A labda, mint tudjuk, kerek, sőt: gömbölyű. Erre nem lehet elégszer rácsodálkozni. Ha kortársi fociprózánk gyarapszik egy-egy művel, sokan felkapják a fejüket: szépírói munka, a futballról, ma?! De ami a fociról, sosem csak a fociról. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
„Célszemély”: a társadalom – ez az alcíme Gervai András új könyvének, s hiba lenne első látásra hatásvadásznak ítélnünk e címadást. A Kádár-kori állambiztonság működését és Gervai közhasznú kutatói érdeklődését is érzékletesen leírja ez a totalitást jelző megfogalmazás. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Szekfű Gyula (1883-1955) a XX. század egyik legnagyobb és minden bizonnyal legnagyobb hatású magyar történésze volt. Három nemzedéke ma újabb nemzedékekre hat. Most megjelent az első nagymonográfia életéről és koráról. RADNÓTI SÁNDOR KRITIKÁJA.
A szerző újabb, életet-életeket áttekintő számvetésregényeiben rövid, határolt időkeretek (Négy hét az élet, 2011 stb.) és a bennük felidézett hosszú évtizedek ütköztetését oldja meg változatos narrációs technikákkal. Ezúttal hét napba sűrűsödik negyven esztendő. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Lehet-e egy könyv egyszerre tragikus hangoltságú művelődéstörténeti csemege és katartikus olvasmányélményként az olvasó tudatába égő, remekül megírt történelmi regény? Péterfy Gergely megrázó és mélyen lehangoló új könyve egyértelmű választ ad erre a kérdésre. POGRÁNYI PÉTER KRITIKÁJA.
A regényműfaj alakulását, saját epikai törekvéseit évtizedek óta nagyszabású történeti-esztétikai elemzéssorozatban nyomon követő író tavasszal megjelent II. világháborús regényéhez immár egy I. világháborús tárgyú esszéjének gondolatait is értelmezői segítségül hívhatjuk. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Kétségtelen tény, hogy Háy Jánosnak „kijárt” már egy monográfia. Műveinek recepciója bőségesnek mondható, ám hogy azokról kimerítő tudományos diskurzus folyna, semmiképp sem állítható. PÁL SÁNDOR ATTILA KRITIKÁJA.
A kiadó nagyítót is mellékelhetett volna az indokolatlanul apró betűfokozattal szedett „novellinók” mellé. Bár igaz, ami igaz, a kicsinyítés e prózának épp olyan alapfogása, mint a nagyítás, túlzás. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Ha valaki valamely okból és valamilyen módon igencsak megszorul, a nála egy fokozattal gyengébbet kezdi szorongatni a remélt megoldás érdekében. A kisregény e társadalmi-pszichológiai képletre mintázza prózamodelljét. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Kezdhetjük az olvasást a végén: az utószó a madárhoz kapcsolódó fény-, éj-, tükör-, ostobaság- és halálszimbolikába, a bagoly/kópé rokonításba is beavat. Aki hagyományosan az elejéről indul, mottók felől találja magát a zoogrammatika hangzásrengetegében. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
Régóta kerestem ezt a könyvet. Jóval azelőtt, hogy tudtam volna a létezéséről. A papírszagú irodalommal, légből kapott (ál)filozófiai-esztétikai tézisékkel, semmiből kreált, unásig ismételt, erőltetett történetekkel fertőzött szövegek után Jászberényi Sándor könyve tág tér friss levegővel. AYHAN GÖKHAN RECENZIÓJA.
Schein Gábor nemrégiben megjelent novelláskötetének címe: Megölni, akit szeretünk. Vajon kit ölünk meg, akit voltaképp szeretünk? Ha szeretjük, hogyan ölhetjük meg? Szerethetjük, akit megölünk? Létezik feloldása ennek az ellentmondásnak? TOROCZKAY ANDRÁS RECENZIÓJA.
Gondosan szervezett motívum- és szövegismétlődések variációi sarjasztják a háromgenerációs történet kompozícióját. A cím kicsinyítő képzőjének keserű árnyalata nem egy vagy több sors „kicsinységére”, hanem a boldogságot ritkán ismerő peremlét alászállására vetül. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Csaplár Vilmos nagy bőséggel termeli a közép-hosszúságú regényeket, ezeknek közös jellemzőjük, hogy viszonylag nagyobb korszakokat dolgoznak fel, történelmi beágyazottságúnak szereti feltüntetni az epikus anyagát, és sok szálon futtatja a cselekményt, amely néha szinte csak egy-egy véletlenszerűnek tűnő epizódban lesz utóbb értelmezhető az olvasó számára. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.
Következő verseskötetéről, a műfordítás lehetőségeiről, művészetről, Magyarországról és a másság társadalmi elfogadottságáról beszélgettünk Gerevich Andrással. AYHAN GÖKHAN INTERJÚJA.