Jó, hogy véget ér a DC-univerzum, és jó az is, hogy Aquamannel – és még jobb, hogy a szuper humorú James Gunn teremt majd egy új szuperhősvilágot helyette. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Bár 2017-ben utolsó filmjeként hivatkozott A remény másik oldalára, Aki Kaurismäki hat évvel később a tőle megszokott módon bővíti tetralógiává Proletariátus-trilógiáját, melyben két perifériára sodródott, napról napra élő lelket fúj össze a rideg helsinki szél. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Túlhajszolt tanárok pattanásig feszült drámája Németország idei Oscar-nevezettje, amelyben egy lopássorozat az egész iskolát szolid erkölcsi őrületbe kergeti. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Béla és Zoé magányban fogant, valószínűtlen barátsága adja Hevér Dániel nagyjátékfilmes bemutatkozásának alapját, melyben a kilátástalanság és a szociális elszigeteltség hozza össze az idősek otthonába dugott férfit az otthonából menekülő tinédzserrel. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Micsoda különleges film! Egyenetlen, hol direkt, hol vicces, elnyújtott, fájdalmasan éles és finom, a közepén egy lenyűgöző, ritkán látott karakterrel. Justine Triet filmje, az Egy zuhanás anatómiája egy halálesettel indul, nyomozással folytatódik, amiből bírósági tárgyalás lesz, hosszúra nyújtott, részletes courtroom drama, majd az ítélet. Megölte a sikeres írónő az egyetemi tanár férjét és gyermeke apját vagy sem? MESTERHÁZY LILI KRITIKÁJA.
Ridley Scott Napóleonja jó vicc, aminek hiányzik a csattanója, ígéretes revizionista portré, amit csúnyán összemaszatoltak, és gigászi látványfilm, aminek elsorvadnak az izgalmai – miért nem érződik mégsem kudarcnak? SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Szekusok lőnek katonákra lövő rendőrökre lövő szekusokra a román film újabb csúcsteljesítményében, Tudor Giurgiu filmjében. ’89 decemberének erőszakos zűrzavara azonban sokkal többet mond mai önmagunkról, mint szeretnénk. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
A keleti blokkot elhagyó utolsó vonaton a sakk dönt életről és halálról, bűnről és bűnhődésről, üdvről és kárhozatról, múltról és jövőről. Az igazi partit azonban nem a fekete-fehér táblán játsszák. CSOMÁN SÁNDOR KRITKÁJA.
A fikció valóssággá vált: Moldovai Katalin és Palóczi Zita forgatókönyve egy erdélyi, megtörtént eseményeken alapuló tanárdrámának indult, ám azóta Magyarországon törvényi rendelkezés bünteti mindazt, amit Adela Stan tett. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Sopsits Árpád a fotográfiát, mint a tanúságtétel eszközét hozza asszociatív viszonyba az emberi bűnökkel, legyen az egy pap féltve őrzött titka, a céges vezér gátlástalansága, egy keramikus aljassága, vagy az exmodell érzéketlensége. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
A Patkós Márton hangján megszólaló fekete kandúr elcsavarja Törőcsik Franciska fejét: Szeleczki Rozália már az abszurd alaphelyzettel vonzza a tekintetet, ám az elborult felütés adta lehetőséggel élni is kell. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
A Zsivány Egyes rendezője, Gareth Edwards új sci-fije meglepően hurráoptimista MI-film, de Az alkotó a fiús apák könnyfakasztó bulijaként élvezetes igazán. Kis szerencsével nyomában az olcsó hollywoodi látványfilmgyártás forradalma jöhet. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
„Azt nem lehet bátorságnak nevezni, mikor az embernek nincs veszítenivalója.” Bár Reisz Gábor szerint nem bátor, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott filmje mégis szinte egyedülálló módon emeli be a magyar aktuálpolitikát a polarizálódó társadalmunkról szóló narratívájába. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Elhagyatott palazzo, éjsötét kanálisok, meggyötört, holt lelkek és egy rafinált médium. Kenneth Branagh a Poirot-szériájának eddigi legjobb darabját hozta tető alá Szeánsz Velencében címmel. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Nem minden idők, és még csak nem is a Mission: Impossible-sorozat leglátványosabb akciófilmje a Leszámolás, de ezzel semmi gond nincsen, mert Tom Cruise többet hoz puszta látványnál: humort, izgalmat, aktualitást. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.