Hirdetés
Odalépett hozzám a Bécsi Operaház bejáratánál egy jegyüzér és azt mondta: „Ezt a darabot mindenképpen látnia kell, mert a Johannes (!) Kaufmann énekel benne, aki az operajátszásban olyan, mint Tom Cruise.” És mindebben rejlett némi igazság. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ ÍRÁSA.
A magyar pedagógiai szakirodalom, szorosabban véve a művészetközvetítés fontos módszertani könyvét köszönhetjük Pap Gábornak, a zenetanári- drámatanári gyakorlatú színházi embernek, s persze, a kötet szerkesztőjének, Szűcs Mónikának és szakmai lektorainak, Eck Júliának, Körömi Gábornak és Mizsei Zoltánnak. GABNAI KATALIN ÍRÁSA.
Kell-e egyáltalán kritika? Kik „fogyasztják”? Mi a baj az önjelölt, amatőr „kritikusokkal”, például az influenszerekkel? MERKER IVÁN ÍRÁSA.
Hirdetés
Én nem tudom, mi ez, de eldöntöttem: nem döntöm el, hogy színház vagy egy upgradelt tárlatvezetés. A Textúra-sorozat új darabja a Magyar Nemzeti Galériában minden esetre jó estét ígér – és az ígéretét be is tartja. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Szikszai Rémusz púderrózsaszín zakóban s kigombolt nyakú, galambkék, puha ingben adja a cég alfahímjét. Olyan erővel van jelen, hogy a tárgyak is kitérnek előle, míg frissen elhalt főnökének túlvilági üzenetét várja. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Van az úgy, hogy egy történet a belőle készült filmadaptáció miatt világhírűvé válik. Olyan is van, hogy egy színház ugyanezt a történetet műsorra tűzi. De mi történik akkor, amikor egyik megtagadja a másikat? Megtörténhet-e ez egyáltalán? KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
Dankó István rendezése a téli orosz pusztaságba vetett embert, a létezés minimumán való lebegés reménytelenségét mutatja be. Ez az elvont kép azonban különös módon ismerőssé válhat egy 2023-ban Magyarországon élő nézőnek. Véletlen? Aligha. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
Lábán Katalin rendezésében november 24-én mutatja be az RS9 Színház Tatár Rózsa nívódíjas monodrámáját, az Ady és Adélt, ami a költő múzsáját, az életét 62 évesen összegző, szerelmükre visszatekintő, halálra készülő Lédát állítja középpontba. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
A megsokszorozott Solness zuhanása inkább tűnik megérdemelt büntetésnek, mint magasztos hőstettnek. Az önvizsgálat gesztusai valódi eredmények, felelősségvállalás nélkül üres frázisok maradnak. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA.
Ha én ezt tudom, sokkal előbb leírom, hogy ilyen Magyarországon úgysem fog soha történni, avagy minden kívánságom így váljon valóra. Vagyis majdnem így. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Hernádi Judit és Gálffi László hibátlan ökonómiával, a hatásvadászat csapdáit messze elkerülve hozzák színre figuráikat. Két erős egyéniséget látunk kibontakozni, méghozzá a maguk „fejlődéstörténetével” együtt. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Legyünk hálásak azért, amit kapunk: a nem túl bonyolult szemléleti és szerkezeti keretek közé helyezett kiváló színészi alakításokért, a huszadik századi tanmese sommásságáért, és persze a szükségszerű közéleti áthallásokért. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Hirdetés
A kenyérhéjropogással, élesztőillattal meghintett, brechti hangulatú tantermi példázat a háborúról szól, de a vita azt a nézőt is képes bevonni – és talán azt célozza meg elsősorban –, aki azt gondolja, hogy nem érdekli vagy nem érinti a nagypolitika. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.
Nem csak a húszéveseké a világ – tanúsítják a Macskajáték intenzív érzelmi életet élő főszereplői Szegeden. Novák Eszter Fekete Gizi parádés jutalomjátékával kacagtatóan és szívmelengetően állította színpadra Örkény groteszk tragikomédiáját a Kisszínházban. HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA.
Schumann-dalok filmbe oltott adaptációja kínál színházi utazást mentális és érzelmi dimenziók között az Átrium színpadán. Horvát Lili filmrendező ezúttal komplex összművészeti produkcióban villantja meg tehetségét. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Egy káromkodó papagájtenyésztőt alakít Pataki Ferenc az Orlai Produkció novemberi premierjén. Két sikeres szegedi évtized után 2018-ban kezdte újra a pályáját Budapesten, ahol hat darabban játszik, mellette forgat, szinkronizál, szabadúszóként is megtalálta a számítását. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
Persze, Júdásnak nincsen igaza: nyavalyás harminc ezüstért elárulja a barátját. Ez megbocsáthatatlan – ő sem tudja megbocsátani önmagának sem. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Bagó Bertalan a székesfehérvári alkotói korszaka alapján olyan rendezőnek tűnik, aki képes szakszerűen összerakni egy-egy mutatós előadást a részelemekből. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
A sugallatos-statikus színpadkép, a fények kompozíciója, a hangok, a minimálzene a szikár rendezői koncepció megvalósulását szolgálják, mert a produkcióban, úgy vélem, a vízió, a világkép felrajzolása a domináns elem, s csak kevéssé az emberi drámák kibontása. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A gyerekvállalás, és az azzal kapcsolatos nehézségek a legintimebb magánügyeink, miközben – mivel Magyarországon élünk – súlyosan befolyásolja ezeket a közbeszéd. Pintér Béla új rendezésének fókuszában a magánügy áll, amely egyszersmind felvillant egy szélesebb társadalmi kontextust is. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Különleges élményt ígérő audiovizuális szimfóniának nevezi Árvai György a Parademia című installációt, amit alkotótársával, Korai Zsolttal tizenkilenc hónap alatt hoztak létre. Október 18-án és 19-én hatszor láthatja a közönség a Trafóban. HOLLÓSI ZSOLT AJÁNLÓJA.