Magyarországon is bemutatták Eötvös Péter Angyalok Amerikában című művét – a szerző második legtöbbet játszott zenés színpadi alkotását – tizenöt évvel a párizsi világpremier után. A kompozíció erényei és problémái szorosan kapcsolódnak a mű alapjául szolgáló Tony Kushner-színműhöz. MERÉNYI PÉTER KRITIKÁJA.
Fesztivál
Hirdetés
MELEGEMANCIPÁCIÓ, ANGYALENTRÓPIA
„A NÉGEREK IS EMBEREK?” Két előadás az 53. BITEF-en
A politikai korrektség baromi bonyolult ügylet. Nemcsak gyakorolni, megérteni is nehéz, ezért választják oly sokan – kormányok, például a miénk is; emberek, pártok, csoportok -, hogy szimpla szitokszónak használva nem vesznek tudomást róla. Ez pedig a belgrádi BITEF-ről, az ott látott előadásokról jutott eszembe. CSÁKI JUDIT BESZÁMOLÓJA.
NEM KURVA, AKI FÉL EGYEDÜL Akik maradtak, Foglyok / 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 2019
Az Oscar-díjas Mindenki rendezője és a friss Oscar-nevezett Tóth Barnabás is a Rákosi-korszakban keresett és talált szíverősítő történeteket. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Hirdetés
VIKINGEK, VARÉGOK ÉS KELTÁK 20. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
A Titanic Északi fények-szekciójában láttunk egy kedves, közönségbarát finn zenés filmet (Miss Blue Jeans) a punk érából a felnőtté válásról, egy közepes második világháborús dán drámát (Ebben az életben) az ellenállásról és egy Bergmanra hajazó gyengélkedő svédet (Szőke nők) három nővérről. A beszámoló azonban a szekció másik három és sokkal izgalmasabb északi filmjéről szól. HUNGLER TÍMEA ÖSSZEFOGLALÓJA.
DIADAL Il Giardino Armonico / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013
Néhány éves szünet után ismét a Tavaszi Fesztivál vendége volt Giovanni Antonini és méltán világhírű milánói együttese, az Il Giardino Armonico. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
MINDENTŐL FÜGGETLENÜL Hungarian Showcase 2013 / Kedd, szerda, csütörtök
Az előző beszámolóban már érintettem a függetlenség kérdését, most van itt az ideje a kifejtésnek: a showcase soron következő három napján látható kilenc előadásból hetet budapesti független színházi csapatok készítettek. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ.
UNORTODOX Váratlan segítség a Hungarian Showcase-nek
Pörög a Hungarian Showcase, a százhúsz regisztrált külföldi vendég – szakújságírók, fesztiválszervezők, rendezők, producerek – szorgalmasan nézik a kiválasztott előadásokat, és még szorgalmasabban kérdezgetik az őket kísérő szervezőket, kritikusokat. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
MÉG EGYSZER, ELÖLRŐL Hungarian Showcase 2013 / Szombat, vasárnap, hétfő
Először meglepődöm, aztán arra gondolok, hogy nem lesz ez így jó, végül pedig belenyugszom: ha egyszer ez a helyzet, akkor miért is kellene úgy tennünk, mintha minden rendben lenne a magyar kultúra háza táján? JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.
KŐBE FARAGOTT ŐRÜLET Bruno Dumon: Camille Claudel 1915 / 63. Berlinálé
Őrület vagy zsenialitás? Paranoia vagy megszállottság? Bruno Dumont francia rendező a tragikus sorsú szobrásznő, Camille Claudel történetét viszi filmre. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
SZERELMI ÖRÖKSÉG Richard Linklater: Before Midnight / 63. Berlinálé
Szerelemről beszélgetni olyan, mint építészetre táncolni – szokták mondani. Linklater ezt megcáfolva a Before-trilógiával bizonyítja, hogy mennyire elgondolkodtató, megindító és szellemes tud lenni az érzelmek kitárgyalása. A Before Midnight 35 és 45 között kötelező, de plusz-mínusz 10 év sem akadály. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
A DEPRESSZIÓ TÚLSÚLYOS PARADICSOMA Ulrich Seidl – Paradies: Hoffnung / 63. Berlinálé
Ironikusan a remény alcímet viseli a kilátástalanság három tablóját felvonultató Paradicsom trilógia utolsó darabja. A kegyetlen osztrák rendező zseniális emlékműve a bennünk lakozó semmiről. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
ÉLETEK (DALBAN) ELMESÉLVE Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál 2012 / Kolozsvár
Az Interferenciák idei kiadása kicsit talán hosszúra sikeredett – legalábbis azok számára, akik végigkövették a teljes fesztivált –, ám megérte a közel kéthetes gyűrődés: a huszonegy előadás összességét kiemelkedő minőség jellemzi. VARGA ANIKÓ BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ.
