Egy ilyen játékos, önreflexív előadásban rögtön akad valaki, aki megállapítja, hogy erről a helyzetről kellene előadást csinálni. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Fesztivál
Hirdetés
FÉLIG ELHÚZVA
EMBER EMBERNEK THEALTER 30, 7-9. nap
A 30. THEALTER is majdnem elmaradt a világjárvány miatt, s hogy mégis sikerült megrendezni, azzal a csapat igen jókor jött gesztust tett a színháziak és közönség felé is. Még az utolsó három napon is meghatott, hogy a törzsközönség rendületlenül viselte a maszkot a zárt terekben: le sem tagadhatnák a színházhoz való makacs ragaszkodásukat. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
SZÍNEK A TÉRBEN Fesztiválakadémia 2020
A Fesztiválakadémia koncertsorozata augusztus 27-én a 15. és a 16. Fellélegzéssel folytatódott, nem-szokványos koncerthelyszíneken. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
Hirdetés
ÉLMÉNYSZÁM 24. THEALTER, Szeged
A leggondosabban összeválogatott színházi fesztiválokra is jellemző, hogy a valódi remekművek aránya eltörpül a tisztességesen elkészített, ám túl mélyre nem hatoló előadások mellett. A THEALTER ezen a téren is jobban teljesített, különösen a második három napon. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA, 2. RÉSZ.
ÚJRARENDEZVE 24. THEALTER, Szeged
Sokszor a véletlen rendezi úgy a jeleket, hogy azokat összeolvasva értelmes minta születik: angyal, gitár, tenisz, víz, cérna. Megnyitott a 24. THEALTER Szegeden. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA, 1. RÉSZ.
TÜKÖR ÁLTAL Bizet: Carmen / Budapesti Nyári Fesztivál
Ugyan van-e naprakészebb látvány a színpadon, mint egy vízadagoló automata, egy bevásárlókocsi vagy egy csapat pomponlány? Oberfrank Pál a korkívánalmaknak megfelelő Carment próbált rendezni. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
EFFEKTSZÍNHÁZ Shakespeare: Szentivánéji álom / Gyulai Várszínház és Nemzeti Színház, X. Shakespeare Fesztivál
A gyenge kezdés után végül jött az erős visszaesés is, még ha a kettő között a kitartó szemlélő rá is bukkanhatott néhány figyelemre méltó megoldásra. A Nemzeti Színház egyenesen Tbilisiből reciklált előbemutatóján jártunk Gyulán. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
ELVISELHETŐ KÖNNYŰSÉG Magyar színházak XXVI. Kisvárdai fesztiválja
Visszafele olvasva: Kisvárdán a végzős színinövendékekből és frissen végzettekből álló alkalmi társulat Ilja prófétája nyerte a nagydíjat; vaskos, szemtelenkedős-káromkodós, szentséggel cicázós és hihetetlenül gyors tempójú előadás a várdai vár melletti szabad nyári térben. SEBESTYÉN RITA ÍRÁSA.
NEO-REALISTA OPERA Nino Rota: Milliomos Nápoly / Bartók Plusz Operafesztivál
Nino Rotának legalább két dallamát bárki elfütyüli (a 8 és fél tablóihoz írt zenét, illetve a Keresztapa szerelmi dalát). De vajon hányan tudják, hogy tizenegy operát is írt? KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
SZARVASOK ÉS SPICC CIPŐK X. Magyar Táncfesztivál, Győr
Nyaranta, a Pécsi Országos Színházi Találkozót követően Győrben a táncosok is összegyűlnek a Magyar Táncfesztiválon. A két eseménysorozat összehasonlítása azonban nem lenne helyénvaló, hiszem az eleinte kétévente, később évente megrendezett, idén a jubileumi, 10. évét ünnepelő győri mustra a valamivel idősebb POSZT-hoz képest más pozícióval és struktúrával rendelkezik. SÁNDOR ZITA BESZÁMOLÓJA.
