Előfordul, hogy egy darab már kissé porosnak tűnő világát a kortárs politikai események új színekkel, aktualitással ruháznak fel. Úgy tűnik, ez most megtörténik Arthur Miller A salemi boszorkányok című művével is. Egyik szemünk sír. És a másik is. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Fandl Ferenc
A SZÁLEMI LEJÁRATÓKAMPÁNY
HÚZZAD CSAK! Jenbach Béla – Leo Stein – Kálmán Imre: Csárdáskirálynő / Miskolci Nemzeti Színház
Szerintem vitán felül áll, hogy a miskolci közönségnek jár a Csárdáskirálynő. És nemcsak azért, mert éppen kétszáz éves a színházuk, és ez elég nagy ünnep, hanem mert Jenbach Béla, a librettó szerzője a város szülötte. Nem mintha erről korábban lett volna tudomásom… CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A MISKOLCI TERÁPIA Kisfaludy Károly: A tatárok Magyarországban / Miskolci Nemzeti Színház
Ez a beteg annyi sebből vérzett már a születésekor, hogy kirurgus legyen a talpán, aki bármiféle beavatkozásra vállalkozik vele kapcsolatban. A Szőcs Artur és Cser Ádám által vezényelt népes medikussereg jóvoltából azonban a műtét nem csupán sikerült, de a beteg azonnal táncra perdült, sőt dalra is fakadt. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
FOKOS, GEREBLYE, NAGYHARANG Tóth Ede után és helyett Kovács Márton – Mohácsi testvérek: A falu rossza / Miskolci Nemzeti Színház
Mindjárt másfélszáz éves a Tóth Ede megírása környékén igencsak népszerű, majd a repertoárokról jó időre elpárolgott népszínműve: a Mohácsi testvérek harmadik nekifutásra hazahozták a reciklált történetet. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
AZ ÚR AZ ÉN PASTEUR-ÖM Tartuffe. Molière nyomán szabadon / Miskolci Nemzeti Színház
Szögezzük le villámgyorsan, amit már a színlap figyelmes olvasója észlel: ez a Tartuffe nem az a Tartuffe. Na de akkor melyik? Teszi fel jogosan a kérdést a nevetés közben a könnyeit törölgető néző. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
AZ ELNYOMOTTAK JOGOS HARAGJA Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline / Miskolci Nemzeti Színház
Amikor a miskolci Kasimir és Karoline első része véget ér, pár felháborodott néző azt mondja az előttem lévő sorban, hogy hazamegy, nem jön vissza a szünet után, mert ezt az üvöltözést nem bírja már tovább elviselni. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
MAGYAROK, SZERBEK, SZERELMESEK Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye / Miskolci Nemzeti Színház
Dúl a háború az országban, a magyarok és a szerbek egymás ellen (is) harcolnak, de a bácskai kisvárosban egymás mellett kell élniük. A szerbeknek el kell viselniük a frontra készülő magyar katonák dajdajozását, erőszakosságát. Az elvesztett háború után viszont a magyaroknak kell összeszorított foggal átadni a hatalmat és tűrni a szerbek által újonnan kinevezett potentátok zaklatásait. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
AZ IRODALOM VISSZAVÁG Benkó Bence – Fábián Péter: Eklektikon 2048 / Miskolci Nemzeti Színház, k2 Színház
Előrebocsátom, utólag is nagyon sajnálom, hogy nem láttam a k2 miskolci trilógiájának korábbi két részét, csak ezt a harmadikat, az Eklektikon 2048 pándimenezionális végjátékot. Az előadás persze az előzmények ismerete nélkül, önmagában is megáll. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
MÉG TOLSZTOJ IS BEKÖSZÖN Csehov: Három nővér / Miskolci Nemzeti Színház
A Három nővér a drámairodalom egyik olyan hegycsúcsa, amelyre a legtöbb rendező valami egyéni mászástechnikával igyekszik feljutni. A csúcs meg csak áll, nem rezdül. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
KÖZHANGULAT Martin McDonagh: Hóhérok / Miskolci Nemzeti Színház
Béres Attila rendezésében a helyszínváltásokkor egy vetítővászon ereszkedik a színpadnyílás elé, amelyen a közhangulatot láthatjuk. Micsoda szerencse, hogy nem ez a közhangulat dönt a halálbüntetés visszaállításáról. Miközben nézem, megszűnök demokratának lenni. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
IDŐUTAZÁSOK Georges Feydeau: A hülyéje; Elza, vagy a világ vége / Miskolci Nemzeti Színház
A két miskolci előadás két távoli bolygó szülötte. A hülyéje, mondhatni, szabatos, klasszikus bohózat, az Elza, vagy a világ vége abszurd színjáték, amely kétségkívül vicces víziót hoz színre. Az Elza jut messzebbre. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
CSÚCSRA JÁR Móricz Zsigmond: Kivilágos kivirradtig / Miskolci Nemzeti Színház
Végtelenül gazdag előadás: nemcsak a húszas évek numerus claususos világát idézi meg, de az örök magyar agóniát; a pusztulást, az életörömöt, a szépséget. A miskolci társulat tündököl Móricz ragyogásában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
ROMULUS TOJÁSA Dürrenmatt: A nagy Romulus / Miskolci Nemzeti Színház
„Súlyos komédia, bár látszatra könnyű” – írta történelmietlen történelmi színművéről Dürrenmatt. Keszég László miskolci rendezésében szerencsésen megvalósul e kettősség. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
NÉGY FAL KÖZÖTT BOLDOGULNI Füst Milán: Boldogtalanok / Miskolci Nemzeti Színház
Füst Milán 1915-ben, a Nyugatban megjelent Boldogtalanok című drámája talányos mű. A sajátos szóhasználatra és elhallgatásokra, elharapásokra épülő szöveget Szabó Máté értelmezte és állította színpadra Miskolcon. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.