Sokadszor bizonyosodik be: csupán jobb híján jelölhetünk egy színházi előadást a drámaíró nevével és a darab címével. Amit a Nemzeti Kaszás Attila Termében látunk, színházi értelemben egyik irodalmi előzménye segítségével sem írható le megközelítő pontossággal. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Térey János, miután átigazolt a Libri Kiadóhoz, rögtön két kötettel is jelentkezett. Az egyikben esszéit gyűjtötte össze (Teremtés vagy sem), míg a másikban az 1997-ben más címen (Termann hagyománya) már napvilágot látott novelláit adta újra közre, azokat jelentősen átdolgozva. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.
A színikritikusok szerint az elmúlt évad legjobb új magyar drámája Székely Csaba Bányavirág című darabja. UNGVÁRI ZRÍNYI ILDIKÓ INTERJÚJA.
Térey János első esszékötete a fülszöveg és a hátlapon olvasható részlet alapján nem elsősorban a szerzőt szándékozik közel hozni, noha az Apollinaire-től választott mottó önazonosításra vállalkozik és meglevő tudást kínál. SZOLCSÁNYI ÁKOS ÍRÁSA.
Kevésbé kacifántosan: önmegvető embergyűlölő. Mizantróp, aki embersűrűben kerülné az embereket, önmagától is szabadulva. Jelképes erejű, hogy a Katona József Színház Mizantrópjának címszereplője, Fekete Ernő játssza vendégként a Radnótiban Mátrai Ágostont, a főhőst. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A kritikusok nagy elvárásokkal fordultak Térey János új műve felé. Téreyt tisztelet övezi a magyar irodalmi életben, komolyság sugárzik alkotói személyiségéből. A Protokoll című „regény versekben” azonban vegyes, ellentmondásos kritikai fogadtatásban részesült. RADICS VIKTÓRIA KRITIKÁJA.
Tennessee Williams Orpheusza után Térey Nagy Jeremiása is alászáll a Gobbi Hilda Színpadon. Antal Csaba forgáselvű díszlete ezúttal a közönséggel köröz néha: a fantáziált közeljövő debreceni metróállomásait járjuk be. Ám Jeremiás helyett nem tehetjük meg a sorsösszegző utat. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Ha tehetném, sem hasonlítanám össze a Krétakör előadását s az annak alapján készült mozgóképet, a két Mundruczó Kornél-rendezést. Nem is tehetem: a több mint öt éve keletkezett előadást nem láttam. Így az elemi erejű tv- (és mozi-) filmet vetítem újra magamban. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
„Játszódik Nagy Jeremiás elméjében. A szín: Debrecen mint akarat és képzet. Burjánzó nagyalföldi metropolisz, egy mintha-Debrecen. Se szebb, se csúnyább, mint a létező. Váratlanabb. Ami volt, és ami van; ami nincs már, és ami lesz vagy sohasem lesz: mindez együtt.” KERESZTESI JÓZSEF ÍRÁSA.
Térey János szalonvégjátéka szemkápráztató gyorsasággal vált tananyaggá. A Színművészeti Egyetem hallgatói most Bálint András rendezésében vizsgáznak a kortárs darabból, valamint az eszcájgzörejek előállítása terén szerzett jártasságukból. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Térey, Mundruczó, Krétakör – ebből a találkozásból csak jó sülhetett ki. A Budavári Sziklakórházban, majd az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben látható négyórás monstre előadásnak komoly rajongótábora született az elmúlt években. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.
Ironikus közhelyparádé, líraian áthevített örök és időszakos emberi ócskaság, valamint fád jelenünk gunyoros koturnusra állítása a Radnóti színpadán. Az Asztalizene előadása ritka mulatság. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
„A Nyugat nekünk magyaroknak a reformkor után a legnagyobb erkölcsi és szellemi megújulásunk” – írja Ottlik Géza egyik esszéjében. Az 1908-ban indult folyóirat idén száz éves. Erre emlékezik a Holmi legújabb, januári száma. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS ÍRÁSA.
Térey János új darabja furcsa, különleges élményben részesíti befogadóját – akár olvassuk a drámát, akár az előadást látjuk, első, meghatározó benyomásunk az, hogy valami egészen szokatlan művel, valami egészen meglepően stilizált műdarabbal találkoztunk. MARGÓCSY ISTVÁN KRITIKÁJA.