Túl sok, túl vegyes, túl és túl: segítünk válogatni, mert a döntés nem könnyű, pedig van, amit muszáj, és olyan is, amit érdemes. Nézni, hallgatni, menni. Kultúra.
Színház
Hirdetés
MEGINT EGY LILIOM? Molnár Ferenc: Liliom / Budaörsi Latinovits Színház
Mostanság minden egyes Liliom-rendezésről szóló kritikának lehetne az a kezdete, hogy komoly vállalást tesz, aki ehhez a szöveghez nyúl, mert a közelmúltban is olyan erőteljes előadói értelmezések születtek, hogy igen nehéz valami újszerű és megvilágító értelmezéssel előállni. Kovalik Balázs budaörsi rendezésének ez egyértelműen sikerült. MUNTAG VINCE KRITIKÁJA.
HÚZZAD CSAK! Jenbach Béla – Leo Stein – Kálmán Imre: Csárdáskirálynő / Miskolci Nemzeti Színház
Szerintem vitán felül áll, hogy a miskolci közönségnek jár a Csárdáskirálynő. És nemcsak azért, mert éppen kétszáz éves a színházuk, és ez elég nagy ünnep, hanem mert Jenbach Béla, a librettó szerzője a város szülötte. Nem mintha erről korábban lett volna tudomásom… CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Hirdetés
HATÁSTANULMÁNY Dmitrij Krimov: Mindenki itt van / SzínházTV
Te mire emlékszel életed legfontosabb előadásából? A színészekre, egy-egy gesztusra, hangsúlyra, netán arra, hogy mit éreztél közben? Dmitrij Krimov érzelmes színháztörténeti nosztalgiakörútra hív: nyílt színi varázslat a képernyőn. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
NEM SZERETNÉNK MEGSZŰNÉSRŐL BESZÉLNI… Beszélgetés Hegymegi Mátéval
2020 elején mutatkozott be a négy fiatal rendező összefogásával létrejött alkotócsoport, a Narratíva. Hogyan változtak a lehetőségek, szükségszerű-e az átalakulás, beszélhetünk-e még a kollektíváról az elmúlt időszak történései után? Hegymegi Mátét kérdeztük. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
EGY PÁR MAI VIRSLI Molnár Ferenc: Játék a kastélyban / Szegedi Nemzeti Színház
Leporolva, húzva is kicsit hosszú a Játék a kastélyban Bezerédi Zoltán rendezésében a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol Gömöri Krisztiánnak és Borovics Tamásnak köszönhetően szórakoztató meccsé válik a drámaíró Turai és a színész Almády összecsapása. HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA.
„EBBEN A HÁZBAN MÁR CSAK HONVÁGY VÁR” Áá, most kicsit geci rossz / KOMA Bázis
Az előadás rendkívül heterogén mind a benne szereplő résztvevők miatt, mind a színházi formanyelvek használatának tekintetében. Ez a sokféleség szépen és önazonosan válik egy alkotássá. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
MIT KERESNE A SZÍNPADON EGY BÁLNA? Interjú Fekete Ádámmal
Fekete Ádám rendező és író új előadására készül a Trafóban. A játszók összeválogatása legalább annyira meglepő, mint az előadás vállalása: a Moby Dick, a fehér bálna című Melville-regénynek színpadi adaptációja. Mert hát végül is: mit is keresne egy bálna a színpadon? PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
STÍLBRAVÚR, EGYEBEK Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak / Aradi Kamaraszínház, Szegedi Pinceszínház, Városmajori Szabadtéri Színpad
A szereplők látható élvezettel aknázzák ki a kínálkozó poénokat, olykor valóságos nyelvi zsonglőrmutatványokat, poénzuhatagot produkálva. Tapasztó Ernő már nemegyszer bizonyította, hogy az ironizált, groteszkbe hajló, lebegősre vett stíljátékok specialistája. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
FŐ VAGY MELLÉK? A Városmajori Színházi Szemléről
Hét előadás vidékről, a határon túlról és a fővárosból, folytatólagos merengés a kategorizálás nehézségei körül, s persze a színészi jelenlét megunhatatlan és kiismerhetetlen csodája. A Városmajori Színházi Szemlén zsűriztem. LÁSZLÓ FERENC BESZÁMOLÓJA.
