Május 17-én adja át a Trafóban a független kritikusokból és esztétákból álló kuratórium a hazai kortárstáncélet legrangosabb elismerését, a Lábán Rudolf-díjat. Összegző beszélgetésünkben Králl Csaba tánckritikust kérdeztük a kortárs tánc helyzetéről tegnap és ma a Lábán-díj által tartott tükörbe pillantva. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
Trafó
„SOSEM TUDOD, MI VÁR RÁD A SZÍNHÁZTEREMBEN”
KORTÁRSUNK, AZ ARTISTA MUCH – újcirkusz hétvége / Trafó
A cirkusz kiment volna a divatból? Ugyan! Egy ideig tán úgy tűnt, de ez a múlté. Az artisták mindenütt ott vannak – már a spájzban is –, és milyen jól teszik! A fővárosi közönségnek ezen a téren sem lehet panasza. Nemcsak a főként hagyományhű Nagycirkusz (a városligetire gondolok, nem a Kossuth térire) mulattatja nem apadó sikerrel a nagyérdeműt, de a műfaj felnőtté érett kortársi ága is házhoz jön. UPOR LÁSZLÓ BESZÁMOLÓJA.
ROKONOK RELOAD Móricz Zsigmond-TÁP Színház: Rókonok / Trafó
Kevés aktuálisabb szöveg van a magyar irodalomban Móricz Zsigmond Rokonok című regényénél. A magyar polip természetrajzát írja le, mely az eltelt időben sem változott sokat. DECZKI SAROLTA KRITIKÁJA.
VÉR, VEREJTÉK, NYAKKENDŐBeszélgetés Mészáros Máté táncművész-koreográfussal
Mi a tánc? Hogyan születik meg egy koreográfia? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a sokoldalú táncművésznek, Mészáros Máténak a Trafóban márciusban zajló különleges sorozata, a Máté és én. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
„UGYANAZON A KISPADON ÜLÖK ÉN IS, AMIN ŐK” Beszélgetés Lőrinc Katalinnal
Egy rosszaságról címmel Kiss-Végh Emőke írta és rendezte a Dollár Papa Gyermekei Társulat legújabb produkcióját, amit telt házzal játszanak a Trafó Stúdióban. A 18 éven felülieknek szóló előadásban a sokoldalú táncos, előadóművész, tanár és újságíró, Lőrinc Katalin játssza az egyik szerepet. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
R-BESZÉLGETÉS: A 6. DUNAPART UTÁN – ELVÁRÁSOK ÉS NÉZŐPONTOK
2023 novemberében a Trafó – Kortárs Művészetek Háza hatodik alkalommal rendezte meg a magyar független színház és kortárs tánc legjavát külföldi vendégeknek bemutató dunaPart kortárs előadó-művészeti platformot. A fesztivál végén megkértük két neves külföldi fesztivál válogatóját és igazgatóját, a Staatsschauspiel Dresden által rendezett Fast Forward Fesztivált vezető Charlotte Ortit és az utrechti Spring Performing Arts Festivalt igazgató Grzegorz Reskét, hogy osszák meg tapasztalataikat arról, hogy mit láttak, mivel szembesültek Magyarországon. Lapunk főszerkesztője, Jászay Tamás kérdezte őket. Az angol nyelvű beszélgetés magyar és angol felirattal is elérhető.
A TÁNC SENKIÉ ÉS MINDENKIÉ Interjú Piti Viviennel, az AHA Kollektíva tagjával
Hat fiatal a salzburgi táncművészeti egyetem elvégzése után úgy döntött, visszatér Budapestre és kollektívát alapít. Bátor tett ez a 2020-as évek Magyarországán, de köszönik, jól vannak, és hosszú távra terveznek. Új előadásukat, a Senkiföldjét január 17-én mutatják be a Trafóban. A kollektíva egyik tagjával, Piti Viviennel beszélgettünk. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
„ÉN JÓKEDVBŐL NEM CSINÁLNÉK SEMMIT, MÁRMINT SZÍNHÁZAT BIZTOS NEM” Beszélgetés Bagossy Bálinttal
Bagossy Bálint első színházi rendezése Thomas Bernhard Irtás című szövegének izgalmas újraértelmezése a Trafó Klubban. Önvádról, a bernhardi mondat erejéről és Zsótér Sándor színpadi jelentéseiről beszélgettünk vele. KISS LÓRÁNT INTERJÚJA.
„AZ AKTIVISTÁINKBÓL KELLENE KIÁLLÍTANI AZ ÁRNYÉKKORMÁNYT” Beszélgetés Boross Martinnal
A változás szállodájától a remény panziójáig: a STEREO AKT vezetőjével, Boross Martinnal az aktivizmus fontosságáról, a civilekkel végzett munkáról, meg persze a kiégésről is beszélgettünk. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
CSÁKI JUDIT JANUÁRI KULTURÁLIS AJÁNLÓJA
Túl sok, túl vegyes, túl és túl: segítünk válogatni, mert a döntés nem könnyű, pedig van, amit muszáj, és olyan is, amit érdemes. Nézni, hallgatni, menni. Kultúra.
JE SUIS DOROTTYA UDVAROS Jérôme Bel – Udvaros Dorottya – Ördög Tamás: Jérôme Bel / Trafó
Jérôme Bel francia koreográfus Jérôme Bel című alkotását látjuk a Trafóban, az egyetlen szereplő Udvaros Dorottya, aki azt állítja magáról, hogy ő Jérôme Bel. Ez az állítás látszólag nem több, mint egy szerep szokványos színházi felvétele – igaz, a cím és Bel eddigi dokumentációs koreográfiáinak sorozata erős kíváncsiságot kelt az autofikciós esemény iránt. JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA.
ERDŐDI KATALIN PÁLYÁZATA A TRAFÓ IGAZGATÓI POSZTJÁRA
Októberben pályázatot írtak ki a Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatói posztjára, az új vezetés megbízása 2025 januárjától indul. Az alábbiakban Erdődi Katalin pályázatát közöljük.
BOROSS MARTIN PÁLYÁZATA A TRAFÓ IGAZGATÓI POSZTJÁRA
Októberben pályázatot írtak ki a Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatói posztjára, az új vezetés megbízása 2025 januárjától indul. Az alábbiakban közöljük Boross Martin és Tóth Péter pályázatát.
JÁSZAY TAMÁS DECEMBERI KULTURÁLIS AJÁNLÓJA
Sűrű hónap elé néznek a kultúrakedvelők decemberben is: lapunk főszerkesztőjének szubjektív ajánlójában (majdnem) tíz színház, film, opera, könyv, nem csak Budapesten, hanem a szomszédos Bécsben is.
„HA AZT ÁLLÍTANÁNK, HOGY AZ EGÉSZ MUNKAFOLYAMAT RELAXÁLT VOLT, NEM MONDANÁNK IGAZAT” Interjú Gaál-Kovács Júliával és Vass Imrével
Stresszesnek lenni a 21. századi ember számára olyan természetes, mint levegőt venni, miközben tudatában vagyunk ennek összes egészségügyi kockázatának. A RELAX című előadás a tánc nyelvén beszél az ellazulás és egy teljesebb élet lehetőségeiről. Gaál-Kovács Júliával és Vass Imrével a készülő produkcióról beszélgettünk, amelynek bemutatója november 28-án látható majd a Trafóban. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.