Hirdetés
LE TUDNÁL-E HÁNYNI EGY ZÁSZLÓT? Desiré Central Station 2012 / Szabadka
– avagy pszichofizikai színház a volt Jugoszlávia tagországainak színházi műhelyeiben. Mit jelent ma a testvériség és egység? Hol húzódnak a kollektív bűnösség határai? Terápiás hely-e a színház? Kirobbanthat-e forradalmat a művészet? MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA, 2. RÉSZ.
PSZICHOFIZIKAI KÖZÁLLAPOTOK Desiré Central Station 2012 / Szabadka
Néha úgy érezzük, a Balkán túl közel van hozzánk, néha meg elérhetetlenül távol. A volt Jugoszlávia fiatal színházcsinálói országhatároktól függetlenül ugyanazokra a közéleti problémákra keresik a magyarázatot. A múlttal való szembenézésben is előrébb járnak nálunk. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA, 1. RÉSZ.
HANGOK KÍVÜL ÉS BELÜL Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál 2012 / Kolozsvár
A kolozsvári Interferenciák fesztivál harmadik kiadása zene és színház viszonyának témájára épül, s bár ez az ernyő, mint lenni szokott, nem fedi le a teljes programkínálatot, a tematikus megközelítés nem erőltetett, produktívan működik. VARGA ANIKÓ BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.
KISEBBSÉGI ÉS SZÍNHÁZ Interetnikai Színházi Fesztivál 2012 / Nagyvárad
A most hatodik alkalommal, ezúttal Nagyváradon megrendezett Interetnikai Színházi Fesztiválnak van egy ikerpárja az erdélyi fesztiválpalettán, a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokvium. Mindkét rendezvényre kétévente, felváltva kerül sor, és koncepciójuk ugyanaz: a romániai kisebbségi színházak felvonultatása. VARGA ANIKÓ BESZÁMOLÓJA.
TÖBB A SHOCKNÁL Budapest Horror Show / Titanic Filmfesztivál
A heti premierek közül az Amíg alszol című spanyol thriller a Titanic háromnapos, Halloweenre időzített horror fesztjének műsorába is bekerült, bizonyítván, hogy a magyaroknak a vetítőtermekben is kell a frász. HUNGLER TÍMEA ÖSSZEFOGLALÓJA.
FELSZABADÍTANI A KREATIVITÁST! Kortárs TáncGenerációk Szemle / Trafó, MU Színház, Nemzeti Táncszínház
A művészet az utcán, a plázában, a piacon, a metrón, a mozgólépcsőn, az építkezésen, az aluljáróban, akárcsak a valódi hajléktalanság, a demokrácia iskolája. KRÁLL CSABA ÖSSZEFOGLALÓJA, 2. RÉSZ.
BILLEG A HOKEDLI Építészet Hónapja 2012
Október első hétfője minden évben az építészet világnapja, jelmondattal és állami díjakkal, ahogy az ilyen jeles területnek dukál. A jeles terület azonban pillanatnyilag cseppet sem érzi jól magát – közhely, hogy a válság legnagyobb vesztese az építőipar. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.
FELSZABADÍTANI A KREATIVITÁST! Kortárs TáncGenerációk Szemle
Ha csak a címben szereplő egyetlen mondatot töltötte volna meg tartalommal az Angelus Iván alapította és irányította Budapest Tánciskola (BUTI) fennállásának cirka húsz éve alatt, már akkor is azt mondhatnánk, megérte. KRÁLL CSABA ÖSSZEFOGLALÓJA, 1. RÉSZ.
EGY, KETTŐ, SOK 47. Maribori Színházi Fesztivál
Írjuk le külön is, mert lényeges a szám: negyvenhetedik alkalommal rendezték meg Mariborban Szlovénia legnagyobb színházi fesztiválját, amire idén – mivel a város Európa Kulturális Fővárosa – a szokottnál is nagyobb figyelem irányul. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.