Soha ennyi programot nem kínált még az Újszegedi Szabadtéri Színpad, mint idén nyáron, amikor június 22. és augusztus 20. között a zenés műfajoké lesz a főszerep: négy színházi produkcióra és öt koncertre várják a szervezők a közönséget. HOLLÓSI ZSOLT AJÁNLÓJA.
Fesztivál
Hirdetés
A SAKKTÓL AZ ANCONAI SZERELMESEKIG
AHOL A KÉPSZERVEZÉS KURIÓZUM 6. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, Szeged
Minden eddiginél gazdagabb off-program és több, mint 1500 percnyi mozgókép várta az érdeklődőket a 6. Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon, ahol a napjainkat leginkább meghatározó problémakörök mellett (menekültválság, közösségi média) lenyűgöző, társművészeteket bemutató alkotásokkal találkozhatott a közönség. CSOMÁN SÁNDOR BESZÁMOLÓJA.
„KÁEURÓPA” KÖZEPÉN TESZT Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó 2022
Amikor megérkezünk az „esernyős utcába” – a TESZT tán legfontosabb emblémája ez, a színes esernyők a fejünk felett –, tudjuk, mire számíthatunk. Az eurorégiós találkozó műsorát ugyanis válogatják – a hazai agyondotált fesztiválokat nem feltétlenül –, vagyis vagy jó, vagy kevésbé jó, de mindenképp érdekes produkciók várnak ránk. CSÁKI JUDIT BESZÁMOLÓJA.
Hirdetés
AZ ELTŰNT KIAROSZTAMI NYOMÁBAN Jafar Panahi: 3 arc / Cannes-i Nemzetközi Filfmesztivál 2018
Elkeseredett kamaszlány kétségbeesett gesztusából az iráni társadalom komplex problémái bomlanak ki a hazájában páriaként forgató Panahi varázslatos filmjében. Az Arany Pálma egyik első komoly esélyese. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
NYAKUNKBA ÖMLIK A DONYECKI SZAR Szergej Loznyica: Donyeci történetek / Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 2018
Egyetlen puskalövés nélkül sokkol a háború észbontó őrülete Szergej Loznyica új, témájában és megközelítésében merész, abszurdba hajló remekében. Katonák, képviselők, menekültek és statiszták valahol a kelet-ukrajnai front környékén. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
AJÁNDÉK EZ A NAP? Szilágyi Zsófia: Egy nap / Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 2018
Sivító gyerekek, túlterhelt szülők és a körülöttük lüktető Budapest – egy háromgyerekes család zaklatott hétköznapjának felkavaró története. A cannes-i fesztivál évek óta kárhoztatott férficentrikusságát rendezője és fókusza révén idén egy remek magyar film oldja. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
„EZZEL ÚJNAK ÉRZED MAGAD?” Mi a kortárs? / Stereo 5 Fesztivál, Trafó
A címben szereplő provokatív kérdést Szabó Székely Ármin tette fel a Stereo 5 Fesztivál Mi a kortárs? címre hallgató konferenciáján. Hogy mitől és hogyan lesz új valaki a kortárs színházban, azt rendkívül nehéz megmondani, a kerekasztal-beszélgetésekből legalábbis ez derült ki. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
MI A SZÍNPAD? Hasse: Artaserse / BTF 2018
Kovalik Balázst nem érdekli Hasse operája, mint tudatosan felépített, saját dramaturgiával bíró műalkotás – az a valami, ami több, mint a részek összessége. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
CSAK JÓ MŰVEKET JÁTSZUNK Beszélgetés Kokas Katalinnal és Kelemen Barnabással
Idén harmadik esztendejéhez érkezik Kokas Katalin és Kelemen Barnabás Fesztiválakadémiája. Az alapítókat nemcsak a július 23-án induló fesztivál programjáról, de a kamarazene határairól és a hegedűtanároknak kijáró háláról is beszéltettük. LÁSZLÓ FERENC INTERJÚJA.
AZ EGYÉNI SZABADSÁG ALAKZATAI 24. Lengyel Filmtavasz / Művész Mozi
A 24. Lengyel Filmtavasz megmutatta az ország filmművészetének rendkívüli sokszínűségét. ZALÁN MÁRK ÖSSZEFOGLALÓJA.
