Anton Pavlovics Csehov, aki 44 évesen halt meg, vajon ismerte-e az életközépi válságot? Sajátlag talán nem – hiszen a húszas évei elejére esett az élete közepe –, de azért volt orvos és főleg azért volt író, hogy amit lát, azt megértse és ábrázolni is tudja. (A tehetség a személyes tapasztalat nélküli tudás – valahogy így fogalmazott Spiró György.) Mindenesetre színpadra írt Csehov számos olyan hőst, akinek az élete megfeneklett. Akik unatkoznak, vagy megcsömörlöttek, vagy búskomorságba estek, vagy testi-lelki betegek. Végeérhetetlen tél után nőzésbe bonyolódnak, aztán csak fájnak egész valójukban, mint Platonov. Vagy olyasmin siránkoznak, amin Ványa bácsi, hogy Schopenhauer lehetett volna belőle. De nem lett (dadus). Vagy itt van Ivanov, akinek elmúlt a felesége iránti szerelme – nem maradt a helyén elég szeretet meg tisztelet –, és mindentől elment a kedve. A munkától, a társaságtól, reggeltől, estétől, hétköznaptól, ünneptől. Depressziós, cselekvésképtelen és kicsit bűntudatos, legalábbis verbálisan. (Zátonyra futott élet, mi dolgom evvel – mondta Bereményi Géza a Cseh Tamás szájával. Hogy ne hagyjak ki senki fontosat az asszociációs láncból.)

A Miskolci Nemzeti Színházban Harsányi Attila Ivanovja úgy tudja sötét, merev arccal némán végigülni a születésnapi estét Lebegyevéknél egy hosszú, piros dívány harmadánál, hogy árad róla a rezzenetlen közöny, az érdektelenség. Amikor az előadás elején viseltes frottírköntösben kijött a kuckójából – egy görgethető faházacskából, talán kerti lak, amit használatba vett, hogy egyedül lehessen és távolabb a háza népétől –, akkor még csak annyit érzékeltünk belőle, hogy belemerül a mobiljába és nem vágyik senki társaságára. Főleg nem Borkinéra, aki Fandl Ferenc révén nagydarab, harsány, praktikus, dolgos ember. És persze vicces is, mint afféle wannabe tréfamester. Meglepetésként puskát szegez Ivanovra, Lebegyevék estjére pedig egy felfújható testbáb segítségével kakaslovasként állít be. A puska egyébként csehovi puskának látszik, Borkin maga vette le a szoba faláról. Mi főleg a kis teraszt látjuk, ahová a légkondit és a fűnyírót pakolták. De ahogy bekukucskálunk az ablakon, észrevehetjük, hogy lóg egy-két kép és naptár is a falon. Amikor aztán a harmadik felvonáshoz Khell Csörsz díszlettervező befordítja a szobát, a belsejét mutatva felénk – íróasztal, laptop, mikrosütő, balra vécé, mögötte kis szauna, amit persze csak Borkin vesz használatba, de amíg bent van, addig is csupa fül. A vécé falára bizonyára Ivanov ragasztott cirillbetűs Mizantróp-plakátot, amelyen egy kaktuszfejű ember látható. Ha jobban belegondolunk, az elforgatás nyomán voltaképp mi nézők vagyunk a szoba kidekorált fala. A naptár.

Harsányi Attila, Mészöly Anna

Feltűnik még egy otthonos tárgy Ivanov zugában: egy textil kutyaágy a földön. Kutyának nincs nyoma, szóba sem kerül. Viszont függ a falon egy kutyaportré, amit Czvikker Lilla céltudatos Szásája észrevesz, megnéz, megfog. Szeretem azt a gondolatot, hogy Ivanov letargiája talán összefügg egy hosszan vele élő kutya elvesztésével. Szásáról egyébként elmondhatjuk, hogy a modora mostanra érdesebbre fordult a korábbinál. Elbert János fordításában még így szólt az őt köszönteni érkezett társasághoz: „Gyönyörű idő van, önök meg itt ülnek a fülledt szobában, uraim?!” A mostani szövege szerint – amely Perczel Enikő és Szabó Máté átdolgozása Gáspár Ildikó és Páll Antal szövegkönyvének felhasználásával (az utóbbi név Fodor Gézát jelenti, a Gáspár Ildikóval való párosítása meg a Katona József színházi Ivanovra utal) – így köszön be a ház vendégeihez: „Gyönyörű idő van, maguk meg itt szaunáznak a lábszagban.” A vendégek érdekes figurák. Csak potyázni szeretnének, enni, inni, de kitettek magukért, hoztak ajándékokat Szásának. Alkalmi papírtasakokkal a lábuk mellett üldögélnek. A legcsodálatosabb ajándék egy 1000 darabos szamovár puzzle. De a befektetésük aligha térül meg, és számíthattak is erre, mert a ház asszonya híresen smucig. Nádasy Erika Züzükéje legszívesebben egyetlen vendéget sem fogadna. Végig ott lángol az arcán a sértődöttség amiatt, hogy neki itt most kínálnia kell(ene). Nyolc darab csokis karika egy kistányéron – ennyit mér ki a köszönteni érkezettek számára. Érjék be a zenével. Ezúttal ugyanis Gavrila (Kacsenyák Gábor) nemcsak az alkoholista házigazda utántöltését biztosítja, hanem gitározik és csellózik is.

