Kiss Csaba darabja Nyinának azt a két évét beszéli el, ami az otthonról való távozásától a visszalátogatásig telt el, vagyis ami Csehov Sirályának 3. és 4. felvonása között történik. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Trafó
GYERE ÉRTE ÉS VIDD
ANYAGA A TEST Kálmán Eszter: A tó / Trafó
Ez a tó most nem az a tó, hanem egy másik, még akkor is, ha megidézi azt a tavat, mármint a hattyúkét. A Csajkovszkij-balett csak anyag, s mint minden ebben az előadásban, alárendelődik a rendező anyag iránti érdeklődésének. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
„KEZDEK TISZTÁBA JÖNNI MAGAMMAL” Beszélgetés Eke Angélával
Eke Angéla öt színházban játszik. Van, hogy főszerepet, van, hogy szinte láthatatlanul mozgat bábot, és van, amikor a szerelemprojektjével utazik világ körüli turnéra. Saját bevallása szerint még keresi magát, és mindenfelé szét akar nézni. PAPP TÍMEA INTERJÚJA.
HOL A FÓKUSZ? Almássy Bettina: Családi Al-Bumm / Trafó
Ősbemutató a Trafóban. Színházi keresés, kutatás, kísérletezés. A nagyváradi Szigligeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara és a Tomcsa Sándor Színház dráMÁzat II. című pályázatának egyik díjnyertes darabja a kísérlet alanya és tárgya. SZEMERÉDI FANNI KRITIKÁJA.
A KÖZHELY SZÍNEVÁLTOZÁSA FRENÁK SZÍNPADÁN Frenák Pál Társulat: Lutte / Trafó
A címet persze lopom, de hát tolvajtól lopni nem bűn, lépjünk is tovább a címproblémán. Frenák Pál új darabjában szinte minden tánccal kapcsolatos közhely előkerül: a tánc harc, ösztön, agresszió, öröm, szex, halál. Küzdelem a gravitáció ellen. Hogy történhet meg mégis, hogy a Lutte működik, mi több: nagyon jól működik? DOHY ANNA KRITIKÁJA.
EGY VIRTUÁLIS KALANDOR Hiroaki Umeda: Drives & Holistic Strata / Trafó
Ritka, hogy egy külföldi alkotót másfél éven belül ugyanazzal a darabbal visszahívjon a Trafó, Hiroaki Umeda újrázásának ezúttal azonban más, hiúságunkat erősen legyezgető apropója is volt, az általa komponált és magyar táncosokkal készült Drives premierje. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
AZ ÉJSZAKA, AMI DÉLELŐTT KEZDŐDIK Színházak éjszakája 2016
Tizenkét órányi nonstop imprózás, nyilvános próbák, kulisszajárás, beszélgetések, előadások és tapsrend-turmix, amelyben Kulka Jánost újra a színpadon láthatta a közönség: ez volt az idei Színházak Éjszakájának néhány elkapott pillanata. KÓNYA RITA VERONIKA BESZÁMOLÓJA.
KICSIK ÉS NAGYOK Színház és tánc a Szigeten / Sziget Fesztivál 2016
Három vagy háromezer főnek egyaránt kell, és lehet is színházi vagy táncelőadást csinálni. A Szigeten idén a szélsőségekkel nem is volt gond. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
FORDUL A KOCKA Mundruczó Kornél – Proton Színház: Látszatélet / Trafó
A Látszatélet dokumentarista alapozottságú kísértethistória, Mundruczó Kornél összetéveszthetetlen modorában elbeszélve. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
EGYSZERŰ TÖRTÉNET KUTYÁVAL Kárpáti-Fábián-Benkó: Dongó / k2 Színház, Trafó
A k2 Színház csapata – sokáig úgy tűnt – két ujjal csippentve nyúlt a témához, „mintha” dokumentarista igénnyel, és nagy színészi kísérletező kedvvel. PROICS LILLA ÍRÁSA.
NEM JÖTT A JÁNOS Kelemen Kristóf: Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk / Trafó
Vajon pofátlanság vagy jogos kritika egy 69-es színművészetis előadás kapcsán a várt nézőgyalázás helyett az alma mater és a tanárok gyalázását választani? Végül is ez a tétje Kelemen Kristóf rendezésének. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
EZT A FAJTA SZÍNHÁZAT SZERETEM Beszélgetés Tímár Évával és Meszléry Judittal
Bár közös színházak kötik össze pályájukat, színpadon még sosem játszottak együtt. Most sem, de a Trafóban szinte egy időben láthattuk a TÁP Színház Babahajó című előadását Tímár Éva szereplésével és a Krétakörtől A harag napját, melyben Meszléry Judit játszik. Ez szülte az alkalmat, hogy együtt üljünk le beszélgetni régi időkről és új színházi formákról. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
„AZ ÁLLAMI GONDOZOTTAK HETVEN SZÁZALÉKA ÉRINTETT” Schermann Márta: Árvaálom / Trafó
Az Árvaálom című, egy éves projektről és az abból készült előadásról, amit a Trafóban láttunk. PROICS LILLA ÍRÁSA.
BETONON SARJADÓ VADVIRÁG Caroline Laurin-Beaucage & Martin Messier: Soak / Trafó
A Trafó Koreográfusok új utakon-sorozatában volt látható a kanadai alkotópáros, Caroline Laurin-Beaucage és Martin Messier Soak című produkciója. A nézői tűrőképesség határait alaposan próbára tévő, egyszersmind izgalmas munka zene, fény és tánc real time-boszorkánykonyhájába csalta a vállalkozó szellemeket. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
MINT A LEGYEK Forte Társulat: A te országod / Trafó
Horváth Csaba nem híve a pamfletszerű, beszólogatós politikai színháznak, darabválasztásai mégis egytől egyig aktuálisak és politikusak, a legégetőbb társadalmi problémákba tenyerelnek bele. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.