Radnóti Táj-könyve számomra az utóbbi évtizedek egyik leginvenciózusabb és leginspiratívabb szellemi kalandja, hol szellemes, hol elgondolkodtató, hol megrendítő olvasmány. RÉNYI ANDRÁS ELEMZÉSE.
Szűkszavúságában is megrendítő Vojnich Erzsébet Műterem címmel az Óbudai Társaskör Galéria pincehelyiségébe berendezett tárlata. Berendezett, mondom, mert nehéz ezt a mindössze öt festményt klasszikus értelemben vett kiállításnak – és nem, mondjuk, egyetlen installációnak nézni. RÉNYI ANDRÁS ÍRÁSA.
Ez itt most nem szokványos kiállítás-kritika Szüts Miklós legújabb tárlatáról. Bár a Pintér Galéria tágas tereiben húsznál is több méretes új kép függ – mind az utolsó évek friss terméséből való akvarell –, merész leszek és figyelmen kívül hagyom őket. Ennek a kiállításnak különös szenzációja, hogy ha fölül nem is írja, valamelyest új fénytörésbe helyezi az akvarellfestő munkáját. RÉNYI ANDRÁS ÍRÁSA.
Elegáns, nagyvonalú és szép tárlat a Bacon, Freud és a londoni iskola festészete. A néző első benyomása az arányosság és tágasság érzete: világos teremsorok, áttetsző tagolás, szellős akasztás és tömör, informatív falszövegek segítik elmélyedésünket. RÉNYI ANDRÁS KRITIKÁJA.
Megrendítő, gyönyörű, katartikus munka Eperjesi Ágnes installációja az INDA Galériában. Ritka, hogy manapság egy-egy munka érzékileg ilyen gazdag, közben ennyire átgondolt, letisztult, koncentrált, ugyanakkor mélyen személyes is legyen. RÉNYI ANDRÁS ÍRÁSA.
Miért nem azzal kezdem, hogy Gedő Ilka tüneményes munkáit szemlélve a gondolataim rendre olyan elliptikus pályán kergetőznek, amelynek egyik fókuszában az érzékenység, a másikban a töprengés áll?
A kérdés voltaképp költői. RÉNYI ANDRÁS KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓJA.
Kihurcolták a múzeumból, behurcolják az alkotmányba – áll a borítón, összefoglalásaként annak a „reszakralizációs” szándéknak, mellyel a 2000-ben és most is regnáló hatalomközpontosítók – önérdekű praktikáik legitimálásáért – legbecsesebb közös történelmi tradícióinkat is kisajátítanák. RÉNYI ANDRÁS ÍRÁSA.
A műfaji megnevezés az orfeumok, kabarék, cirkuszi bódék és hasonló, bár szórakoztató, de kétes értékűnek tekintett műintézmények világát idézi – amikor valaki egyedül áll ki a „nagyérdemű” elé, hogy produkálja magát. RÉNYI ANDRÁS ELEMZÉSE.
Az egyműves kamarakiállítás olyan, mint a belga praliné: ha „ennyi pénzért ilyen keveset” adnak, akkor minden ízt ki kell élvezni. Erényt csinál a szükségből: jobban kell figyelnie az óriástárlatok káprázataira szocializált nézőnek. RÉNYI ANDRÁS ELEMZÉSE.
Mit tesztelnek itt valójában? Minek a tűréspróbája folyik a szemünk előtt csaknem másfél óra hosszan? Mit „vizsgál” árgus szemekkel Árvai és kutatócsoportja, a „Természetes Vészek Kollektíva”? RÉNYI ANDRÁS ÉRTELMEZÉSE.
Az élet csalfa tükrei címmel fontos és szórakoztató könyvet írt Németh István, az ismert nederlandista művészettörténész a 17. század németalföldi zsánerkép-festészetéről a Typotex Kiadó Képfilozófiák című sorozatába. RÉNYI ANDRÁS KRITIKÁJA.
Megyik Jánost a kézikönyvek és a szakmai köztudat egyaránt szobrászként tartja számon. Neve hallatán a műértő emlékezetében geometrikus fakonstrukciók, újabban finoman megmunkált acéllemezek tolulnak fel. RÉNYI ANDRÁS ÉRTELMEZ.
A budapesti LOW fesztivál keretében mindössze egyetlen előadásban láthattuk a rotterdami Schouwburg alig néhány hetes, Peter Greenaway fémjelezte bemutatóját. RÉNYI ANDRÁS KRITIKÁJA.
Csaknem 320 tételt – több mint 200 festményt – látni a Magyar Nemzeti Galéria gazdagon adjusztált, profin megrendezett Vaszary-kiállításán. Nemcsak a mennyiség, a minőség is imponáló; tolonganak a látogatók: Vaszary nagyszerű festő, és jó együtt látni ennyi gyönyörűséget. De van ebben valami ijesztő is: minél imponálóbb a méret, minél tetszetősebb és hangulatosabb az egész, annál valószerűtlenebb, hogy mindez lehetséges volt a XX. századi Magyarországon. RÉNYI ANDRÁS KRITIKÁJA.