Persze, Júdásnak nincsen igaza: nyavalyás harminc ezüstért elárulja a barátját. Ez megbocsáthatatlan – ő sem tudja megbocsátani önmagának sem. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A Miskolci Nemzeti Színház Déjà vu előadása méltányolható szándékkal létrehozott zenés-táncos történelmi tabló Magyarország elmúlt százegynéhány évének emblematikus pillanataival, jól összeválogatott zenékkel, de az idegen tájról érkező néző számára túl kevés helyi érdekkel. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
„És most lefényképezkedünk/ hogy mindörökre meglegyünk.” – szól az És most című kétsoros, ami nemcsak azért ötlik fel, mert Tandori Dezső nemrég hagyott itt bennünket, hanem mert erre az életünkkel teli, örökítő erejű, nagy előadásra is érvényes mondás. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Űrhajón érkezik a Hollandi a Dóm térre. Hol is lehetne magányosabb az ember, mint a kozmoszban? – teszi föl a kézenfekvő kérdést Szabó Máté Szegeden, 2016 nyarán. MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA.
A Katona bemutatta Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című darabját, és ad hozzá egy térképet, amelyen Magyarország a két Korea közt helyezkedik el. Pécstől kicsit délnyugatra ott van mindjárt Szöul. Ennyit Koreáról, mindkettőről. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban Koltai M. Gábor egy Tamási Áron-drámát dolgozott fel úgy, hogy az alapszövegből az idealizáló-nosztalgikus, lágy részeket kimosta, s helyette kötőelemként a Csík Zenekar zenéit használta föl. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
A Színikritikusok Díja legjobb jelmez kategóriájában jelölték Füzér Anni díszlet-és jelmeztervezőt a Nemzeti Színház Mephisto című előadásának jelmezterveiért. Szakmáról, előadásokról, tervekről és valóságról beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Vörös, barna, fekete függönyök ereszkednek, emelkednek, nyílnak, zárulnak. A fent, lent, előtér, színpadmély: a lejtmenetbe kapcsolt történelmi valóság színjátékként fordul mind a négy égtáj irányába. Színjáték két részben. Mégis szünet nélkül. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Ahogyan le szokás választani a szerzőt a narrátorról, úgy kellene függetleníteni a kiábrándult színészt az alázatosan megformált szereptől, és a leköszönő igazgatót a tevékeny rendezőtől. LÉNÁRT ÁDÁM ÍRÁSA.
A jó színház mindig rólunk és nekünk szól. Hogy a látottak megértésében mennyire fontos a mi kis fonnyadt ’itt és most’-unk, azt egyfolytában tudatosítja a nézőben a nyíregyházi Kasimir és Karoline. Tanulság: most sem a tükröt kell szidni. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Szerintem nincs az a remekmű, amelynek bármiféle hozzányúlás csak árthat: hozzányúlása válogatja. Na jó, a Milói Vénusznak ne ragasszák vissza a karjait… Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjét láttam. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.