Gyakran találkozunk a jelenséggel, hogy egy előzetesben a film minden jó poénja vagy látványos pillanata megtalálható, de az mellbevágó, hogy ezúttal tényleg mindent előre megtudunk. Dicsérhetnénk persze a trailer készítőinek remek szintetizáló képességét, azonban nyilván arról van szó, hogy néhány, a végeredmény tekintetében lényegtelen kitérőt és egy-két mellékszereplőt leszámítva a film sztorija annyira vékonyka, hogy két percben is túlbeszélhető.
A forgatókönyvet társjegyző Tom Hanks problémái – a viszonylagos ötlethiányon kívül – abból fakadnak, hogy színészhez méltóan nem történetből, konfliktusokból, hanem karakterekből, pontosabban egyfajta rosszul értelmezett XIX. századi realizmus alapján, típusokból indul ki. Első filmjéhez, a hatvanas évekbeli egyslágeres rockegyüttes történetét feldolgozó Nyomul a bandához (That Thing You Do, 1996) hasonlóan túlkarikírozott, szélsőségesre poentírozott figurákat dolgoz ki egymástól függetlenül, majd anélkül ereszti össze őket, hogy elgondolkodna, mi jöhet ki ilyen alakok találkozásából.
![]() Középen Tom Hanks |
Képzeljük el azokat a drámai kisüléseket, amelyek akkor születnek, amikor egy enyhén frusztrált, kommunikálni képtelen ötvenes férfi a munkaerőpiaci kényszerből elkezdett főiskolán találkozik kezdő alkoholista, munkáját és házaséletét utáló, kommunikálni nem hajlandó tanárnőjével (a sminkesek kegyeibe fogadott Julia Roberts alakításában) – hát, „szikrázik” a vászon, mit ne mondjunk. De hát Tom Hanks nem Woody Allen, hogy az ilyesmi sikerüljön neki.
A forgatókönyv legnagyobb hibája azonban abból fakad, hogy egyszerűen semminek nincs igazi tétje. Bármilyen helyzet alakul ki, annak nincs még közepesen súlyos következménye sem. Ugyan a nagyáruházban lelkesen dolgozó Larry Crowne elveszíti a munkáját, majd később a jelzálog miatt a házát is, azonban ezek őt csak szőrmentén érintik, ezáltal pedig minket sem hatnak meg. De ugyanígy nincs tétje a cicababa „motoros” fiúja féltékenységének, a blogírás ürügyén napközben pornózó férj feleségével szembeni konfliktusának vagy a bolhapiacot működtető feka csávó alkudozásainak sem. Minden olyan, mint egy koradélutáni barátságos meccs a világranglista alsó harmadában található két csapat között.
![]() Julia Roberts és Tom Hanks (A képek forrása: PORT.hu) |
Azt gondolnám, hogy amikor egy színész elkezdi önmagát rendezni, az őt belülről fűtő kreatív energiák mellett azért teszi ezt, mert például szeretne kikerülni azokból a szerepskatulyákból, amelyekbe őt az évek során a kevéssé szellemdús rendezők belekényszerítették. Tom Hanks-et azonban – úgy látszik – nem ilyen ambíciók mozgatták: tessék elképzelni őt ügyefogyottan csetlő-botló, szánalmas kisemberként, akiből a körülmények hatására mégis előbújik valami különleges, és a végére egészen szerethető kis figura lesz. Hányszor is láttuk már ezt a Forrest Gump óta? Szóval színész-rendezőnk fogta ezt a szerepkört, és addig csiszolgatott rajta, míg sikerült minden egyediséget és specifikumot kilúgoznia belőle, hogy végül a legtipikusabb, legkiszámíthatóbb formájában tudja tálalni (magát). Nem volt nagyvonalúbb kollégáival szemben sem: minden figura csupán egyetlen, a főhőshöz való viszonyában szóba jöhető dimenzióban mozog, így hiába az amúgy parádés szereposztás, nincs egyetlen hiteles színészi pillanat sem.
Egyébként sok kedves poén van a filmben, ráadásul ötletben annyira nincs hiány, hogy az alkotók még azt is megengedhetik maguknak, hogy néhánynak a csattanóját csak amúgy a háttérben elrejtsék, a szemfülesebbekre bízva az észrevételüket. De ez a humor is annyira jólnevelt, korrekt, semmilyen tabut át nem hágó, hogy egy békés mosoly vagy halk nevetés után el is felejtjük őket. Mivel a történet csöppet sem húsba vágó, kiszámíthatatlanságtól és fordulatoktól mentes, annyira sem vonódunk be, hogy legalább a szórakozás önfeledt legyen.
Az ilyen filmre lehetne azt mondani, hogy kellemes, könnyed nyári vígjáték, de a Larry Crowne annyira semmilyen, mint egy felhős júliusi nap a Balatonnál: végül is elvagyunk, telik az idő, de ennyi erővel akárhol máshol is lehetnénk.