Birtokolhatunk-e valamit, aminek jogos tulajdonlása magunkban is kétségeket kelt? És szét tud-e esni valami, ami úgy jött létre, hogy előtte valami már szétesett, épp úgy, ahogy az ő előtte való is darabjaira hullott? S mi ez a kusza és hullámzó gubanc, amit családi életnek, esetleg nemzetnek hívunk? GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Színház
Hirdetés
KIÉ EZ, AMI A MIENK?
HOGYAN TARTHAT EGYBE AZ, AMI SZÉTTART? Boris Vian – Laboda Kornél: Pekingi ősz / Katona József Színház, Kamra
Van, hogy a színház valóban kiszakít a hétköznapok valóságából és idegen tájakra, misztikus történetekbe kalauzol sivatagi szörnyek, teszetosza megváltók és csiliszták közé. A Boris Vian regénye alapján készült Pekingi ősz pontosan ezt teszi a nézővel, de nem úgy, ahogyan azt előzetesen elképzelnénk. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
NULLA Nyilvános a Petőfi Kulturális Ügynökség folyóirat pályázata nyerteseinek névsora
Soha ennyit nem költött a kormány a kultúrára, mint mostanság. Sőt: a GDP-arányt tekintve Európában a legtöbbet költi rá. A kormányoldal gyakran büszkélkedik ezzel; a számok szintjén még tán igazat is mondanak, de az elosztás módja nem is lehetne rosszabb. A kulturális források döntő mértékben a csókosokat támogatják – evidens jeléül annak, hogy a színvonal, a minőség a kormányt kicsit sem érdekli. A Petőfi Kulturális Ügynökség folyóirat pályázatának nyerteseit nézve ugyanezt látjuk. ÜZEN A SZERK.
Hirdetés
MÁR SZAVALNI SEM LEHET POLITIKA NÉLKÜL? Fábián Péter: Jókedvvel, bőséggel / RÉV Színház
Élnek-e még a maszkhasználattal kapcsolatos poénok? Érdekes-e annyira egy online szavalóverseny témája, hogy a néző bevonódjon és hajlandó legyen elgondolkodni esztétikai kérdéseken miatta? Ezek a kérdések fogalmazódnak meg az előadás első perceiben, majd sorban a válaszokat is megkapjuk. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
A PENGE ÉLÉN Az önkívület határán – Bertók Lajos színészete
Vagyunk még páran, akik láttuk őt. De az ország alig ismeri Bertók Lajos (1966–2006), a valaha vidéken játszó színészóriás nevét. A Selinunte Könyvkiadó rá emlékező, kivételesen szép albumát Dégi János, Furka Bea és Schiller Kata szerkesztette, Szabó Ferenc Frigya tervezte. GABNAI KATALIN RECENZIÓJA.
MAGYAROK, FÉRFIAK ÉS ASSZONYOK! Tasnádi István: Tapasztalt asszony / Orlai Produkció, Jurányi Ház
A másfél órás darab ha nem is különösebben differenciáltan, de igyekszik több oldalról közelíteni meg a férfi-nő kérdést, az odaéléstől a visszaélésig, elkapástól túlkapásig, a közhelyestől az általánoson át az egyediig. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
MITŐL LESZ VALAKIBŐL HŐS? Tér12 Kulturális Egyesület: Antigoné / Stúdió K Színház
A csilivili díszletek lecsurognak a színpadról, elárasztják a bársonyszőnyeges nézőteret is, a hatalmas szereplőgárda ruhakölteményeit elnézegetnénk napestig, itt boldog a jelen (de még boldogabb a jövő!), itt otthon van a remény és a család (a hazáról már ne is beszéljünk!), hej, beh szép hely is Magyarország, bokréta az Úr kalapján! KARSAI GYÖRGY KRITIKÁJA.
KÁEURÓPÁBAN SZERETNI NAGYON NEHÉZ Sediánszky Nóra: Dühöngő / Anyaszínház és RS9 Színház
A Dühöngő, az Anyaszínház és az RS9 Színház közös előadása a szálakat ügyesen kézben tartva mutatja meg: hiába mossuk arcunkat másban, ha közben tükörbe se tudunk nézni. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA.
„MINDANNYIAN A VALÓSÁGBÓL INSPIRÁLÓDUNK” Beszélgetés Illés Mártonnal a FüSziről
A Független Színház Magyarország decemberben nyitotta meg Budapesten, a Páva utca 30-ban új bázisát, a FüSzit. A roma kulturális térhez kapcsolódó tervekről, programokról Illés Márton operatív vezetővel beszélgettünk. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
HOL ITT A FARKAS? Edward Albee: Nem félünk a farkastól / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
Hálás, mármint színészileg hálás szerepek vannak ebben a darabban, bár a játszást nem megkönnyíti, hanem megnehezíti a gyakori, refrénszerű alkoholizálás. Hogy mi itt a tét – no, ezt már nehezebb tetten érni Edward Albee hatvanplusz éves darabjában. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A FLAMINGÓK TITKOS ÉLETE Michelle Kholos Brooks – Kelly Younger: Kalamazoo / Orlai Produkció, próbanapló 1.