HÁTTAL AZ OPERÁNAK? Natalie Dessay a Zeneakadémián / BTF 2018
Ha egy énekes több évtizedes, diadalmas operai pályafutás után visszavonul a zenés színháztól, joggal feltételezhetjük: életében a színpad után most a pódium következik. A világhírű francia koloratúrszoprán esetében nem ilyen egyszerű a képlet. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.
MÁR A KUTYÁKAT IS IRTJA A GYŰLÖLETPOLITIKA Kutyák szigete / Titanic Filmfesztivál Nemzetközi Filmfesztivál 2018
Wes Anderson új animációja, a Kutyák szigete egy szerethetően rongyos mesefilm kutyabarátságról és gyűlöletkeltésről, és arról, hogy csak szavak nélkül értjük igazán egymást. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Hirdetés
KERESD AZ ÁLLOMÁSON MALEVICSET Alekszej German: Dovlatov / Let’S CEE Fesztivál, Bécs és Berlinálé 2018
Az elnyomó rendszerben való létezés hétköznapi és elvi problémái tárulnak fel az ikonikus emigráns író életének hat napja alatt. Berlin után Bécsben is lenyűgözött ez az ellentmondásos film. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
HOSSZÚ SNITTEK ÉJSZAKÁJA Directions és Marița / Let’s CEE Fesztivál, Bécs
Hol nyúzott éjszakai taxisok keringenek Szófia utcáin, hol egy román család néhány tagja kerekedik fel egy sok évtizedes Daciával – két egybecsengő film a bécsi Let’s CEE Fesztiválról. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
EGY PILLANATBA SŰRÍTVE Leonard Bernstein: A Quiet Place / BTF 2018
Bernstein A Quiet Place című operája annyira nyomasztó és antikatartikus, hogy az egyenes út a katarzishoz. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
HÖLGY ZONGORÁVAL Martha Argerich és a Kremerata Baltica / BTF 2018
Martha Argerich fokozott érdeklődéssel várt hangversenye a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik fénypontjának ígérkezett. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
HOMOGÉN ÉS SOKSZÍNŰ 14 Berlini Fuvolista a Vigadóban / BTF 2018
Nyilván ismerik a zenészviccet: „Mi lehet hamisabb egy fuvolánál? Két fuvola.” És ha tizennégyen fújják ugyanazt a hangszert? CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.
BÉCSI BARBARO Yefim Bronfman és a Bécsi Filharmonikusok / BTF 2018
A Bécsi Filharmonikusok leszóltak a Parnasszusról, Yefim Bronfman, a modernség prófétája Bartók hazájába jött Bartókkal, a karmester Sztravinszkijra táncolt. Persze, mert mi mást tehetett volna? CSABAI MÁTÉ KRITIKÁJA.
KORAI EKSZTÁZIS James “Blood” Ulmer Odyssey Trio, Heavy Weather / Get Closer Jazz Fest 2018
A közönség valószínűleg nem volt felkészülve James “Blood” Ulmer zenéjének tömény gerjedelmére, a Heavy Weather mégsem érdemtelenül lopta el showt a fő fellépő elől. RÁTOSI MILÁN ÍRÁSA.
RÁERŐSÍTETTEK Maxim Vengerov és az Ulucan testvérek / BTF 2018
Első pillantásra csöppet esetlegesnek, határozatlan arculatúnak hatott az a műsor, amit a Maxim Vengerov és tanítványai a Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével a fesztivál április 3-i hangversenyén eljátszottak. Ám mindennek megvolt a maga oka, és a közönség végül is mind a tíz ujját megnyalhatta a koncert hallatán. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
RÁK, MAGÁNY, HÁBORÚ – IMÁDJUK! 6. Friss Hús Rövidfilmfesztivál
Úgy alakult, hogy az idei Friss Hús rövidfilmfesztivál erős és változatos felhozatalából a legnagyobb kedvenceink mind súlyos témákkal foglalkoznak. De nem kell megijedni, ettől még öröm nézni őket, egyébként pedig vetítenek szuper, vidám filmeket is a fesztiválon. BUJDOSÓ BORI AJÁNLÓJA.