„I want my money back” – hangzott Margaret Thatcher egyik leghíresebb szállóigéje, s bár ez a mondat most nem hagyja el Meryl Streep száját, azért parádés alakítása láttán aligha fogja bárki is visszakérni a pénzét a jegypénztárnál. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Ha van színész Hollywoodban, akin igazán jól mutat a demokrata párti elnökjelölt gúnyája, az George Clooney, hiszen a selymes ábrázatú liberális nem csak közéleti megnyilatkozásaiban, de megannyi filmjében is nagy erőkkel bizonyította markáns politikai elkötelezettségét. NAGY V. GERGŐ ÍRÁSA.
Kattogó telexgépek, surrogó magnószalagok, ormótlan tárcsás telefonok – az analóg hírszerzés muzeális eszközei közt lavíroznak a Suszter, szabó, baka, kém szereplői. Közben pedig kiderül, hogy klasszikus kémregényt filmre adaptálni szinte lehetetlen. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
A feminista ikon, a bosszúálló, törékeny goth angyal, a tetovált Lisbeth Salander visszatért a vászonra. Más dolga, úgy fest, most nem nagyon akadt, mint ujja köré csavarni az amerikai célközönséget. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Alekszander Szokurov trilógiája az emberben lakozó ördögről szólt. Az e trilógiához csatolt értelmező epizód, a Faust, az ördög győzelméről. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Adrian Sitaru a már a Sporthorgászatban is használt point-of-view shot technikát újra alkalmazza, a korábbi szerelmi csetepaté bemutatása helyett ezúttal egy harmincas évei elején járó férfi emocionális bizonytalanságának érzékeltetéséhez. SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA.
Sherlock visszatért Watson oldalán, és most épp a világot igyekszik megmenteni. A rendezői székbe ismét Guy Ritchie ült, aki a Sherlock Holmes: Árnyjáték ürügyén elkészítette a nagyobb, hosszabb és vágatlan folytatást. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Az öldöklés istene két oldalról is megközelíthető: a filmművészet hetvennyolc éves mesterének és négy kiváló színésznek újabb alkotásaként, illetve egy közepesen üres dráma teátrálisnak maradt mozgóképes adaptációjaként. RUPRECH DÁNIEL KRITIKÁJA.