Szikszai Rémusz megrázó, emlékezetes, valószínűleg még hosszú időn át bennünk élő rendezést hozott létre a Radnóti Színházban. Az Oidipusz főhőse Robert Icke átiratában nem mitológiai alak, hanem korunk politikusa, aki a múlt titkait kutatja népszerűsége megerősítése céljából. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.
Birtokolhatunk-e valamit, aminek jogos tulajdonlása magunkban is kétségeket kelt? És szét tud-e esni valami, ami úgy jött létre, hogy előtte valami már szétesett, épp úgy, ahogy az ő előtte való is darabjaira hullott? S mi ez a kusza és hullámzó gubanc, amit családi életnek, esetleg nemzetnek hívunk? GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A Radnóti Színházban bemutatott 3tél című darab szerzője, Tena Štivičić Londonban élő horvát drámaíró. A mű egy zágrábi villában játszódik, amelynek egyik lakásában négy nemzedék asszonyainak-lányainak életét követhetjük három kimerevített idősíkban: 1945-ben, 1990-ben és 2011-ben. Az előadást Alföldi Róbert rendezte, a szerzővel pedig a január 27-i előadás után találkozhat a közönség. Vele beszélgettünk. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
Ennél többet nemigen tehettek volna az alkotók a darabbal, amely sajnos gyógyíthatatlan. Miként a benne ábrázolt társadalmi betegségek is gyógyíthatatlannak tűnnek. Ebben élünk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
A látványos képek, a kimondott dialógusok s a szereplők cselekvései paralel módon mesélik el, mi történik a külvilágban, s mi megy végbe hőseink pszichéjében és privát történetében. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A kurrens magyar történelmi film továbbra is képtelen úgy elmesélni egy valóban vászonra kívánkozó történetet, hogy közben túllépjen a korlátolt, szigorú értelemben vett jó-rossz bináris oppozíción. A jelenség alól a Hadik sem kivétel, sokkal inkább a szabály. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Igazán hangulatos a Kályha Kati című előadás első felvonása. Kocsma, kályha, kedves kocsmáros, szórakoztató buffo-páros (nem énekelnek ugyan), jövés-menés, tablóféleség. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Tűzzel játszik az, aki a sebesen táguló vizuális kultúra összefüggésében kívánja ráirányítani a figyelmet a folyamatosan szűkülő olvasáskultúra értékeire és fontosságára – elsősorban vizuális eszközökkel. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
A Centrál Színház nézőterére lépve tényleg úgy érezhetjük magunkat, mintha egy tévéstúdió kulisszáival szembesülnénk. Vibráló képernyők, kamerák, a műsorvezető pultja, mögötte a szerkesztői szoba. A képernyőkön pedig különböző hírműsorok látszanak – a hetvenes évekből. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Egy fiatal idealista Brüsszelbe futkos, hogy egész Nyugat-Európát az ország ellen hangolja. Vajon sikerrel járhat-e lendülete akkor, amikor ellenfele az öregedő despota, aki körül komoly talpnyalósereg liheg a koncért? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Ha nem úgy állnak a csillagok és nem akkor kerül be az SZFE-re, valószínűleg másba kezd, de legalábbis másként. Hogy mennyire fér meg valakiben két teljességet kívánó létforma, a független és a kőszínházi, hogyan lehet mindezt összeegyeztetni, erről is beszélgettünk Andrássy Mátéval. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
A Radnóti Színház az évad harmadik bemutatóját már nem tudta megtartani a járványhelyzet miatt, de a Don Carlos rendezője, Nagy Péter István bizakodó a folytatást illetően. Online próbákról, generációs konfliktusokról és a hatalom önkényéről beszélgettünk. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
Egy házibuli után meztelen képek kerülnek ki az internetre az egyik lányról, amely képeket aztán a rendőrök megtalálnak a helyi vízilabdacsapat telefonján is. Nem a cyberbullyingról szól a Gina, ez csak történik benne. GERGICS ENIKŐ ÍRÁSA.
Régóta érik ez a beszélgetés. A kalandos sorsú rendező, Szikora János a rengeteg váltás és helyváltoztatás után lenyugodni látszik Székesfehérváron. Érdekes. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
Nem íróként vagy rendezőként ismerjük Botos Éva nevét, az általa gründolt csRSnyést most mégis a Színikritikusok díja várományosai között találjuk az évad legjobb független színházi előadásainak listáján. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.