Hirdetés
„Például csendéletet soha nem sikerült írnom. Mert, akár Mándynál, mindig belebeszélt a kompozícióba valaki vagy valami, egy feslett kabát, egy kifogyott toll, egy lottószelvény, aki megint lófaszt se nyert, egy ember, aki azért volt ismerős, mert soha nem láthattam még.” SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
Egyáltalán nem világos, hogy a szerelmet miért az ajkak összeérintésével fejezzük ki, ahelyett, hogy mondjuk, összedörzsölnénk a füleinket vagy a térdünket. Mi a csók, milyen szerepe van az emberi kultúrában és milyen a művészetben? VÁNDOR JUDIT RECENZIÓJA.
Jó, nem az egész család. A család egy bizonyos része, közelebbi része: négy fő, kétszer két korosztály, és csaknem minden vasárnap. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
Hirdetés
Játékba hozzuk az irodalmat – ezzel a beharangozó mondattal kezdődik vasárnap délutánonként az m2 csatornán az irodalmi vetélkedőműsor, melynek témája a Nyugat és szerzői. A projekt maradéktalanul teljesül, de nem ez a jó benne. IBOS ÉVA CIKKE.
Az újabb kori magyar kiadástörténet egyik legnagyobb vállalkozását indította el a Kalligram kiadó 2005-ben. Krúdy Gyula összegyűjtött műveinek megjelentetésével legalább 3000, kötetben eddig nem publikált szöveget ígérnek, főleg az író zsurnaliszta tevékenységéből. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKÁJA.
Úgy látszik, a szerzők nem tartják tiszteletben az irodalmi kánonok sugallta elvárásokat: az 1840-es években az eposz életképességében kételkedő Aranyt Petőfi biztatta nemzeti eposz megírására, 2001-ben Térey János Paulus című verses regényével forgatta föl a közmegegyezést. GERE ZSOLT KRITIKÁJA.
A magyar irodalom története leírható a kultuszok történeteként is – valami ilyesféle gondolattal zárhatjuk le a jeles irodalomtörténész és kritikus roppant izgalmas, szinte regényként olvasható tanulmánykötetének búvárlatát. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS BÍRÁLATA.
Beney Zsuzsa műveinek összkiadásával Pór Péter találó megfogalmazása – hogy Beney mindig ugyanazt a verset írja, és ugyanaz az egyetlenegy gyász és fájdalom szólal meg – új kontextusba kerül, újabb értelmet nyer. SZEGŐ JÁNOS KRITIKÁJA.
Az Altináj főszereplője, Csábán, a IX. században, a törzsszövetség idején élő, tíz éves, bátor és ravasz, keszi kisfiú igazi népmesei hős. Kiss Attila műve, még ha néhol zötyög is, hiánypótló beavatástörténet. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Imponáló kiállítása és gazdag képanyaga a könyvszekrények díszévé teszi e kötetet. Ám mint történeti összefoglalás gyarló, s legfőbb érdekessége abban rejlik, hogy a honi színháztörténet-írás majd’ mindahány problémája kiolvasható belőle. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Sok érdekes vagy legalább is releváns kérdés, melyek szinte egyikére sem kapunk választ – nagyjából így összegezhető a Márai Sándorról szóló új esszékötet. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKÁJA.
Grecsó Krisztián új regénye az alföldi kisvilág mikszáthi-anekdotikus rajzát kívánja ötvözni a metafizikus ördögregénnyel, kevés sikerrel. A kudarc azonban messze nem tanulságok nélkül való. KERESZTESI JÓZSEF KRITIKÁJA.
Hirdetés
Felkai Gábor hatalmas anyagot megmozgató, két kötetben mintegy ezerkétszáz oldalas monográfiája az 1900-tól 1933-ig tartó korszak német szociológiájának gondolkodását tekinti át gazdag hivatkozás- és idézetanyag felhasználásával. VÁRADI PÉTER KRITIKÁJA.
A nemzeti klasszikusokat körülvevő történeti burok, a kötelező tisztelet, a nyelv retorizáltsága – ha az olvasói szokások változását nem is vesszük figyelembe – mind-mind a befogadás ellenében ható tényező… GERE ZSOLT KRITIKÁJA.
Az öregebbek még emlékezhetnek Pernye András zenetörténeti előadásainak állandó nyitó mondatára: Bartók előtt két magyar zeneszerző volt, Liszt Ferenc és Bakfark Bálint. Ideje volt hát, hogy Fajth Tibor romantikus ábrázolása után újabb regény szülessék Bakfark életéről. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
A Petőfi Irodalmi Múzeum sorozatában Lévai Balázs és beszélgetőtársai Szerb Antalnak adtak LégyOttot. A jókedélyű csevegés során szó esett például Pege Aladárról, Umberto Ecóról, a Da Vinci-kódról. A címben feltett kérdésre válasz az est végéig nem érkezett. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
„Már az ókori görögök is…” – halljuk gyakran változatos fórumokon. E frázist hamarosan a „Már Quintilianus leírta, hogy…” válthatja fel, ha az Adamik Tamás vezette fordítógárda vadonatúj magyar Szónoklattana immár modern fordításban eljut a témában érdekeltekhez. NAGYILLÉS JÁNOS ÍRÁSA.
In memoriam Kaffka Margit és Lesznai Anna – ez volt az alcíme a PIM Felolvasószínházában előadott lelkiismeretes és szolid szövegkompilációnak. Két telivér színésznő remeklése és egy potenciális hangjáték körvonalai. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Amikor egy verseskötetben a költemények lapról lapra a hét napjairól kapják a címüket, és így iramlanak az örök hétben örökkeddek és örökszombatok, akkor az ismétlődő és előrehaladó idő az egész kötet egyik főszereplője lesz. SZEGŐ JÁNOS KRITIKÁJA.
Két szomszédos, ám az érintkezéstől ódzkodó tudományterületről válogatta tanulmánykötetének témáit Erős Ferenc. Írásai nemcsak a szociálpszichológia és a pszichoanalízis szótárainak egyezéseit fürkészik, hanem a vérben tapicskoló huszadik század történetét is. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Tatár Sándor, noha távol áll tőle az epikus költészet, és megszólalása nagyon is egyes szám első személyű, sokat tesz azért, hogy megőrizze inkognitóját. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKÁJA.