Hirdetés

„ILYEN BÉKE JÁR”

Szálinger Balázs: Kályha Kati / Radnóti Színház
2023. jan. 28.
Igazán hangulatos a Kályha Kati című előadás első felvonása. Kocsma, kályha, kedves kocsmáros, szórakoztató buffo-páros (nem énekelnek ugyan), jövés-menés, tablóféleség. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Ha nem tudnám, ki írta a darabot, biztosan nem kortárs szerzőre tippelnék, de mivel tudom – Szálinger Balázs –, hát inkább pastiche-ra gyanakszom. Hunyadi Sándor, Vaszary Gábor, Zilahy Lajos, esetleg Herczeg Ferenc világa ez – mutatis mutandis, persze –, Móriczot már nem mondanám, Mikszáthot pláne nem.

kalyhakati1
Schneider Zoltán és Kováts Adél

Szóval a helyszín egy kocsma, ahol egy finom jelenség, Kályha Kati az úrnő. (Ezzel a finomsággal van némi probléma, de erről majd később.) Jönnek-mennek különféle alakok; vegyes népség, van köztük rendőr, katona, koporsóárus, szőlősgazda, festőféleség, diák, cselédlány, no meg kötelező kellékként a rossz erkölcsű, ám jószívű cafka. Ki-ki hozza a jellemét és a történetét – ki csak úgy odaskiccelve, ki kidolgozva –, nagyjából csupa olyasmit, amit el is várunk tőlük. Legyen daliás, erőszakos, tétova, szelíd, vicces – valamilyen.

Most kell még egy tágabb helyszín, tágabb, mint a kocsma: ez a Kispiac tér (tényleg van/volt ilyen, mindjárt a Fő tér vagy a Szabadság tér szomszédságában); és kell egy időpont, ami markáns, vagyis nem egészen tetszőleges: ez 1918-19. Ennyi már megmozdíthatná a darabot, de nem teszi; azt majd csak a román királyi hadsereg bevonulása teszi, de csak egészen picikét. Annyira nem, hogy eszünkbe jusson róla egy másik, időben közelebbi bevonulás.

kalyhakati3
Mészáros Blanka, Nagy Márk, Porogi Ádám és Kováts Adél

Bájosan anakronisztikus színdarab ez, miközben magán viseli a kreatív drámaírás tanfolyami anyagának jó részét. Sajnálatosan már most, megszületése – színpadra kerülése – pillanatában múzeumi darab. Nem klasszikus, hanem poros. Juthat eszünkbe a Kurázsi mama – kivált Kováts Adél főszereplése kapcsán –, és még az is lehet, hogy ez az eszünkbe jutás kellemes emléket idéz és jó érzést okoz, de drámát aligha generál.

Elnézegetjük hát a tablót. Spori és Bácsi duója viszi a pálmát: Pál András és Nagypál Gábor jó ritmusban játssza a két kocsmabútort; ők itt vannak otthon, kapnak enni, inni, meg még alhatnak is. Refrénszerű dialógusaikból – Spori elavult híreket olvas fel a vak Bácsinak – maga az időtlenség árad, pedig, mint később kiderül, Trianon van itt érintve.

kalyhakati2
Pál András és Nagypál Gábor

Szépen bemutatkozik a család és a környezet: Kályha Kati fia és lánya. Nagy Márk és Berényi Nóra Blanka a kitörés-elmenés ambícióját – inkább vágyát – dédelgetik, akkor is, amikor anyjuk akadályoztatása miatt ők álltak a kocsmapultban, pedig hát ott vannak otthon, mint sejthető. Fel-feltűnik egy apa-fia páros, a nemzetiségváltó Domáék; az apa rutinos kérője Katinak, a fia debütálni készül ugyane szerepben Incinél, Kati lányánál. Schneider Zoltán és Baki Dániel figurája oly légies, hogy el sem hisszük, hogy a kocsmán kívül is léteznek. Ami a rutinoskérő-szerepet illeti, ebben a szomszéd, a László Zsolt által rusztikus-darabosra formált koporsóárus is gyakorlott – de hiába: Kati nem akar férjhez menni.

Kell azután egy messziről jött ember: ez Stoll Zoltán, aki ráadásul művész, festő. Porogi Ádám jól bánik a klisével; kicsit rejtélyes, kicsit kint van, kicsit meg bent. Cafka, akit Mészáros Blanka játszik, csöppet sem rejtélyes: a jólelkű rosszlányt adja, a kötelezően neki rendelt szomorú sorssal.

Szomorú sorsból egyébként is akad itt több mint elég; a kellemes kályhameleg hűlni kezd, a derűs epizódok felett beborul az ég. Családi tragédia, no meg a közelítő háború halottakat terem, megmozdul a darab – és ígéretes lendületet kap az előadás is. Rusznyák Gábor rendezése egyszer csak elemelkedik a padló szintjéről, a holtak nem tűnnek el, ott kísértenek az élők közt, izgalmas kapcsolódások lehetőségét teremtve ezzel. És ekkor lesznek „hangosak”, vagyis szembetűnők Tihanyi Ildi furcsa, bizarr betétekkel ellátott jelmezei is, mert egy pillanatra megtalálják a helyüket az előadásban.

kalyhakati5
Kováts Adél. Fotó: Dömölky Dániel.

A bevonuló hadsereg katonái pont úgy vonulnak be a kocsmába is, ahogy első reflexből képzelnénk, és pont azt teszik, amit ilyenkor tenni szoknak: erőszakolnak, gyilkolnak. Nézzük a szereplők színe- és nézetváltozását – a Rákóczi nevet viselő hivatalnok Rusznák András alakításában jó ritmusérzékkel vált álláspontot és csináltat román nyelvű névjegyet –, és ekkor már gyorsan peregnek az események, szaporodnak a halottak, és a sok fehérruhás kísértet majdnem elrántja az egészet a máig, visszamenőleg hangsúlyt kap az addig mellékes körülmény, az odakint tomboló spanyoljárvány, majdnem közünk támad ehhez a régi történethez, majdnem sikerül átváltanunk szemlélőből érintetté. Majdnem – de nem.

Kováts Adél érzékeny, finom jelenség: inkább a kocsma úrnője, semmint az élet által alaposan megtiport, érdessé keményedett védelmezője. Az író a többi szereplő révén tájékoztat ugyan bennünket Kályha Kati tragédiákkal pettyezett múltjáról, de a figura kezébe szinte semmit nem ad, ami által ezt megmutathatná.

Ha egy kellemes, némileg retro este volt a szerző célja, akkor ezt bizonyára sokaknál elérte. De véleményem szerint az efféle, zárványként megmutatkozó életkép-darabok felett igencsak eljárt az idő. El-elnézegetjük, aztán hazamegyünk, nem történt semmi. Közöd?

Az előadás adatlapja a színház honlapján található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek