe, A pacifistába is leszerződtette Monica Vitti mellé. (Ahogyan e sokirányú kitekintést jelezte már az 1967-es Csillagosok, katonák is, amelynek szereplőgárdájában egyébiránt a magyar és a szovjet színészek, így Nyikita Mihalkov mellett már egy jeles lengyel színésznő, A fáraóból megismert Krystyna Mikolajewska is ott szerepelt.) Másrészt egyszerre bizonyítja a lengyel filmszínészek iránti nemzetközi keresletet – és e nemzetközi keresleten belül a magyarországi érdeklődést. Merthogy a kor magyar intellektuális elitje számára a lengyel film (és színház) ablakot tárt egy nyitottabb, izgalmasabb és nyugatiasabb kultúra felé, még ha máskülönben lengyel földön olyan bornírt és barbár politikai húzások is előfordultak ekkoriban, amelyek itthon nem fenyegettek. (Mint például és kiválólag Gomulkáék 1968-as antiszemita kampánya.)
Ez a világfilmes és világszínházi fősodorhoz közelebb eső működés tette a lengyel színészek szerepeltetését oly kívánatossá megannyi magyar film- és tévérendező számára: egyszerre valódi érték – és csillogtatni kívánt státuszszimbólum gyanánt. Ám éppígy gyarapította a lengyel (értsd itt: az elérhető külföldi) színészek magyarországi vonzerejét az is, hogy megannyi filmes kívánt ezernyi más produkcióból itthon még nem ismert arcokat bemutatni, s e vágyat – az amatőrök felléptetése mellett – a leghatékonyabban a nem magyar színészek szerződtetésével lehetett beteljesíteni. No, és akadtak prózaibb szempontok is, melyekre egy 1976-os interjújában Bálint András utalt a Budapesti mesék című Szabó István-film forgatása és szereplőgárdája kapcsán:
„Két igen egyszerű oka van. Az egyik az, hogy a hónapokig tartó helyszíni forgatásokhoz a színházaink nem adják ki a színészt. A másik a dolog anyagi oldala: minél hosszabb ideig készül egy film, a magyar színésznek annál kevésbé éri meg. A lengyel színész kétszer annyit is kaphat, mint mi. Sok néző kérdezte már ugyanezt, ezért kellett elmondanom. Lenne a magyar filmekhez elég magyar színész. És jók a magyar színészek.”
Bizonyos szerepekre mindazonáltal nem lett volna feltétlenül könnyű magyar színészt, azazhogy magyar színésznőt találni a korban, és ennek bizonyságául a legkézenfekvőbb az Egymásra nézve című 1982-es film példáját felhozni. Makk Károly tabudöntő mozijában ugyanis nem egyszerűen a főszereplők, a két remek lengyel színésznő, Jadwiga Jankowska-Cieslak és Grażyna Szapołowska vetkőzése jelentett többirányú kihívást, hanem – híven Galgóczy Erzsébet alapművéhez – a leszbikus vonzalom és kapcsolat ábrázolására tett merész kísérlet. Hogy e kísérlet voltaképp mennyire merésznek és nehezen emészthetőnek bizonyult a budapesti hivatalosság és közszemlélet számára, azt az egykorú kritikákból is észbe vehetjük. Mondjuk az Új Tükör írásából, amelynek szerzője ide konkludált:
„Valahogyan úgy vagyunk ezzel a filmmel, mint a filmbéli nyomozótiszt (Szirtes Ádám), akit a Lívia elleni gyilkossági kísérlet kivizsgálásával bíznak meg. Tapintatosnak igyekvő zavarában a két nő viszonyát tisztázandó azt kérdezi a kihallgatáson Évától: – És tessék mondani, ezt hogyan csinálják maguk?”
Jan Nowicki és Monori Lili a Kilenc hónapban
A lengyel színészek magyar filmes szerepléseiből végezetül talán még egy-két nagy találkozást emelnénk ki. Például azt, amelynek révén Bogusław Linda az Eszkimó asszony fázik című Xantus János-film (1984) egyik főszereplőjévé, és egyszersmind a magyar underground művészértelmiségi mozis megtestesülésévé válhatott. (Ugyanitt detektálható egyúttal az a szerencsés találkozás is, amely Linda érzékeny filmszínészi játékát összekapcsolta Szakácsi Sándor itt is kongeniálisnak bizonyuló magyar hangjával.) Ám a legnagyobb és valósággal jelképes erejű találkozásnak alighanem az tekintendő, amely Jan Nowickit Mészáros Mártával és a magyar filmművészettel összehozta. Ők ketten ugyanis nemcsak az életben alkottak vagy három évtizeden át egy párt, de a krakkói színész egyszersmind a Mészáros-filmek szinte elmaradhatatlan közreműködőjévé vált a Kilenc hónaptól a Napló-trilógián át A temetetlen halott Nagy Imre-alakításáig. S ha már e legutóbb említett filmről nyilatkozván Nowicki megemlítette azt, hogy 1956-ban ő is adott vért a magyaroknak, hát minden túlzás nélkül megkockáztatható, hogy filmszínészi közreműködése (és megannyi honfi- és kartársának közreműködése) felért egy üdvös hatású vérátömlesztéssel a magyar filmművészet számára.
A cikk az Arcanum adatbázis felhasználásával készült.
