Központi hírszerzés
2016.06.16.

Hollywood láthatóan keveset fejlődött az elmúlt évtizedekben, ez a buddy movie ugyanis akár a ’90-es években is készülhetett volna Arnold Schwarzenegger és Eddie Murphy főszereplésével. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA

A ‘90-es évek elejére a legtöbb hollywoodi akciósztár eljutott önmaga parodizálásáig: Stallone olyan filmekben komédiázott, mint az Állj, vagy lő a mamám és az Oscar, Schwarzenegger pedig az Ovizsaruban és az Ikrekben csinált bolondot magából. Utóbbiban a majd’ két méter magas Osztrák Tölgy partnere a negyven centivel alacsonyabb Danny DeVito volt, most nagyjából ugyanilyen kontrasztos duót alkot Dwayne „The Rock” Johnson és Kevin Hart. A Szikla karrierjének alakulása arról árulkodik, hogy az akciófilm műfaj sztárjai napjainkban is úgy próbálják elkerülni, hogy Chuck Norris-féle indirekt önparódiává degradálódjanak, hogy elkezdenek ironizálni magukon. A feláldozhatók-trilógia és Jason Statham A kémben alakított mellékszerepe után most a Sziklán a sor, hogy leégesse magát.


Ez a film pedig minden lehetőséget megad neki ehhez, a Rock ugyanis személyre szabott és pazarul kidolgozott karaktert kapott. A prológus a ‘90-es években játszódik, egy különc és lúzer gimnazistát mutat be, aki egyrészt mókásan rémes látványt nyújt túlsúlya miatt, másrészt fizimiskája - köszönhetően az élethű számítógépes trükköknek - annyira hasonlít az ex-pankrátoréra, hogy ezek után a Szikla már soha többé nem lesz ugyanaz. A dundi mamlaszt egy alkalommal úgy megszégyenítik az egész iskola előtt, hogy az megváltoztatja az életét: ugrunk húsz évet, és az osztály butájából kipattintott CIA-s szuperkém vált. Továbbra is 120 kilós, de izommá gyúrta a hájat. A film már az expozíciójában bemutat egy nagy átalakulást, karakterfejlődést, egyúttal felvázol egy traumatikus múltbeli incidenst, ami meghatározta a figura személyiségét.

A film egyik legtalálóbb ötlete, hogy a figura csak testileg ment át drámai átalakuláson, lelki színeváltozása, traumája feldolgozása még hátravan, és erről szól a cselekmény. A 196 centis óriás ugyanis továbbra is ugyanaz a Joey Tribbianit idézően lassú észjárású, gyermeklelkű kocka, borzalmas ízléssel a zene, a filmek és a divat terén, ráadásul problémásabb eset, mint fiatalon, köszönhetően az ominózus megaláztatásnak. Egyik végletből a másikba esett, gyúrásba ölte a bánatát, és azóta még annyi élete sem volt, mint addig. Övtáskát hord, a derekára köti a pólóját, egyszóval megragadt a múlt évezredben. Egyik jellemhibája a sok közül, hogy hősnek és az egyetlen barátjának gondolja azt a húsz éve nem látott osztálytársát, aki kisegítette, amikor az egész suli színe előtt megalázták: ezzel el is érkeztünk Hart karakteréhez, aki épp annyira ellenpontja a titkosügynöknek, mint a stand up komikusként befutott mélynövésű afro-amerikai az ex-pankrátornak, mindez pedig furcsa párrá kovácsolja őket és komikus konfliktust generál közöttük.

Hart karaktere a suli üdvöskéje volt, de belőle nem James Bond, hanem egy aktakukac lett. Az ő figurája már nem vígjáték- és nem is akció-, hanem thriller-hős, aki a normalitást képviseli problémás ex-osztálytársával szemben. A könyvelő minden értelemben kisember, akinek életében feltűnik egy régi osztálytársa, aki bántalmazott és sértődött geekből veszélyesen instabil és persze levakarhatatlan személyiséggé vált - erre a bonyodalomra nemrég egy remek pszicho-horror is épült, Az ajándék Joel Edgertontól. Harttal azonosulunk, az ő cselekményszálát követjük végig, annyit tudunk, amennyit ő, míg a Szikla inkább az antagonista, talán minden értelemben: bevallása szerint azért vadászik rá a CIA, mert darázsfészekbe nyúlt, üldözői viszont váltig állítják, hogy az eleve labilis ügynök bekattant és hátat fordított a Cégnek. A protagonistához  hasonlóan a néző is csak találgathat arról, mi az igazság, és bár ez a vígjáték olyannyira harsány, hogy a zárása kiszámítható, a nyitott kérdés feszültséget teremt a két hős között.

További erénye a filmnek, hogy Johnson és Hart mindketten önazonos, szerzői karaktert alakítanak, ugyanakkor ki is lépnek a komfortzónájukból. A Szikla termete, egzotikus fizimiskája és pankrátor múltja miatt Frankenstein szörnyének számít a hófehér bőrű szépfiúk és bombázók uralta Hollywoodban, akire csak akciófilmeket mernek bízni - és mostantól már vígjátékokat is. Hart pedig stand up fellépéseiben is neurotikus, fóbiás és konfliktuskerülő figurát alakít, aki ebben a filmben akció- és thrillerhőssé kénytelen avanzsálni. Más kérdés, hogy a film fő hibái is kettejük hírnevéből fakadnak. Ahhoz képest, hogy Hart a komikus, a Szikla lejátssza őt, mivel ami működik a színpadon egy stand up comedy keretében, az nem feltétlenül működik a mozivásznon. Hart teátrális mimikája és ripacskodó mozgáskultúrája a színpadon elvárás, mivel ott nincs premier plán, egy filmben viszont nem kell mindent neki vinnie a hátán, egy akciómozi elég mozgalmas a börleszkes alakítása nélkül is. Alighanem úgy érezte, nem dolgozna meg a pénzéért, ha nem hozná a védjegyének számító manírokat. Próbálja ellopni a show-t a testhezállóbb és jobban megírt karaktert kapott, így erőlködés nélkül is vicces Johnsontól, de csak kínosan túljátssza szerepét. 


Stand up fellépéseit idéző magánszámai a film mélypontjait jelentik, mivel ilyenkor leül a cselekmény. Mindkét szupersztár mintha azt improvizált volna, amit nem szégyellt, Rawson Marshall Thurber rendező nem tudta, és talán nem is akarta kordában tartani őket, az eredmény pedig egy olyan film, aminek a forgatása nagyobb buli lehetett, mint a végeredmény. Ezzel el is érkeztünk az opusz fő hátulütőjéhez, mivel a többi gyenge pont abból fakad, hogy könnyed vígjátékról, közönségfilmről van szó. A cselekmény több sebből vérzik, de legalább nem feltűnően. Például micsoda véletlen, hogy ennek a szuperügynöknek épp gimis példaképe könyvelői tudására van szüksége ahhoz, hogy tisztázza magát és megmentse a világot (és persze mindez pont egybeesik az osztálytalálkozójuk időpontjával is). Az is megbocsátható, hogy a kegyvesztett ügynök jellemfejlődése végül egyik pillanatról a másikra következik be, mert így gegként is hat. Összességében ez a film fölé nő a hollywoodi vígjátékok átlagszínvonalának, elsősorban markáns karakterekre építő cselekménye miatt.

 
Szerző: Csiger Ádám