SOK HŰHÓ Szentivánéji Slam Komédia / Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Barátaim elhívtak egy közeli rokonuk szalagavató ünnepségére, vidékre, ahol a kisváros parkjának színpadán a fiatalok műsorral készültek. A műsor után engem vizslatott mindenki, hogy én vagyok a kritikus, ez a munkám, mondjam meg, úgy szakmailag ez milyen produkció? Nyeltem egyet, aztán beszélni kezdtem. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.
UGYE-UGYE ÖSSZESZORUL A SZÍVED Fishing on Orfű 2014
Idén már tényleg csak kis híja volt annak, hogy Rátgéber László átugorja az Orfűi-tavat, Péterfy Bori stage divingolt, a Kispálból pedig nem lett Omega. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Hirdetés
ŐSZINTE SAJNÁLATUNKRA Piszkos Fred, a kapitány / Városmajori Szabadtéri Színpad, Budapesti Nyári Fesztivál
A városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatott Piszkos Frednek nincs több köze Rejtő Jenő világához, mint az eddig elkészült bármelyik magyar Rejtő-adaptációnak. Ez még akkor is így van, ha az abszurd szerepekre kivételesen sikerült alkalmas színészeket találni. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
MÚLTAK TESZTJEI Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó 2014
A temesvári fesztivál programját jó pár éve azonos szempontok szervezik: ebben a régió román, magyar, német és szerb színházaira irányuló figyelem egyszerre van jelen a magyarországi független társulatok munkáival, magyarán a (multikulturális) helyzet adottságai és a színházi progresszivitás iránti érzékenység egymást nem kizáró kettőse kerülnek egymás mellé. VARGA ANIKÓ ÍRÁSA.
SOKKAL JOBB ITT, MINT TAVALY POSZT 2014
Most akkor ünnepélyesen megígérem, hogy – bár nagy a kísértés rá – egy szót sem fogok az időjárásról írni. PUSKÁS PANNI FESZTIVÁLBESZÁMOLÓJA.
VOLNA KEDVE MEGHALNI VELEM?Amour Fou / Cannes 2014
Hogy a romantikus halálkultusz valójában mennyire röhejes dolog, arról még művészfilmet aligha készítettek. Jessica Hausner lenyűgöző tragikomédiájával elvégezte végre ezt a feladatot is. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
KÉNYELMETLEN DUETTEK Két nap, egy éjszaka – Cannes 2014
A Dardenne-fivérek az utóbbi években két Arany Pálmát és számos más díjat cipeltek haza a Cannes-i fesztiválról – túlnyerték magukat, és talán ezért lehet, hogy a legjobb munkáik közé sorolható, perfektre csiszolt idei darabjukat említés nélkül hagyta a zsűri. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
JÓB ÉS PUTYIN SZÖVETSÉGE Andrej Zvjagincev: Leviathan / Cannes 2014
Alig rejtett Putyin-kritika és felkavaró drámaiság a fesztivál legpolitikusabb, legmerészebb és legemberibb filmjében. Zvjagincev kifinomult és kiforrott műve az idei versenyprogram csúcspontja, az Arany Pálma egyik legnagyobb esélyese. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
OROSZOK ÉS NEM OROSZOK Madách Nemzetközi Színházi találkozó / Nemzeti Színház, Budapesti Tavaszi Fesztivál
„Az a célunk, hogy Magyarország felkerüljön a nemzetközi színházi találkozók térképére” – mondta Vidnyánszky Attila a MITEM beharangozóján. Vajon mi teljesült e programból? NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
ÓDA A HÁROMDÉHEZ Jean-Luc Godard: Adieu au langage / Cannes 2014
3D filmet forgatott a francia művészfilm nagy öregje – Godard a digitális bennszülött fiatalokat messze lepipálva mutatja meg, hogy mire valók a képkészítés legújabb technológiái, és közben a szó szoros értelmében összeakasztja a szemünket. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
KUTYAVILÁG KORCSAI Mundruczó Kornél: Fehér Isten – Cannes 2014
Kutyaholokauszt szolgál példázatként az emberi intolerancia ábrázolásához Mundruczó új filmjében. A bizonytalanságában és eldöntetlenségében kényelmetlen, meghatározhatatlan mozit a cannes-i Un certain regard szekcióban vetítették. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.