A Blue Valentine az érzelmek filmje. Remény, kétségbeesés, undor, szeretet, vágy, összhang, csalódottság, avagy egy kapcsolat tündöklése és bukása. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Ruhaként az amerikai zászlót hordja, lábán piros csizmát, fején két kis csökött szárnyacskát visel. Továbbá jóképű, izmos, jól nevelt, talpig becsületes, igazi hazafi, udvarias, önfeláldozó és még berúgni sem tud. Vajon érdekessé lehet tenni egy ilyen vacak figurát? LAKATOS ISTVÁN KRITIKÁJA.
A pszichopata, a nimfomániás és a kretén felsővezetőnek született. Az év eddigi legviccesebb vígjátékában, a Förtelmes főnökökben három beosztott azonban végleg kiosztja őket. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Amikor Harry Potter először érkezett Roxfortba, színes és izgalmas világ tárult fel előtte. Ám a világ lassan kékké és szürkévé fakult, ahogy egyre többen haltak meg. A csodák lidércnyomássá változtak, a bájos mesefilmből a horror határát súroló dark fantasy lett. LAKATOS ISTVÁN KRITIKÁJA.
Goran Marković A turné című filmje súlyos témát dolgoz fel könnyed műfajban. A kérdés csupán az, hogy a háború poklát lehetséges-e a középkori francia vásári vígjáték formájában filmen előadni. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
Spoiler – mondanám így utólag a Larry Crowne mozikban hetek óta futó előzeteséről, hiszen ritkán látható módon tudunk meg mindent a filmről abban a néhány percben. Tom Hanks második rendezése amúgy bájos, kár, hogy negatív értelemben az. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Nehéz nagyobb sikerrel kecsegtető játékot kitalálni, mint az autóból robottá alakítható Transformers akcióbabákat. Kérdés, hogy az élmény átmenthető-e celluloidra? VIZKELETI DÁNIEL ÍRÁSA.
Joe Wright legújabb alkotása nem hagyományos akciófilm, mert az érdeklődésünket, a figyelmünket nem az elbeszélés újszerűségével éri el, hanem vizuális és akusztikai orgiával ejti rabul nézőjét. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
J.J. Abrams filmje felidézi Új Hollywood fénykorát, és bár sokat kölcsönöz onnan, mégis több lesz szimpla nosztalgia-mozinál. RUPRECH DÁNIEL KRITIKÁJA.
A Szerelem kölcsönbe című mozi pár éve már elkészült, igaz, akkor az Álljon meg a nászmenet címre hallgatott. Most tárgyalt filmünkkel ellentétben az utóbbi – ha nem is volt különösebben nagy szám – ennyire azért nem volt kínosan sablonos. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Ha a posztmodern eklektika tömegfilmes példáját keressük, úgy Scott Stewart filmje eklatáns darabnak tetszik – elvégre a képregényfilm, a poszt-apokaliptikus sci-fi, a vámpírhorror és a western műfaját egyaránt hasznosítja. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
Ki vagyok én? – kérdi gondterhes arccal a kung-fuban utazó, elhízott pandamackó, miután apja, a cseszlett gúnár nagy sokára bevallja, hogy a jókora állat nem tőle származik. A Dreamworks animációs meséjének folytatásában hájas hősünk identitásának nyomába ered. NAGY V. GERGŐ ÍRÁSA.
Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy egy serdülőkort megélt embernek érdekes lehet-e négy férfi legénybúcsúval összekötött leamortizálódásának végignézése. A Másnaposok 2-ig biztosak lehettünk: Todd Philips rendezőnek határozott válasza volt a kérdésre. VIZKELETI DÁNIEL KRITIKÁJA.
A kortárs film egyik legnagyobb formaművészévé avanzsált finn Aki Kaurismäki a Cannes-i Filmfesztivál legkönnyedebb és mégis talán legkomplexebb filmjét szállította. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
A láncfűrésszel hadonászó, fogatlan redneckek újabban szociálisan érzékeny, realista drámákban jutnak főszerephez. Debra Granik filmjének munkáshősei azonban majd’ olyan rémisztőek, mint a régmúlt horrorjainak vademberei. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.