Kivételezett helyzetben van, aki közelről nézhet olyan nagy színészeket, mint Hernádi és Kern. Négy alkalommal adott lehetőség a Revizor tudósítójaként részt vennem a Kalamazoo próbáin. Az előadást április közepén mutatja be a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció. MIKLÓS MELÁNIA PRÓBANAPLÓJA – 1. rész.
ÖT, TÍZ, TIZENÖT Vidnyánszky Attilát újabb öt évre kinevezték a Nemzeti Színház igazgatójává
A Nemzeti Színház nagyszínpadán jelenleg futó tizenöt előadásból tízet a direktor, Vidnyánszky Attila rendezett. Négyet három külföldi rendező. És van egy mesemondó est is. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Hirdetés
KALANDOK A HATODIKON Neil Simon: Mezítláb a parkban / Belvárosi Színház, Orlai Produkció
Kisebb, nagyobb megtorpanásokkal, nekilódulással profimód működik a komédia, rendre ülnek a poénok, hőseink nem is hagynak ki egyetlen kínálkozó ziccert sem. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
VÁGYAD IS NEKI SZOLGÁL Lénárd Róbert – Selmeczi Bea: A szexualitás története / TÁP SZÍNHÁZ
A TÁP Színház A szexualitás története című előadása a vágyaink visszaszerzéséért indított küzdelem reménytelen és abszurd mivoltát mutatja be. Nem szemérmeskedik, őszintén és kiváló ritmusérzékkel adagolja a feszültséget és a humort, hogy végül a kezünkbe adja a felszabadítás kulcsát. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA.
ORBÁN VIKTOR ÉS JÉGER ZSOMBOR A SZLOVÁK AUTÓPÁLYÁN Kárpáti Péter: Szaturnusz gyűrűje / Örkény István Színház
Furcsa cím, kis játszóhely, kevés néző, híres színészek, mitológiai utalás. Szinte kódolva van, hogy valami filozofálgatós előadás lesz. Van-e olyan együttállás azonban, ami ebből a koktélból valami egészen egyedit és ne adj’ Isten szórakoztatót tud létrehozni? Rövid válasz nincsen, csak hosszú. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
UGASSON MÉG! Mozsik Imre: Oktatás / TÁP Színház a Jurányi Házban
Nem, nem a Szentivánéjit láttam, amiben Zuboly az oroszlán szerepét is elkívánja, mondván: „Majd ordítok én, hogy még a fejedelem is azt kiáltja rá: ordítson még egyszer!” Hajduk Károlyt hallottam ugatni Ionesco Különórájának Mozsik Imre által átírt változatában. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
NÉHA JOBB NEM FELÉBREDNI Merre jársz…? / Színház- és Filmművészeti Egyetem, Padlás
Együtt jár-e törvényszerűen a talajvesztettség az álmokba meneküléssel? Meddig zárható ki büntetlenül a külvilág valósága? Az előadásban ábrázolt elbizonytalanodáshoz a közelmúltban kényszerűen átalakult Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős prózai színészosztályának összes kétségének is jó eséllyel köze van. KÓNYA RITA VERONIKA KRITIKÁJA.
„A PÁRKAPCSOLATOKAT JELLEMZŐ KÁOSZT NEM LEHET SZABÁLYOZNI” Beszélgetés Tasnádi Istvánnal
A genderkérdés fényében vizsgálja a férfi-nő viszonyt Tasnádi István darabja, a Tapasztalt asszony. Az Orlai Produkciós Iroda bemutatóját a szerző rendezésében március 31-én tartják a Jurányi Ház színháztermében. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
TÖRTÉNETEK A 21. SZÁZADBÓL Dekameron 2023 / Budapest Bábszínház
Fájdalmasan ismerős világ rajzolódik ki a Budapest Bábszínház új bemutatójában: Szikszai Rémusz és a népes alkotócsapat igazán mindent bevet, de vajon mire elég ez? BÁLINT ZSÓFIA ÍRÁSA.
NEMZEDÉKEK, VILLANÓFÉNYBEN Bartis Attila – Mikó Csaba: A vége / Radnóti Miklós Színház
A látványos képek, a kimondott dialógusok s a szereplők cselekvései paralel módon mesélik el, mi történik a külvilágban, s mi megy végbe hőseink pszichéjében és privát történetében. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
AKIKET AZ ÚT SZÉLÉN HAGYUNK Füge Produkció – ESZME: Édouard Louis: Ki ölte meg az apámat / Jurányi Ház
Természetesen tudjuk, hogyan lehet biztosan elrontani egy homoszexuális fiatal fiú neveltetését. Nem kell hozzá sok, csak az elfogadás hiánya, némi alkohol, illetve a kapcsolat megszakítása. De képesek vagyunk-e mögé látni ennek az el nem fogadásnak? Tudjuk-e tágabb kontextusban vizsgálni? És jut-e idő mindeközben a szórakozásra is? KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.