„A TÖRTENET UNIVERZALITÁSÁT KERESTEM” Beszélgetés Gryllus Samuval
A Túszopera ajánlója szerint „dokumentum alapú kortárs kamaraopera-játék a szabadság és diktatúra működéséről, az 1973-as balassagyarmati túszejtés valós eseményei alapján. Az este célja a történelmi eseményen keresztül rálátni, megérteni és feldolgozni emberi és hatalmi viszonyainkat.” A Trafóban szeptember 24-én látható előadásról a zeneszerzőt, Gryllus Samut kérdeztük. PAPP TÍMEA INTERJÚJA.
PANDÉMIA KÖZ Haydn: A patikus / Danubia Zenekar – Kalandra fül!
A derű fokozására alkalmas, ismert mellékhatása nincs, s legfeljebb talán Haydn-kutatók számára nem javallható nyugodt szívvel Hámori Mátéék vígoperai matinéja. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Hirdetés
VISSZASZÁMOLÁS – ÉTERI JAZZ Robert Wilson: „H” 100 seconds to midnight / Thalia Theater, Hamburg
„Egy tudós megkérdezte a számítógéptől: ’Van-e Isten?’ Mire a számítógép azt felelte: ’Most már van’ – azzal elégette a tápkábelt.” (Idézet a darabból) UPOR LÁSZLÓ ÍRÁSA.
KUDLIK JÚLIA ÉS A KÍSÉRTETJÁRTA KELET-EURÓPA Catwalk Concert Productions & Soharóza: Keleti blokk / Trafó
Diktatúra és nosztalgia furcsán ismerős elegye legyint meg minket a Soharóza új előadásán, a Keleti blokkon, meg persze, ahogy a produkció többször utal rá, időnként ez a közérzet határozza meg színházon kívüli hétköznapjainkat is. Viszolyogtató és megmosolyogtató közelmúltunk átitatja a közeli jövőnket. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
FOKOS, GEREBLYE, NAGYHARANG Tóth Ede után és helyett Kovács Márton – Mohácsi testvérek: A falu rossza / Miskolci Nemzeti Színház
Mindjárt másfélszáz éves a Tóth Ede megírása környékén igencsak népszerű, majd a repertoárokról jó időre elpárolgott népszínműve: a Mohácsi testvérek harmadik nekifutásra hazahozták a reciklált történetet. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
JÓ, RENDES, BÁTOR Fodor Tamás 80 éves
Fodor Tamás nyolcvanadik születésnapjára a szakmától és a közönségtől Független Kossuth-díjat kapott. A széleskörű, demokratikus, politikai osztogatásoktól, lekenyerezésektől teljességgel mentes, viszont őszinte és forró szeretettel övezett elismerés átadására a Szkénében került sor, egy izzó hangulatú estén. RADNÓTI SÁNDOR LAUDÁCIÓJA.
20000 MILLIAMPERES TÁPEGYSÉGGEL Beszélgetés Kárpáti Pállal
A Trafóban mutatja be Kárpáti Pál a Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak című előadást. Vele beszélgettünk magányos üldögélésekről, szalonivászatról és a térképészet elhagyásáról. PROICS LILLA INTERJÚJA.
A KOCKA, AZ ÚT MEG A NŐ Verne Gyula–Lóci játszik: 80 nap alatt a Föld körül / TRIP–Vígszínház–Kult2, Városmajori Szabadtéri Színpad
Egy örökzöld történet, egy népszerű popzenekar, néhány vígszínházi sztár és egy csapat üde harmadéves zenés színész, mi mehet itt félre? Mondjuk az illesztések. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.
ORRVÉRZÉSIG Verdi: Attila / Margitszigeti Színház
„Mért szállong a turul s ölyű […]?” – kérdezhettük műveltségünkre büszkén a margitszigeti Verdi-produkció LED-falát figyelve, de máskülönben ennek az Attila-operának eredendően vajmi kevés köze van a „mi” Attilánkhoz. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
SZKIPI, SZKAPI, SCAPIN Molière – Parti Nagy Lajos: Scapin furfangjai / Tanyaszínház
Az, hogy a tavalyi politikusi hisztiroham után idén a Tanyaszínház előadásának eszében sincs semmiféle biztosítékot kiverni, nem kritika, csupán ténymegállapítás. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
MEGKÍSÉRT A KAPITALIZMUS Tündöklő Jeromos / Nemzeti Színház, Gyulai Várszínház
A Tündöklő Jeromos nem tartozik Tamási Áron legerősebb írásai közé. Ha valaki ma szeretné érvényesen színpadra vinni, annak komolyan át kell gondolnia a darab dramaturgiai és ideológiai kérdéseit. Márkó Eszter rendező ezzel szemben talán túlságosan is hű akar maradni Tamási darabjához. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.