A Marvel a Bosszú Angyalai film előtt (nálunk Bosszúállók címmel fut majd jövőre) utolsóként lezavarta a csapat vezetőjének, Amerika kapitánynak is az eredettörténetét. Amellett, hogy a végén ismételten felbukkan Samuel L. Jackson, hogy a félszemű Nick Fury képében közölje, hogy most már aztán menten összeáll a nagy csapat, Joe Johnston rendező (Drágám, a kölykök összementek; Rocketeer; Jumanji; Jurassic Park 3; A tűz óceánja, illetve a félresikerült Farkasember) egy meglepően jó filmet kerekített a csillagsávos zászlóember második világháborús kalandjairól.
A Kapitány figurája 1940-ben jelent meg, és a róla elnevezett képregényfüzet első számának borítóján már rögtön Hitlert püfölte, azóta pedig rendre Amerika éppen aktuális ellenfelével számol le. Noha az évtizedek folyamán szükségszerűen finomodott a karakter, de azóta is töretlenül az „amerikai álmot” testesíti meg.
 Chris Evans |
A nyápic Steve Rogers (hihetetlen, ahogy Chris Evansból szánni való szerencsétlent varázsoltak a trükkmesterek) hiába próbálkozik többször is a sorozóbizottságnál, elég csak ránézniük, mindig alkalmatlanná nyilvánítják. Ám kitartása felkelti egy a hadseregnek dolgozó tudós (Stanley Tucci) figyelmét, és hamarosan lehetőséget kap rá, hogy részt vegyen egy titkos projektben, amiben szuperkatonákat állítanának elő. A kis nyomorultnak teljesül az álma: nem csupán igazi katona, hanem maga a Katona lesz belőle, azaz: Amerika kapitány. (Különös szokás a Marvel-hősöknél, hogy amikor valakinek megnő a teste, a nadrágja is arányosan vele növekszik: a Hulkéhoz hasonlóan Rogers nadrágja is ugyanúgy passzol a csenevész, mint a kigyúrt testre.) Ellenfele a hasonló, ám félresikerült kísérlet eredményeként megszületett náci hatalmasság, a Vörös Koponya (Hugo Weaving) és okkultista szervezete, a Hydra, amely Hitlert is félresöpörve nemes egyszerűséggel világuralomra akar törni.
Nagyon könnyű elszúrni egy ilyen mélyen a hazafias mitológiára épülő filmet: szinte magától értetődően várnánk a Michael Bay-rombolások lassított zászlólobogtatását is megszégyenítő, csöpögős patriotizmust, netán azokat a rossz egysorosokat („– Apád egy hős volt. – Tudom.” ld. A függetlenség napja), melyek hallatán tisztelettel adózunk a színészek előtt, hogy képesek voltak röhögés nélkül elmondani őket. És bár megjelennek hasonló elemek, mégsem gusztustalanul, sőt amikor Amerika kapitányt propagandacélokra vetik be – amellett, hogy megcsodálhatjuk, milyen nevetségesen is festene a valóságban az eredeti, képregényhű viselete –, még finom paródiát is rajzol róla.
A film alkotói rájöttek arra, hogy címszereplőjük meglehetősen vérszegény figura, így a körítést tették erőssé: így lett az Amerika kapitány: Az első Bosszúálló jó hangulatú, háborús kalandfilm. Az eredeti képregény-sorozat elemei mellett felbukkannak a Hellboy-ból is ismerős okkultista nácik, James Bond fegyverekkel telepakolt járgányai (a filmnek még saját Q-ja is van, aki nem más, mint Howard Stark, vagyis Tony Stark, a Vasember apja), de Joe Johnston rendező leginkább saját magától kölcsönzött, nevezetesen a remek Rocketeer-ből. A Vörös Koponya harci eszközei azokat a gépcsodákat idézik, amelyek a 30-as, 40-es években a tervezőasztalon már léteztek, de soha nem valósultak meg – hasonlóan a Rocketeer gyönyörű hátirakétájához.
 A képek forrása: PORT.hu |
Mivel a hangsúly a hangulaton és az akción van, a többi figura csak sertepertél az egysíkú címszereplő körül – Stanley Tucci kivételével kiemelkedő alakításokat tehát ne várjunk. Tommy Lee Jones személyében felbukkan a háborús filmek kötelező Tábornoka, megjelenik a Rúzsozott Szájú Nő és a szintén obligát Barát. (És persze Stan Lee is letudja kötelező cameóját.) A máskor zseniális Hugo Weaving Vörös Koponyaként egyszerűen csak gonosz, semmi több. Nem lehet viszont nem észrevenni, hogy a Howard Starkot alapító Dominic Cooper játéka erősen igyekszik hasonlítani Robert Downey Jr. Tony Starkjára.
Az Amerika kapitány legnagyobb erénye jelenti majd a karakter jövendő filmes sorsának a veszélyét is. Ahogy az már számtalan esetben előfordult, az előtörténetet megváltoztatva modernizálhatták volna a folytatást, ám mégsem tették: kell mögé a második világháborús környezet. Anélkül elveszíti a báját, az erejét, azt a típusú képregényes ízt, ami az utóbbi évek egyik hasonló feldolgozásában sem jelent meg. Amerika kapitánynak marha nagy szerencséje, hogy a Bosszú Angyalaiban már nem lesz egyedül.