A Hepple család rendben van ugyan, rajtuk kívül azonban nem sokan: magányos és keserű barátok és rokonok veszik őket körbe. Mike Leigh pedig úgy mesél róluk, ahogy megszokhattuk tőle: szeretetteljesen és őszinteségre törekedve, ízlésesen és pontosan. RUPRECH DÁNIEL KRITIKÁJA.
Kedves gyerekek! Utazzatok velünk 2020-ba, az egyeseknek elég távoli Amerikába, annak is mezőgazdasággal foglalkozó államaiba, ahol túl a csúcson, a millió dolláros bébin, Rocky Balboán, de még a Transformersen és az Avataron is, vár rátok Atom, az elhasznált robot. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.
Végtelen, aranyló búzamezők, forró, fülledt nyár és egy tinilány erőszakos halála, avagy a történelem ismétli önmagát a Néma csönd című német filmben. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
És Isten megteremté a nőt 1956-ban, hogy Brigitte Bardot alakjában természetes érzékiséggel őrjítse meg a férfiakat. A nőt Hollywood emancipálja, hogy helyreállítsa a világ rendjét, melyben nem csak a férfiak vágyakoznak ama titokzatos tárgyra. KŐHEGYI ILONA ÍRÁSA.
Valamikor a közeljövőben az emberiség egy ismeretlen eredetű vírusnak köszönhetően egymás után mond búcsút öt érzékszerve funkcióinak. Vigyázat! A Hétköznapi pár nem a Vírus remake-je. Poétikus művészfilm. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
A vízellátásért küzdő bolíviai szegények vagy a spanyol leigázás ellen lázadó indián törzsek – megszólalásig hasonló problémák. Icíar Bollaín filmje szerint Latin-Amerika nemhogy kétszer lépett ugyanabba a folyóba, de még mindig ugyanabban a vízben topog, mint ötszáz évvel ezelőtt. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.
A belga munkásvilág minimalista krónikásai egy apahiánytól szenvedő kölyökről mesélnek a legújabb darabban. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
Till Attila világjárta kisfilmje egyesek szerint a magyar valót hitellel prezentáló, realista bravúrmozi, mások szerint egy Cannes-ba csomagolt, egzotikus borzalmakat mutogató Fókusz-tudósítás. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
A boldogságnak nem is kell hazajönnie Anne Sewitsky filmjében, mert mintha az idők kezdete óta otthon lenne, pulóverben nézne ki az ablakon, hallgatagon merengene. Aztán persze kiderül, hogy ez csak látszat: otthon van, és megszokás, boldogság nélkül. SZEGŐ JÁNOS KRITIKÁJA.
Brutális neo-noir egy autós kaszkadőrről, aki másodállásban a gengszterek sofőrje – avagy száguldás, Chevrolet, szerelem. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Nem éppen szerencsés fordulat egy magánéleti traumáktól gyötört plasztikai sebész szikéje alá kerülni – ám Almodóvar legújabb filmjének tanúsága szerint akár szerelem is születhet a dologból. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
A szerencsétlen szójátékkal lefordított magyar cím sugallata ellenére A hódkóros nem vígjáték. Abszurdba hajló szituációi a komikumot mellőzve végül egy komoly családi drámát igyekeznek felvázolni. RUPRECH DÁNIEL KRITIKÁJA.
Elisabeth Scharang számos dokumentum- és tévéfilm után készítette el első nagyjátékfilmjét. A holocaustról filmet csinálni bátor vállalás – kár, hogy a film a hangsúlyeltolódások miatt eredeti témáját statisztaszerepbe taszítja. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
Iñárritu kredencén van egy BAFTA, két cannes-i díj, filmjeit általában Oscarra jelölik, olyan sztárok dolgoznak vele, mint Sean Penn, Benicio Del Toro, Kate Blanchett, Brad Pitt vagy Javier Bardem. Ám ő mégsem nyugszik, ezúttal is mindent belead. És ebbe majdnem belebukik. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.
Szép és nemes hagyomány, hogy a hollywoodi filmműfajok hősei olykor más filmműfajok szörnyeivel kelnek birokra – gondoljunk csak Billy a kölyök és Drakula csörtéjére az 1966-os vonatkozó szennymoziból. E tradíciót folytatja Jon Favreau legújabb alkotása. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.