Miskolcon a túlhabzó Hollywood-hommage helyett a zenés-táncos romantikus komédiát bontották ki az Ének az esőben című musicalből. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Mindjárt másfélszáz éves a Tóth Ede megírása környékén igencsak népszerű, majd a repertoárokról jó időre elpárolgott népszínműve: a Mohácsi testvérek harmadik nekifutásra hazahozták a reciklált történetet. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Gergye Krisztián rendezésében július 8-án mutatják be Szentendrén Bella Máté és Karafiáth Orsolya „horror mjuzikel komédiáját”, a Macskadémont. A koreográfus szülővárosába is visszatér: a 40 éves Kőszegi Várszínházat ünneplő projektje augusztus 3-án emlékező performance-szal zárul. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
Nagy franc ez a Feydeau, és ebben a bohózatba hajló vígjátékban, a Bolha a fülbe címűben túl is tolja a biciklit. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Amikor a nyitány után Max Bialystock, a Broadway hullócsillaga egyszer csak új Rusznyákként hivatkozik önmagára, a néző rájön, hogy alighanem egy non-replica verziót fog látni a Producerekből. De még mennyire, hogy azt! JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Anatevka Ukrajnában van. Sólem Aléchem regényének, novelláinak helyszíne életre kelt. Előbb a musicalben, aztán a valóságban. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Nézz szembe a félelmeiddel! – mondja Vinnai András Vojáger című darabja bonyolultan és viccesen a Kőszegi Várszínház színpadán Keszég László rendezésében. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Végtelenül gazdag előadás: nemcsak a húszas évek numerus claususos világát idézi meg, de az örök magyar agóniát; a pusztulást, az életörömöt, a szépséget. A miskolci társulat tündököl Móricz ragyogásában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Látványos akció és veretes dikció kényes egyensúlyát hozza létre Szőcs Artur a miskolci társulattal, amikor Euripidész ma is érvényes gondolatait egy futófényekkel dekorált lebujban mondatja el. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
„Súlyos komédia, bár látszatra könnyű” – írta történelmietlen történelmi színművéről Dürrenmatt. Keszég László miskolci rendezésében szerencsésen megvalósul e kettősség. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
A mi hosszan elnyúló, feldolgozatlan nemzeti tragédiánk és Örkény zsenialitása együttesen szükséges ahhoz, hogy elmondhassuk: a Tóték nem akar klasszicizálódni. Nem akar, az istennek se! LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Lakásszínház az alkotók oldaláról azért van, mert „színház nélkül nem lehet” – ahogy Csehovnál mondja Szorin a Sirályban. (Nota bene, Trepljov tavi színpada is lakásszínház, mi más.) És nézői szempontból is ugyanezért van – vagy ezért lesz, egyre inkább. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.