Közben Szása, vagyis Czvikker Lilla némán és mindenre készen figyeli Ivanovot. Tökéletesen érthető, hogy már kislányként beleszeretett a környék egyetlen valamirevaló férfijába. És hiába érzi, hogy zavaros viszony ez helyzetileg és érzelmileg egyaránt, mégsem tud lemondani róla. Pedig az apja – akit Gáspár Tibor nagy erővel játszik, alakítása kimagasló az előadásban – tanácstalanságában bármerről és bárhogyan megtámogatná a lányát, csak ne tegye tönkre az életét. A Lebegyevéknél játszódó felvonás végét Szabó Máté felcsigázóan dinamikusra rendezte. Szása szerelmet vall Ivanovnak, akinek hangjából meglepettség és tétova öröm hallik ki. Átrántva a lányt a kanapén az ölébe kapja és megcsókolja. Épp, amikor tüdőrákban haldokló felesége, Anna (Mészöly Anna) megérkezik. Az asszony köhögni kezd, rosszul lesz, összeesik. Az orvos lélegezteti, a vendégek körülállják, mint egy utcai baleset áldozatát. Mészöly Anna Annája bájosan, mély érzéssel vívódó nő. A színésznő alakításában valami különös lebegéssel próbál úrrá lenni helyzetén, amely lebegést szépen szolgálja Füzér Anni jelmeze is, a könnyű, fényes kék ingblúz, a mintás, bő nadrág. Ez az Anna tudja, hogy mit nem szabad tenni – például bármit ráerőszakolni a férjére –, de nem képes megállni, hogy Lebegyevékhez menjen Ivanov után. Van hozzá szolgálatkész kísérője, Feczesin Kristóf, vagyis a (jogos) felháborodástól folyamatosan forrponton lévő Lvov doktor. Ő nemcsak Ivanovot veti meg és ítéli el, de nagybátyját, Sabelszkijt is, aki Keresztes Sándor alakításában ugyancsak csupa elégedetlenség és önundor. (Az asztal kerek lovagja – mondja neki Fandl Ferenc Borkinja a vendégségben.) Keresztes Sándor Sabelszkij grófja jól megtermett, őszülő, bajusztalan (!) férfi. Plasztikusan zúgolódik, és bár végül nem viszi rá a lélek, hogy feleségül kérje Seres Ildikó tipp-topp Babakináját, de azt mindenképpen felróhatjuk neki, hogy Anna iránti gyengéd rokoni érzéseit csak akkor fejezi ki, amikor az asszony már meghalt, Ivanov pedig épp újranősülni készül.

A fotók forrása: Miskolci Nemzeti Színház

Szabó Máté érzékeny rendezésében Harsányi Attila nem az önsajnálatra hegyezi ki a címszerepet. Inkább valami értetlenség és dermedtség fogja el amiatt, hogy így lerongyolódott az emberi minősége. Halála beltéri ámokfutás. Ivanovunk legvigasztalóbb pillanata az, amikor kienné a maradék savanyúságot egy nagy befőttesüvegből. Mivel a keze nem ér le az aljáig, ezért a pisztolyával halászik ki magának egy uborkát. Az első felvonásban – ahol kétoldalt különböző székek sorakoznak, némely szereplők azokon ülve várják a jelenésüket – leül balra, a „valló székre”, s amikor ott monologizál, akkor az arcát kivetítik a jobb oldalon álló monitorra. Ez a kifejezési-mutatási eszköz később mintha elhalna az előadásban, de valószínűleg nincs is nagy szükség rá. Anélkül is látjuk és értjük Harsányi Attila életkedvét veszített Ivanovját.

Az előadás adatlapja a Miskolci Nemzeti Színház oldalán itt található.