A Barbara nem forradalmi, nem politikai és nem történelmi film. Azonban olyan időszakban játszódik, amikor az ember legbelsőbb döntései is politikai töltetet kaptak. A németek mintha folyamatosan dolgoznák fel múltjukat. Ám ezt nem a nosztalgia irányítja, hanem a megismerés. KŐHEGYI ILONA ÍRÁSA.
Színes, szagos, önfeledt vígjáték, ezúttal Németországból. A németek (vagy a törökök?) még a műfaji filmeket is sokkal színvonalasabban oldják meg, mint mi. Sőt amennyiben tanulsága is van az alkotásnak, még azt is képesek filmes formában megfogalmazni. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
Andrew Niccol új-zélandi forgatókönyvíró és rendező előszeretettel fókuszál egy erkölcsi problémára, amelyhez jó érzékkel keresi és találja is meg a történetet. Gattaca, Truman Show, A fegyvernepper, A terminál és most a Lopott idő mind-mind jó példa erre. KŐHEGYI ILONA ÍRÁSA.
És Isten megteremté a nőt 1956-ban, hogy Brigitte Bardot alakjában természetes érzékiséggel őrjítse meg a férfiakat. A nőt Hollywood emancipálja, hogy helyreállítsa a világ rendjét, melyben nem csak a férfiak vágyakoznak ama titokzatos tárgyra. KŐHEGYI ILONA ÍRÁSA.
Elisabeth Scharang számos dokumentum- és tévéfilm után készítette el első nagyjátékfilmjét. A holocaustról filmet csinálni bátor vállalás – kár, hogy a film a hangsúlyeltolódások miatt eredeti témáját statisztaszerepbe taszítja. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
François Ozon a 8 nő forgatásán úgy érzete, nem szentel elég figyelmet a franciák legnagyobb filmikonjának, Catherine Deneuve-nek, ezért aztán keresett egy másik francia bohózatot, majd a sztárnak ajándékozta a főszerepet. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
Goran Marković A turné című filmje súlyos témát dolgoz fel könnyed műfajban. A kérdés csupán az, hogy a háború poklát lehetséges-e a középkori francia vásári vígjáték formájában filmen előadni. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
Joe Wright legújabb alkotása nem hagyományos akciófilm, mert az érdeklődésünket, a figyelmünket nem az elbeszélés újszerűségével éri el, hanem vizuális és akusztikai orgiával ejti rabul nézőjét. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
Bár a kisjátékfilm – éppen rövidsége miatt – könnyen teremt lehetőséget a kísérletezésre, az idei felhozatal alapján mégis inkább az elbeszélés módja a szembeötlőbb műfaji jellemző, semmint a filmes kifejezések újszerűsége. KŐHEGYI ILONA ÍRÁSA.
Zsolnay Vilmos és porcelángyára olyan hagyatéka a magyar kultúrának, mely joggal kívánkozik filmvászonra. 2010-ben Pécsett erre lehetőség is adódott az Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő címnek és az ehhez kapcsolódó kulturális befektetéseknek köszönhetően. KŐHEGYI ILONA ÍRÁSA.
Évek óta az Északi fények az egyik legerősebb szekciója a Titanic Filmfesztiválnak. Az idén hat filmet bemutató válogatás főleg az élet sötétebbik oldalára kalauzolja el a nézőket, melyekben pusztán a fekete humor hozhat némi megkönnyebbülést. KŐHEGYI ILONA ÖSSZEFOGLALÓJA.
Bár 2009-ben megszűnt a Francia Filmnapok, mégsem kell lemondanunk a francia filmekről. Az idén először megrendezett Frankofón Filmnapok szélesebb és egyben izgalmasabb kínálattal csábította a budapesti mozizókat, hiszen Belgium, Egyiptom, Marokkó, Románia, Svájc, Tunézia és Vietnám filmes terméseiből is válogattak a szervezők. KŐHEGYI ILONA ÖSSZEFOGLALÓJA.
A francia filmtermés újabb gyöngyszemével ismerkedhet meg a magyar közönség. A Nem beszélek zöldségeket! című alkotásban Gérard Depardieu és Gisele Casadesus finom, mégis lenyűgöző kettőse egy egyszerű, ám szívet melengető történettel ejti rabul nézőjét. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
A fotográfia felől érkező, majd a filmben kiteljesedő török Nuri Bilge Ceylan ismét szuggesztív, erős képekkel komponált, a belső lélektanra hangsúlyt helyező filmet alkotott, mely 2008-ban a legjobb rendező díját érdemelte ki Cannes-ban. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
A török rendező egy aprócska olasz faluba kalauzolja el nézőit, hogy megmutassa, hogyan ráz meg egy tradicionális olasz családot a modern világ, és hogyan éli túl annak megpróbáltatásait. Mindezt finom humorral teszi, és harsány dalbetétekkel. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.