Finiséhez érkezett a kitetovált cyberpunk és a serény újságíró párhuzamos története, amely szerint magányos igazvágyók is győzhetnek a nagypályás gonosztevők felett. NAGY V. GERGŐ ÍRÁSA.
Nézve a rengeteg lövöldözést, robbanást, űrlényt, hallgatva a nevetségességig kínos, pátosszal ügyetlenkedő párbeszédeket, figyelve az ezerszer látott műsort, egyetlen kérdés foglalkoztatja a nézőt: miért? TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.
Nem reklámfogás, hanem nagyon mély meggondolás, ha Tarr Béla azt mondja: ez az utolsó filmje. Valóban: a Sátántangó, a Werckmeister-harmóniák, a Londoni férfi hatalmas sorozata, Tarr életművének jelentős része nem folytatható A torinói ló után. A nagy mű be van fejezve. RADNÓTI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Aligha ördögtől való ötlet papi ruhába öltöztetni Hannibal Lectert – ám Mikael Häfström filmjében nem sok minden sült ki a dologból. NAGY V. GERGŐ ÍRÁSA.
A kaktusz virágának újraértelmezett verziójában egy álfeleségről bebizonyosodik, hogy ő az igazi. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
A francia filmtermés újabb gyöngyszemével ismerkedhet meg a magyar közönség. A Nem beszélek zöldségeket! című alkotásban Gérard Depardieu és Gisele Casadesus finom, mégis lenyűgöző kettőse egy egyszerű, ám szívet melengető történettel ejti rabul nézőjét. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
Törött csontok, véres húscafatok, pánikrohamok és vizeletivás. Ez nem egy horrorfilm beharangozója, hanem annak az öt napnak a zanzája, amit a 127 óra hőse a Grand Canyonban tölt. Másképpen: harc a túlélésért. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
A harlemi lápvirág mielőtt elkezdi az új tanévet egy alternatív iskolában, az élet iskoláját is kijárja. A Precious – A boldogság ára remek színészi alakításokkal tűzdelt, ám meglehetősen didaktikus darab. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Életrajzi adatoktól ihletett bokszdráma esetében érthető, ha Scorsese Dühöngő bikája az eszünkbe jut. Az összehasonlítás sem alaptalan, ám míg Jake La Motta önmagával együtt mindent elveszített, addig Micky Ward és családja története épp az ellenkező irányba halad. RUPRECH DÁNIEL ÍRÁSA.
John Wayne hírneves szemkötőjét Jeff Bridges húzza magára a Coen fivérek legújabb munkájában, s a végeredmény látszatra alig különbözik attól, amit negyvenkét éve láthattunk. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
Berlusconi ellen épp javában zajlanak a tüntetések, idehaza a médiatörvény borzolja a kedélyeket – soha jobbkor nem találhat ránk a Médiaország című film. Visszásságok az olasz kormányfő médiabirodalmáról, meg talán másról is. FÜRTH ESZTER KRITIKÁJA.
Hogyan képes körösödni egy szerelmi háromszög? – a válasz meglehetősen tykweres: az élet párhuzamosan zajló folyamatok véletlen találkozásainak nagy konstellációja, a véletlenek pedig néha csodákra képesek. RUPRECH DÁNIEL KRITIKÁJA.
Sokféle definíció létezik arra, mi a posztmodern; ha a fogalmat tárgyaló könyveket Kisújszállás és Kenderes határában egy kupacba gyűjtenénk, a rakás tetejéről jó időben biztosan ellátnánk a Kékesig. Feleslegesek ezek a könyvek immár. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.
A fotográfia felől érkező, majd a filmben kiteljesedő török Nuri Bilge Ceylan ismét szuggesztív, erős képekkel komponált, a belső lélektanra hangsúlyt helyező filmet alkotott, mely 2008-ban a legjobb rendező díját érdemelte ki Cannes-ban. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
Jack Black Gulliverje egészen biztosan gusztustalanabb, szerencsétlenebb és egzaltáltabb a filmvásznon felvonult eddigi összes elődjénél, ám hogy szórakoztatóbb volna, az erősen kétséges. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.