Előfordul, hogy egy darab már kissé porosnak tűnő világát a kortárs politikai események új színekkel, aktualitással ruháznak fel. Úgy tűnik, ez most megtörténik Arthur Miller A salemi boszorkányok című művével is. Egyik szemünk sír. És a másik is. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Na most akkor mit gondoljon a szegény néző erről a Hedda Gablerről? Hogy egy rémes alak, akinek az okoz örömet, ha tönkreteszi mások életét, vagy hogy áldozat az istenadta, még ha saját maga áldozata is? Szóval ez dilemma, nem kicsi.. és nem is Ibsené. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Hosszú idő után az egyik legkimunkáltabb előadás, ami úgy szól a magyar történelemről, hogy el is tartja magától a tárgyat, és alá is merül benne. Ez így elég szerencsés kombó. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Mintha csak szaporodna azoknak a történeteknek a száma, amikről úgy érezzük, időről időre újra el kell őket mondani. Az ok egyszerű: az évszázadok alatt nem tanulunk semmit, cserébe viszont folyamatosan felejtünk. Kohlhaas legyen a talpán, aki ma győzni tud. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Amíg ebben az országban élünk, nem lehet nem játszani A revizort. A gyakorlott színháznéző már előre dörzsöli a tenyerét: vajon kinek és hogyan szól majd be az új bemutató nyíltan vagy burkoltan? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Majdhogynem lehetetlen vállalkozás színpadon megmozdítani Bulgakov nagyregényét. A legújabb, miskolci premier estéjén is leginkább a próbálkozás tényét értékeltem. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A 30. THEALTER is majdnem elmaradt a világjárvány miatt, s hogy mégis sikerült megrendezni, azzal a csapat igen jókor jött gesztust tett a színháziak és közönség felé is. Még az utolsó három napon is meghatott, hogy a törzsközönség rendületlenül viselte a maszkot a zárt terekben: le sem tagadhatnák a színházhoz való makacs ragaszkodásukat. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
A Három nővér a drámairodalom egyik olyan hegycsúcsa, amelyre a legtöbb rendező valami egyéni mászástechnikával igyekszik feljutni. A csúcs meg csak áll, nem rezdül. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Végtelenül gazdag előadás: nemcsak a húszas évek numerus claususos világát idézi meg, de az örök magyar agóniát; a pusztulást, az életörömöt, a szépséget. A miskolci társulat tündököl Móricz ragyogásában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.