Letaglózó rendőrdrámája, a Narkó után Joe Carnahan-től elpártolt a szerencse. A Fehér pokollal helyrehozza megtépázott renoméját: újfent harcedzett férfiak territóriumán poroszkálunk, felségterületükön csontig hatoló hideg uralkodik. SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA.
Jóérzésű ember ritkán néz romantikus komédiát, ám ha az ügyeletes darab arról mesél, hogy Ewan McGregor és Emily Blunt együtt horgászik Jemenben, akkor végképp felmerül a kérdés: szükséges ez? NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
Felül az uralkodó hegyre épült, fényűző palotájában, amelynek tornyai a felhőket súrolják, birodalmában, lent, a mélyben, örök télben és hóesésben nyomorgó alattvalók. De a gonosz királynő adókkal sanyargat, bált rendez, mulat. Újabb Hófehérke-feldolgozás a mozikban. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.
Paddy Considine Tirannoszaurusz című filmje nem tartozik azon alkotások közé, melyet az ember szívesen újranéz. A BAFTA- és Sundance-díjas mozi igazi infernói élmény: megrázó, brutális, kétségbeejtő, kilátástalan, gyomorforgató és a végletekig elkeseredett. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Testi gyönyör, érzelmi sivárság és a képmutató francia középosztály – ismert recept, de friss fűszerezéssel meg Juliette Binoche pazar játékával tálalva. A házasság előtti, melletti, utáni szex amúgy is aktuális téma: ne beszéljünk róla, nézzük inkább. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Steve McQueen – nem a halott amerikai színész, hanem az élő brit rendező – legújabb filmjében Michael Fassbendernek mindenről az jut eszébe. Kapott is érte legjobb színésznek járó díjat tavaly, Velencében. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Igazi csoda. A legnagyobb Oscar-esélyesnek titulált fekete-fehér stílusimitáció nem pusztán megidézi a némafilmek korszakát, hanem posztmodern játékot is űz annak hagyománytárával. Módfelett aranyos múltba révedés, kortárs mozimágia a mozi mindenkori varázsáról. SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA.
Ne kerteljünk: Török Ferenc legrosszabb filmje az Isztambul. Pedig az alaptörténet izgalmas: az inkább ötvenes, mint negyvenes asszonykát, Katalint elhagyja a férje. Katalin összeroppan. Levágja egy krókusz leveleit, aztán az ollóval felsétál egy villamosra… KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Fene se gondolta volna, de a Hawaii-szigeteken tényleg hawaii ingben folynak az üzleti tárgyalások – és ez még csak az egyik kevésbé fontos tanulsága Alexander Payne öt Oscarra jelölt filmjének. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
Orvosok és páciensek egy beteg rendszerben – a fakó endékás miliő zárkózott, gyanakvó világában bontakozik ki Christian Petzold finom, eszköztelen drámája. Az idei Berlinálé első szenzációja. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
A második részek általában nem tudják felülmúlni az elsőt. A II. világháborúnak vagy a Terminatornak mégis sikerült. Ha filmekről van szó, hálásan merengünk el ezen, ha globális vérontásról, már csak akkor, ha elmeroggyant hadtörténészek vagy gyakorló nácik vagyunk. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.
A Beszélnünk kell Kevinről egy horrorelemekkel tarkított iskolai mészárlás krónikája, avagy a pszichopatát is anya szülte. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Beléphetünk-e idegen, takargatott világokba? Milyen titkokat rejt a másik ember pszichéje? Legyőzheti-e a büszkeség a szeretetet? Szabó István új filmje masszív erkölcsi dilemmákkal szembesíti nézőjét. KOVÁCS DEZSŐ ÍRÁSA.
A rossz hír: nem született meg a magyar A mások élete. A jó hír: legalább megpróbálták. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Cirkuszromantika és emberi gyarlóság keverékéből gyúrta össze Deák Krisztina legújabb, immár harmadik adaptációját. A felnőtté válásról szóló, nagyon nehezen megszületett mű hibái ellenére is az idei filmszemle talán legfilmszerűbb alkotása. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.