Füst Milán 1915-ben, a Nyugatban megjelent Boldogtalanok című drámája talányos mű. A sajátos szóhasználatra és elhallgatásokra, elharapásokra épülő szöveget Szabó Máté értelmezte és állította színpadra Miskolcon. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
A Tünet Együttes éles szemmel figyeli a környezetét, vizsgálja az emberek – a potenciális közönség – igényeit, elmélázik a szokásaikon és szeretettel fordul feléjük. Közben a kortárs tánc dinamikusan változó, megújuló nyelvén igyekszik valami eredetit és izgalmasat kitalálni. Az éjszaka csodái – tánc, tüll, tablet című előadásban mindezek meggyőzően találkoznak. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
Egy kétestés királydrámát kevesebb, mint három óra alatt előadni úgy, hogy összetett figurák rajzolódjanak ki és a történet is követhető maradjon, nem könnyű. Zenével, dalokkal, extra betétekkel dúsítani az anyagot egyenesen nyaktörő mutatvány. Szerencsére mégis van, aki megpróbálja. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
Roland Schimmelpfennig Európa-szerte népszerű, kortárs drámaszerző – olyannyira divatos, hogy volt év (2006), mikor Magyarországon is négy művét játszották a színházak. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
Idén tizenharmadik alkalommal került sor a hazai kortárstáncélet legfurcsább, leginkább formabontónak számító fesztiváljára. Az izgalmas, nemzetközi produkciókat felvonultató L1danceFest utolsó előtti, izraeli előadásokat bemutató napján egy Tel-Avivból érkező duó az izraeli-arab konfliktusról beszélve-táncolva nevettette meg a nézőket. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
Nyaranta, a Pécsi Országos Színházi Találkozót követően Győrben a táncosok is összegyűlnek a Magyar Táncfesztiválon. A két eseménysorozat összehasonlítása azonban nem lenne helyénvaló, hiszem az eleinte kétévente, később évente megrendezett, idén a jubileumi, 10. évét ünnepelő győri mustra a valamivel idősebb POSZT-hoz képest más pozícióval és struktúrával rendelkezik. SÁNDOR ZITA BESZÁMOLÓJA.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban Koltai M. Gábor egy Tamási Áron-drámát dolgozott fel úgy, hogy az alapszövegből az idealizáló-nosztalgikus, lágy részeket kimosta, s helyette kötőelemként a Csík Zenekar zenéit használta föl. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
A Miskolci Nemzeti Színház társulata óriási energiákat mozgósítva dolgozik Kiss Csaba igazgatói keze alatt, s kezd megtérülni a befektetett munka; a nézők szedegethetik az egyre érettebb gyümölcsöket. Ilyen például A tanítónő, mely egyrészt a színészek figyelmes összjátékának nagyszerű példája, másrészt a sorok közötti olvasást (illetve annak kényszerét) felelevenítő, aktualizáló rendezés. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
A párizsi Centre Pompidou mindig is a fontos, kortárs művészeti jelenségeket gyorsan és jó szemmel kiválogató intézmény hírében állt. Ezért azon sem kellene meglepődni (velem mégis megesett), hogy az egyik emeletén egy olyan jelentőssé vált koreográfus, mint Xavier Le Roy alkotásába botlik az ember, méghozzá teljesen ingyen – hiszen a központ egyik fontos és állandó megvalósítás alatt álló célkitűzése az, hogy a kultúra és a művészet minden érdeklődő számára elérhető és megtapasztalható legyen. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
A február elején megrendezett SZEM (Színházi Egyetemek Miskolcon) jó időpontban van ahhoz, hogy a fesztiválmentes időszakban a színészhallgatók kerüljenek a középpontba, és különösen jó, hogy nemzetközi kontextusba helyezhetik munkájukat. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
Béres Attila Woyzeck rendezésében megmutatkozik a Miskolci Nemzeti Színházban második éve folyó műhelymunka eredménye, hatékonysága: testet és lelket egyaránt megdolgoztató, gondolatokkal és retinába égő jelenetekkel megtűzdelt előadás jött létre. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.